Fő a szerénység!

Közismert tény, hogy az öndicséret büdös. Ha valaki mégis ilyesmire adja a fejét, üdvös lenne, hogy legalább olyan közönség előtt tegye, akiktől elvárható, hogy a csodálkozás hatására eltátják a szájukat; de az sem árt, ha némileg alulinformáltak, mert ilyenkor az önajnározás még nagyobbat szólhat. A mi pénzügyminiszterünk, Varga Mihály azonban mind a két szabályra fittyet hányt. Saját európai kollégái előtt verte a mellét: "az Unió leggyorsabban bővülő gazdasága a magyar, amely a közép-kelet-európai régió részeként továbbra is fontos szerepet játszik a földrész gazdasági növekedésének élénkítésében." Majd hozzátette, hogy a tagállamok között is szinte példa nélküli a magyar gazdaság teljesítménye, amely két egymást követő évben öt százalék körüli növekedést ért el.

Tekintettel arra, hogy az európai közösség pénzügyminiszterei hivatalból ismerik az Eurostat adatait, a szájtátás helyett feltehetően rosszalló fejcsóválással reagáltak Varga Mihály egyoldalú szavaira. Azt ugyan senki nem vonta kétségbe, hogy a magyar gazdaság 5 százalék körül bővülhetett tavaly, de büszkélkedésre aligha ad okot, hogy az euró még ennél is nagyobb mértékben erősödött a forinttal szemben. Az uniós tagállamok nemzeti devizáinak elértéktelenedési sorában ezzel az élre ugrottunk, miképpen az idén januári, évesített magas inflációnknak sincs párja. Aligha tévedünk, hogy ezek szinte lenullázták a gazdaság növekedési ütemét. Bővültünk, de korántsem jó áron.

Még inkább bájos ábránd csupán, hogy a kelet-közép-európai országok az uniós növekedés gazdasági motorjai. A szomorú valóság ezzel szemben az, hogy a térség egyáltalán nem számít az Európai Unió növekedési gócpontjának. A még Nagy-Britanniát magába foglaló Európai Unió elmúlt ötéves növekedéséhez térségünk - erejének és súlyának megfelelően - legfeljebb 0,4 százalékkal járulhatott hozzá, ami fényévnyi távolságra van attól, ami egy motortól, vagy egykor a lokomotívtól elvárható volt. A motor sajátossága, hogy hajtóerőnek kell lennie, és ezt a szerepet térségünk soha nem fogja betölteni. Vigasztalásul: a Benelux-államok és az uniós skandináv országok súlya több mint kétszerese a mi régiónkénak, de a motor szerepét még ezek sem tölthetik be.

Ám a büszke pénzügyminiszter még ennyivel sem érte be. Számára megnyugtató, hogy az adósságunk döntő hányada már nem a külföldiek, hanem a magyar családok kezében van. Sajátos filozófia: jobb hazánkfiainak tartozni, mint a külhoniaknak. Varga Mihály olyan magyarokra vágyott - és e célját a jelek szerint el is érte -, akik társaságban megelégedve jelenthetik ki, hogy "adósom a magyar állam!" Tavaly persze még magunk is "szuperkötvénynek" neveztük azt az ötéves állampapírt, amelynek ötéves - évesített - kamata 4,95 százalékos. De a 4,7 százalékos infláció árnyékában ezt már korántsem állíthatjuk. Legfeljebb akkor, ha a láthatatlanul alacsony, néhány tized százalékos kamatozású, hagyományos betétekkel hasonlítjuk össze.

Mit is mondott Bástya elvtárs a Tanúban? "Ha valamit szeretek magamban, az a szerénység!"