Végképp Bernie Sanders vált a demokrata párti verseny éllovasává

A mérsékelt tábor ereje túl sok jelölt között oszlik meg.

Novemberben, az elnökválasztás idején Bernie Sanders már 79 éves lesz, ám ez egyáltalán nem akadályozza abban, hogy teljes gőzzel haladjon a jelöltség felé. Iowai és New Hampshire-i sikerei után a nevadai jelöltállító gyűléseken a korábbinál is szélesebb választói réteget tudott maga mögé állítani. A fiatalok és egyetemet végzettek legnagyobb részén kívül rá szavazott a spanyol ajkúak több mint fele és sok fizikai dolgozó is, akiket pedig szakszervezeteik igyekeztek a mérsékeltebb politikusok felé terelni. Nevadában a voksok 60 százalékos összesítésénél Sanders a delegátusok 46 százalékát szerezte meg, Joe Biden volt alelnök 20, Pete Buttigieg volt polgármester 15 százalékon állt. A többiek nem érték el a 15 százalékos küszöböt és így nem szereztek delegátusokat. Bár továbbra is igaz, hogy a Demokrata Párt szimpatizánsai leginkább azt keresik, ki győzheti le minél nagyobb valószínűséggel Donald Trumpot, most már úgy tűnik, hogy ezt a némelyek által túl radikálisnak tartott Sandersről is feltételezik.

A vermonti szenátor még azt is megengedhette magának, hogy az elmúlt napokban Nevada helyett Kaliforniában és Texasban kampányoljon. A két nagy államban a március 3-i, „szuperkedden” lesz előválasztás, és ha a latínók ott is úgy szavaznak, mint Nevadában, akkor Sanders szinte biztos befutónak érezheti magát. Fő programpontjai, az általános egészségbiztosítás bevezetése, az állami egyetemek ingyenessé tétele és a jövedelmi különbségek mérséklése elsősorban a fiatalok és a kevésbé jómódúak körében népszerűek, míg az aggodalmaskodók szerint kevésbé alkalmasak a középosztály és a Trumpban csalódott szavazók megszólítására. Más elemzők viszont arra hívják fel a figyelmet, hogy Sanders és Trump potenciális szavazói között van átfedés, pártjaik hagyományos támogatói mellett mindketten a rendszer kárvallottjaira hegyezik ki a mondanivalójukat.

Nevadai második helyével mindenesetre Biden is versenyben maradt. A jelölőgyűlésekre érkezők között végzett felmérés szerint a feketék többsége őt részesítette előnyben, vagyis bejönni látszik az a jóslat, hogy a több mint 90 százalékban fehér Iowa és New Hampshire után következő, színesebb demográfiájú államokban neki is lehet keresnivalója. Bidennek az a legnagyobb baja, hogy nincsenek Sanderséhoz hasonló, könnyen megjegyezhető és konkrét programpontjai. Arra hagyatkozik, hogy a Barack Obama oldalán eltöltött nyolc évet dicsérje és annak folytatását ígérje. Ezzel együtt Buttigieg és Amy Klobuchar szenátor esélyeinek elhalványulásával lassan ő válik a mérsékelt tábor vezéralakjává, és ha azon az oldalon néhány jelölt még a „szuperkedd” előtt visszalép, akkor még beérheti Sanderst. Ehhez azonban az is kell, hogy az addig hátralévő egyetlen előválasztáson, Dél-Karolinában nagy különbséggel verje Sanderset, ami egyre valószínűtlenebb. A radikális oldalhoz sorolt Elizabeth Warren szenátor esetleges visszalépése pedig ismét csak Sandersnek jönne jól.

Az összképet bonyolítja, hogy Michael Bloomberg volt New York-i polgármester, bár kihagyja az első négy előválasztást, továbbra is masszív tévékampányt folytat és a március 3-án választó 14 államban (továbbá a piciny Szamoán) próbál áttörni. Ha ez sikerül neki, akkor könnyen előállhat az a helyzet, amelyben a júliusban esedékes elnökjelölt-állító konvención kezdetben senkinek sem lesz 50 százaléknál több küldötte, és esetleg csak viták után, több fordulóban sikerül kiválasztani Donald Trump kihívóját. Másrészt Bloomberg is mérsékelt politikusnak számít, így ha netán ő lépne vissza, az Bident erősítené. Kettejük és Buttigieg, valamint Klobuchar összesített tábora már elég lehetne Sandersszel szemben, de a választás, mint azt Trump 2016-os, a republikánus előválasztásokon aratott váratlan győzelme is bizonyította, nem csak matematika.