Artisjus Irodalmi Díj;Kovács András Ferenc;

2020-02-25 16:56:11

Kovács András Ferenc az Artisjus Nagydíjasa

„Költészetében ott működik a teljes irodalmi hagyomány, amelynek immár fontos része ő maga is. Tehetség, stílus, szabadság, szellem, pátosz: mind-mind részei annak a könnyedén nagyszabású játéknak, amely 1983-ban kezdődött a Tengerész Henrik intelmeivel, és amely nem ér véget a 2019-es Requiemmel” – e szavakkal méltatta Bazsányi Sándor Kovács András Ferencet, az Artisjus Irodalmi Nagydíj idei nyertesét.

A József Attila-, Déry Tibor-, Kossuth-és Babérkoszorú-díjas költő, műfordító, esszéíró, szerkesztő, dramaturg Requiem Tzimbalomra című verseskötetéért veheti át a rangos irodalmi elismerést. A fődíjas mellett Artisjus Irodalmi Díjat kap Cselényi Béla Órajáték Bronzapával, Kováts Judit Hazátlanok, Szajbély Mihály Csáth Géza élete és munkái, valamint Mártonffy Marcell Biblikus hagyomány és történelmi tapasztalat Pilinszky esszéiben című írásáért.

Az Artisjus Egyesület által 2006-ban létrehozott díj célja az előző év egy kiemelkedő, különösen értékes alkotásának jutalmazása, valamint a tehetségüket már bizonyított művészek további ösztönzése. Egyik legfőbb erénye, hogy a pályatársak szavazzák meg a nagydíjast és a négy kategória díjazottjait egyaránt. A korábbi években többek között olyan szerzők részesültek az elismerésben, mint Takács Zsuzsa, Berkovits György, Nádasdy Ádám, Pintér Béla, Spiró György, Tandori Dezső, Háy János, Cserna-Szabó András vagy Závada Pál. Az elismeréseket ünnepélyes keretek között 2020. március 2-án a Budapest Music Centerben adják át.