Fotó: BULENT KILIC / AFP

Elbúcsúztak a lakók ősi városuktól, ami egy erőmű miatt került víz alá

Egy egész országrész villamosenergia-igényét fogja kielégíteni a Tigris folyóra telepített Ilısu-gát és munkahelyeket is teremt, ugyanakkor felbecsülhetetlen az a kár, amit a 12 ezer éve lakott Hasankeyf város elárasztásával okoz az egyetemes kulturális örökségünkben. A tározót elkezdték feltölteni, a vízszint naponta 15 centimétert emelkedik és már csak órák kérdése, hogy az óváros végleg eltűnjön.

Szerző

Megosztás
Frissítve: 2020.02.28. 11:23
Az emberiség egyik legősibb településéről van szó
Fotó: BULENT KILIC / AFP
Az épített műemlékek nagy részét magasabbra költöztették, de egy komplett város maradt így is a leendő tó útjában
Fotó: BULENT KILIC / AFP
A város lakói próbálják megszokni az új élethelyzetet
Fotó: BULENT KILIC / AFP
A gát egyike a Délkelet-Anatólia projekt keretében létesült 22 gátnak
Fotó: BULENT KILIC / AFP
A víztározó útjában lévő ingatlanokat a kormányzat kisajátította, a lakosok többsége a magasabban fekvő Új Hasankeyfbe költözött
Fotó: BULENT KILIC / AFP
A gát építése 2006-tól 2016-ig tartott, beüzemelése és egyben a tározó feltöltése 2019 júliusában vette kezdetét
Fotó: BULENT KILIC / AFP
A gát mögötti tározó 10,4 milliárd m³ vizet fog tárolni, vízerőműve pedig maximális vízszint mellett 1200 MW villamosenergiát lesz képes előállítani
Fotó: BULENT KILIC / AFP
A völgy két fele között ívelő viaduktnak már csak a teteje látszik
Fotó: BULENT KILIC / AFP
Az elárasztással rengeteg hulladék is kerül a vízbe
Fotó: BULENT KILIC / AFP
Az Ilısu tározója 2020. február 19.-én elérte a 479 méteres vízszintet, de a legnagyobb vízszintje 525 métzer lesz tengerszint felett
Fotó: BULENT KILIC / AFP
Az utolsó lakókat februárban költöztették ki
Fotó: BULENT KILIC / AFP
Az alacsonybb területeken már egy ideje nincs áram és vízszolgáltatás sem
Fotó: BULENT KILIC / AFP
Hasankeyfen kívül még kb. 80 kisebb falu, és számos történelmi jelentőségű helyszín, emlék merült a víz alá
Fotó: BULENT KILIC / AFP
Fotó: Béres Márton / Népszava

Véget ért a busójárás, jöhet a tavasz

A busójárás egy téltemető karnevál a Mohácson és környékén élő, többségükben római katolikus délszlávok, a sokácok farsangi maszkos alakoskodása és dramatikus néphagyománya. A népszokást a város környékére betelepült, balkáni eredetű sokácok hozták magukkal, amely azután a magyar kultúrkörben formálódott tovább és nyerte el mai formáját. 2009-től szerepel az UNESCO szellemi örökség reprezentatív listáján, 2012 óta pedig hungarikumnak számít. A zárónapon jártunk.

Szerző

Megosztás
A busójárásnak pontos napirendje van, a busócsoportok a Kóló téren gyülekeztek
Fotó: Béres Márton / Népszava
Történelmi alapja nincs, de kapcsolódik a busójáráshoz egy népi monda, mely szerint a török hódítók elől a dunai mocsárvilágba menekült őslakos sokácok – megelégelve a török elnyomást, ijesztő, vérrel festett faálarcokba és birkabőrbe öltözve elzavarták M
Fotó: Béres Márton / Népszava
Hamvazószerdáig, a nagyböjt kezdetéig tartó időszak az európai kultúrkörben tradicionálisan a vidám mulatságok és lakomák időszaka. Mohácson a farsangkor a busók a hagyományoknak megfelelően öltöznek fel
Fotó: Béres Márton / Népszava
A télűző fesztivál a „farsang farka” három napig, farsang vasárnapjától húshagyó keddig tart, amelynek csúcspontja a karnevál
Fotó: Béres Márton / Népszava
Az óvodások sem maradnak ki a busójárásból
Fotó: Béres Márton / Népszava
2009-ben vették fel az UNESCO szellemi örökség reprezentatív listájára a Mohácsi busójárás jelölést
Fotó: Béres Márton / Népszava
Az idősek otthonába is betértek
Fotó: Béres Márton / Népszava
A „szép busók” sokác népviseletbe öltözött, arcukat fátyollal eltakaró alakok
Fotó: Béres Márton / Népszava
A jankele a mohácsi busójárás másik jelmezes alakja a busón kívül. A szerepe elsősorban az, hogy távol tartsák az utcán sétálókat a busóktól
Fotó: Béres Márton / Népszava
A busó szerepnek nagy vonzereje van, hiszen az inkognitó miatt a hétköznapi erkölcsi szabályok nem vonatkoznak rájuk
Fotó: Béres Márton / Népszava
Több, mint ezer maszkos járja a település utcáit
Fotó: Béres Márton / Népszava
A hagyományokat követve a busók hivatalos feladai közé tartozik például a lányok ölelgetése is a termékenységvarázsló és télűző fesztivál nyilvános eseményein
Fotó: Béres Márton / Népszava
A busók célja a figyelem felkeltése, a város terein és utcáin demonstrálva, az átváltozásukat követően módjuk nyílik a szabad véleménynyilvánításra
Fotó: Béres Márton / Népszava
A busó jellegzetes ruházata a bocskor, a csizma, a fehér vászongatya, a bundájával kifordított birkabőr derékban kötéllel vagy lánccal összekötve, amelyre egy, vagy több kolomp van felaggatva, valamint a vállon viselt tarisznya
Fotó: Béres Márton / Népszava
A nap végén az egybegyűltek máglyán égetik el a telet jelképező koporsót és a főtéren körtáncokat járnak
Fotó: Béres Márton / Népszava
Fotó: OLI SCARFF / AFP

Tömegverekedésbe oltott focit játszik egy angol kisváros, de már nem halnak meg közben

900 éve játsszák az angliai Ashbourne-ben a Royal Shrovetide Football Match nevű tornát, ami tulajdonképen egy fociba oltott pofozkodás. Az esemény különlegessége, hogy a települést átszelő folyó két partján élők alkotják a 200-200 fős csapatokat és a pálya tulajdonképpen az egész város. A meccs idejére bedeszkázzák az ablakokat és ivócimborákból ellenséggé válnak a békés város lakosai.

Szerző

Megosztás
Húshagyó kedden és hamvazó szerdán rendre turisták ezrei szállják meg az alig hétezer lelkes közép-angliai kisvárost, Ashbourne-t, hogy tanúi lehessenek a Royal Shrovetide Football kétnapos, oda-visszavágós meccsének
Fotó: PAUL ELLIS / AFP
A pálya gyakorlatilag az egész település, az ajtókat, ablakokat bedeszkázzák
Fotó: PAUL ELLIS / AFP
A korábbi meccsek labdái lógnak egy pub pultja felett
Fotó: OLI SCARFF / AFP
Manapság már lehet csapatmezt húzni, de a játékosok megkülönböztetés nélkül is tudják, ki az ellenfél, hiszen ismerik egymás
Fotó: PAUL ELLIS / AFP
A játékszer egy parafa labda, ám a legendák szerint a játék kezdetén elítéltek levágott fejével kellett gólt elérni
Fotó: OLI SCARFF / AFP
Régen az volt a szabály, hogy nem volt szabály. Manapság azonban, amikor a súlyos sérülések miatt a betiltás réme fenyegeti a rendezvényt, bizony nem szabad átlépni bizonyos határokat
Fotó: PAUL ELLIS / AFP
Megengedett ugyan a birkózás és a verekedés majdnem minden formája, de nem lehet például gyilkolni, gondatlanságból ölni és indokolatlan erőszakot alkalmazni
Fotó: PAUL ELLIS / AFP
Mind ritkább a komoly sérülés, de korábban bizony boldog volt az egész város, ha egy-egy összeakaszkodás alkalmával nem történt haláleset
Fotó: OLI SCARFF / AFP
A helyiek egészen a XII. századig vezetik vissza az eseményt, de az első írásos emlék 1683-ból való
Fotó: OLI SCARFF / AFP
A két kapu nagyjából három mérföldre van egymástól és a térfeleket a várost átszelő Henmore folyó osztja ketté
Fotó: OLI SCARFF / AFP
Maximum nyolc órás egy mérkőzés, de vége a meccsnek, ha öt óra után valamelyik csapat gólt lő. A teaidő szent
Fotó: PAUL ELLIS / AFP
A labdát kézzel és lábbal is lehet érinteni, tilos viszont az elrejtése táskába, a ruha alá vagy egyéb furfangos helyekre, nem vihető motorizált és ló vontatta járművön sem
Fotó: PAUL ELLIS / AFP
A gól akkor érvényes, ha a játékos egymás után háromszor az ellenfél gúlájához érinti a labdát, amely a víztől és a sártól négykilósra szívja meg magát
Fotó: PAUL ELLIS / AFP
A szabályokra az úgynevezett Shrovetide Marshal ügyel, aki legtöbbször a párharc kiöregedett, korábbi hőseiből, gólszerzőiből kerül ki
Fotó: Tolga Akmen / AFP
Az óriási tömegverekedéshez hasonló küzdelemben a nézők számára lehetetlen kivenni, hogy ki kivel van. A résztvevők azonban jól ismerik egymást, tudják, ki lakik a patak egyik partján, ki a másikon
Fotó: PAUL ELLIS / AFP
A helyiek azt mondják, az év 363 napján a legjobb barátok, ivócimborák is lehetnek, de a kétfelvonásos mérkőzés napjain gyűlölniük kell egymást
Fotó: PAUL ELLIS / AFP
A gyerekeket illik távol tartani a harctól, amelynek nem lehet színhelye a temető, a templomkert, a háborús emlékmű és a magántulajdonú kertek
Fotó: PAUL ELLIS / AFP
A helyi mester, John Harrison által kézzel festett, portugál parafa dugóval lezárt labdát rendszerint egy híresség dobja a játékosok közé egy pódiumról
Fotó: PAUL ELLIS / AFP
Először 1928-ban fordult elő, hogy a wales-i herceg nyitotta meg a játékot, innen a Royal, azaz Királyi megkülönböztetés. Legutóbb 2003-ban Károly herceget nyerte meg a szervezőbizottság
Fotó: PAUL BARKER / AFP