Nagykanizsa;javítóintézet;

Javíthatatlan javítóintézet – hiába trükköznek a számokkal Nagykanizsán

Balhézó fogvatartottak, elhallgatott botrányok, valótlan statisztika – áldatlan állapotok uralkodnak a nagykanizsai javítóintézetben az intézmény egy volt dolgozója szerint. A fenntartó nem lát problémát.

A nagykanizsai javítóintézet egy korábbi, névtelenséget kérő dolgozója bemutatott lapunknak több, az intézményben készült videófelvételt. Az egyiken egy láthatóan zavart fogvatartott vetkőzik félmeztelenre, s közben fenyegetőzik, verekedni akar a rendészekkel. A másikon fiatalkorúak verekszenek egymással. Ügy egyik esetből sem lett, a hajdani dolgozó szerint ugyanis az intézmény vezetője hivatalosan nem intézkedett, mert nem akarta rontani a statisztikát. A hajdani dolgozó állítása szerint ugyanezért hamisította meg a vezető a szökési statisztikákat. Noha 2017-ben 18 szökés történt, hivatalosan csak 9-et jelentettek be. Ebből az állításból per is kerekedett: az igazgató hamis vád miatt akart elégtételt venni korábbi beosztottján, ám a volt dolgozót a bíróság felmentette.

– Csak a megfelelő statisztikai mutatók fontosak, éppen ezért rengeteg esetben egyszerűn nincs hivatalos eljárás – állította az egykori dolgozó. – Szabadulhatott azért fiatalkorú a büntetése felezésével, mert csak két szökése volt lejelentve, noha bizonyíthatóan háromszor lépett le, ami viszont kizárja a feltételes szabadon bocsátást. A fogvatartottak pedig pontosan tudják, nincs következménye semminek, ezért úgy is viselkednek.

A súlyos állítások miatt megkerestük az intézmény fenntartóját, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságot, valamint a törvényességi felügyeletet gyakorló Zala Megyei Főügyészséget is.

– Kéthetente vizsgáljuk a büntetés végrehajtásának törvényességét, hogy megfelel-e a hatályos jogszabályoknak és belső utasításoknak, ezek közé tartozik a fegyelmi helyzet is – tájékoztatta a Népszavát Pirger Csaba a zalai főügyészség szóvivője. Az ügyész ugyanakkor pontos adatokat nem közölt arról, hogy hány esetben találtak kifogásolni valót. Csak általánosságban közölte: számos alkalommal tájékoztatták a médiát különböző, az intézetben elkövetett bűncselekmények miatti vádemelésekről. Ezek között volt javító intézeti neveltek közötti verekedés, személyzet által elkövetett erőszak, de előfordult, hogy a növendékek a személyzet tagjait bántalmazták. Pirger Csaba kitért arra is, hogy az igazgató ellen több alkalommal tettek büntetőfeljelentést magánszemélyek, azok elbírálása azonban a rendőrségre tartozik.

Az eljárásokkal kapcsolatban elküldtük kérdéseinket a Zala Megyei Rendőr-főkapitányságnak, ám a hatóság az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvényre hivatkozva elutasította érdeklődésünket.

A főügyészségi tájékoztatás alapján viszont bizonyossá vált, hogy több eljárás is indult az intézmény vezetője ellen, forrásaink pedig állították, már az idén is adtak be ellene feljelentést. Egy 2019. novemberi feljelentés lapunk birtokába került, ennek ellenére a fenntartó Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság illetékesei kérdésünkre azt állították: tudomásuk szerint jelenleg nincs hatósági eljárás a javítóintézet igazgatója ellen. A főigazgatóság több fenntartói és ügyészségi ellenőrzésre hivatkozva azt állította: „az igazgató szakmai tevékenységével és az intézmény törvényes működésével kapcsolatban a vizsgálatok nem állapítottak meg hiányosságot”.

Nehéz esetekA nagykanizsai javítóintézet a Dunántúl egyetlen ilyen jellegű intézménye. Ide került nemrégiben a kaposvári Zita otthonban szobatársát többször brutálisan bántalmazó fiatal is – a durva verésről készült felvétel komoly felháborodást váltott ki a múlt év végén. Itt töltötte korábban büntetését K. Dániel is, a szekszárdi gyerekgyilkos, aki tavaly tavasszal gyilkolta meg hatéves unokahúgát.