Karácsony Gergely;zöldpolitika;

2020-03-08 17:56:27

Karácsony Gergely: Ajánlatot kell tennünk a választóknak

Az ellenzéknek csak akkor lehet esélye a következő országgyűlési választáson, ha nem a 2010 előtti világot akarja visszahozni, nem revansot akar venni, hanem változást akar - jelentette ki Karácsony Gergely Budapest főpolgármestere, a Párbeszéd Magyarországért (Párbeszéd) társelnöke vasárnap Budapesten, a Zöld fordulat című rendezvényen.

Ma már nem csak a globális és a rendszerváltozás kisiklásával előállt társadalmi gondokkal kell szembenéznünk, hanem azzal is olyan politikai rendszerben élünk, ahol nem jelenhetnek meg a kormánnyal ellentétes vélemények. Ebben a helyzetben az ellenzék hajlamos versenyt futni azért, hogy ki tud nagyobb vádakat mondani a kormányra. Indokolt a versenyfutás – ismerte el Karácsony Gergely, de szerinte ez nem vezet eredményre. Az ellenzék vitáinak nem arról kell szólnia, hogy ki gyűlöli jobban Orbán Viktort, és hány lájkot kapnak, amikor átcsábítják a másik párt politikusait, mert az ilyen viták nem visznek sehova, csak azok, amelyek a jövőről szólnak. A felelős politika ma csak baloldali és zöld lehet, másképp fogalmazva a zöldpolitika a 21. század baloldali politikája, amelynek természetes hagyománya a gyengébbek képviselete az erősekkel szemben - mondta a Párbeszéd társelnöke, aki szerint ma a hatalom mindig a hatalmasok mellé áll. Ezen az alapbeállításon kell változtatnia a ma ellenzékben lévőknek.

Az ellenzék legfontosabb szava ma a felelősség. Hárommillió ember él olyan településen, amelyet ellenzéki polgármester vezet. Megkaptuk a lehetőséget, hogy ne csupán a szavaink, de a tetteink alapján ítéljék meg az ellenzéki pártokat. Ha ezt elrontjuk, akkor 2022-ben nem lesz miért ránk szavazni - figyelmeztetett Karácsony Gergely, aki felelős politizálást vár nem csupán az önkormányzatoktól, hanem a pártoktól is. Nem tehetjük meg, hogy pont akkor, amikor a zöld politika a legfontosabb, a zöld pártok kezdik átszínezni Európa térképét, akkor akkor éppen mi zöldek nem találunk egymásra itthon, mert történelmileg úgy alakult, hogy két pártban vagyunk. Az elkövetkező hetekben-hónapokban alakul ki az az ellenzéki kínálat, amely 2022-ben változást hozhat - jelentette ki a Párbeszéd társelnöke, aki szerint a jelenleginél sokkal világosabban meg kellene fogalmazni, hogy mit képvisel az ellenzék, hogy fog kinézni a kormány, mi lesz az első száz intézkedés. Ajánlatot kell tennünk a választóknak – mondta Karácsony, aki szerint a szükséges zöld fordulat nem csak rólunk szól, hanem azokról is, akik még csak szüleik képzeletében léteznek.

A rendezvényen a DK kivételével a parlamenti ellenzék, valamint a Momentum több vezető politikusa is részt vett. Megjelent többek között Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, Kunhalmi Ágnes, a párt választmányi elnöke, Tordai Bence, a Párbeszéd Magyarországért szóvivője, és Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja is.