Anisza, a szír kislány úgy egy-másfél éves lehet, járni még nem tud, de állni már úgy-ahogy. Kissé bizonytalanul toporog a pazarkulei mező porába terített pléden. Az anyja mellé tette a játékait, a műanyag kék repülőgépet és egy plüsskutyát, és leült mellé, hogy testével védje őt a veszélytől, a hidegtől, miközben apja a környék szétdobált szemetéből hevenyészett sátrat épít.
Anisza maszatos arca mosolyog: neki még mindez játék. Plédjéről mint valami varázsszőnyegről nézi, ahogy az örökké, mindenünnen fújó trákiai szél kavarja a port; a hol élelmiszerért, hol mentőért rohangáló felnőtteket, a közönyösen álldogáló török katonákat, rendőröket, a plédjükhöz időnként odasomfordáló nagy, kóbor kutyákat. A háttérből, a határ felől a görög fegyverek ropogása szól.
Még nem értheti, hogy valakiknek valamiért megért vagyonokat kifizetni a precíziós, lézervezérelt bombákért, hogy végül Aniszáék házából, életéből semmi se maradjon, és a romokon önfeledten gyilkolásszanak az Iszlám Állam a világ minden pontjáról odacsődített dzsihádturistái, vagy a Putyin által életben tartott szír diktátor, Bassár-el Aszad katonái.
Anisza még nem kérdezi: hogy lehet, hogy a magát a civilizáció és a humanizmus fellegvárának tartó Európa immáron nemcsak szemet huny afelett, hogy a görög határőrök könnygázba fojtsák, kékre verjék, és kirabolva visszakergessék az Európába belépni próbáló menekülteket, ám még pénzt és muníciót ad hozzá. Anisza még sokáig azt sem értheti, hogy lehet, hogy Európa ilyen könnyen behódolt a félelemből és rettegésből élő, cinikus népvezéreknek és a nyomukban csordaként loholó, szélsőjobbos fotelhuszároknak és alt right kommentforradalmároknak. Akik miközben „üldözött keresztényként” vehemensen sajnálják magukat, addig a kis Aniszában a „kultúrák harca előretolt rohamegységét” látják, aki puszta létével is fenyegeti az ő plazmatévés, központi fűtéses kényelmüket.
És még Anisza szülei sem fogták fel, hogy őket is egy bonyolult hatalmi játszma részeként mint feláldozható sakkfigurákat szállították a török kormánybuszok a pazarkulei hideg porba. Mivel Erdogan Európát akarja sokkolni egy újabb menekültválság rémével, hogy kicsikarjon némi pénzt az unióból, és azt, hogy állítsák meg a Szíriában pusztító oroszokat. Egyben görbe tükröt is tartott a magát felsőbbrendűnek tartó európai közösségnek: lám, ti gyaurok, mindössze néhány tízezer menekült látványától is megroggyant a térdetek. Mi, törökök speciel 4 millió menekültet tartunk el az országunkban már évek óta.
Miután a török elnök nagyjából elérte, amit akart, már aznap éjjel buszra rakták Aniszát és szüleit. Még arra sem hagytak nekik időt, hogy összecsomagolják a kislány játékait: hajnalra a kék repülőgép és a plüsskutya ott hevert a porban. A kislány családjával már úton volt Isztambulba, vagy Allah tudja hová. Európa egy időre megmenekült Aniszától. Ám Aniszával együtt Európából is eltűnt egy pici darab. Ő elvitte magával a mosolyát, nekünk pedig itt maradtak a szögesdrótok és a számító gyávák életének örök semmilyensége.