Pánik

Egyre durvább következményei vannak a koronavírusnak Európában, Olaszország karatén alá került, a vírus elérte a világ legnagyobb gazdaságát, az USA-t is. Ez volt a "fájdalomtűrés" határa, ami miatt kitört a befektetők körében a pánik.

Azonban a koronavírus önmagában nem tudott volna akkora pénzügyi rombolást végezni, ám Szaúd-Arábia épp ezt a világgazdaság számára amúgy is törékeny pillanatot választotta arra, hogy olajárháborút indítson a teljes piac ellen. Az középkori olajdiktatúra vezetői épp most határozták el magukat egy olajpiaci armegeddonra, ennek következtében az olaj ára 30-40 százalékot, a főbb vezető tőzsdék 6-7 százalékot, az olasz pedig 10 százalékot zuhant egyetlen nap alatt, vagyis papíron több száz milliárd dollárnyi vagyon semmisült meg.

De ez csak a látszat. Ha rossz hírek jönnek, a befektetők mindentől szabadulnak, ilyenkor zuhannak az árak. Azonban ha egy cég elveszíti is névleges értékének 10-20 százalékát, abból még nem következik, hogy elveszítené a termelőeszközeit és a legfontosabb erőforrást, a munkaerőt is. Addig, amíg a pénzügyi pánik nem veszélyezteti a cégek napi termelését, amíg működnek a pénzpiacok, nincs ok a kétségbeesésre. A 2008-as pénzügyi válság megtanította a világ jegybankjait, milyen fontos az pénzpiacok kiszáradásának megelőzése.

Ugyanakkor hiba lenne elbagatellizálni a problémát: a tőzsdeindexek zuhanása egy reakció, ami mögött a világgazdaság lassulása áll. Ha nem történik csoda, akár le is állhat a növekedés, nőhet a munkanélküliség, megállnak a béremelkedések, leállhat a fogyasztás. Ezért lenne érdemes mindenkinek - cégeknek, a kormányoknak és a magánszemélyeknek - spórolni a rosszabb időkre.

Ezt elmulasztotta a magyar állam, hisz a konjunktúra idején is csak költekezett, és ebben követte a magyar lakosság is, részben önhibáján kívül. A magyar háztartások felének mind a mai napig nincs egyetlen fillér megtakarítása sem, egyik hónapról a másikig élnek, ők a legkiszolgáltatottabbak. De itt még nem tartunk, most még csak pánik van.