Gulyás Gergely;koronavírus;

2020-03-13 18:21:34

Gulyás: Minden parlamenti párt az iskolák hétfői bezárása mellett foglalt állást, 24 órán belül döntenek

A Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy fogalmazott, a kormány a következő 24 órában dönt majd erről, de információink szerint a kérdés már eldőlt.

Valamennyi parlamenti párt egybehangzóan az iskolák hétfői bezárása mellett foglalt állást a koronavírus terjedése miatt a pénteki hétpárti megbeszélésen – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter újságírókkal. Az MTI tudósítása szerint azt mondta: ezt fogja a kormány felé tolmácsolni, és várhatóan 24 órán belül döntést hoznak.

Gulyás Gergely úgy fogalmazott: az operatív törzsnek van egy szakmailag megalapozott véleménye. Magyarországon a megbetegedések száma az egyik legalacsonyabb Európában, s önmagában ez talán nem indokolná az iskolák bezárását. Ugyanakkor azt is látják, hogy nagyon sokan nem érzik biztonságban a saját gyermekeiket, és ebben a helyzetben arra kell tekintettel lenni, hogy a védekezéshez úgy tudjanak hozzájárulni, hogy az Magyarország polgárai számára a lehető legmegnyugtatóbb legyen – mondta a miniszter.

Hozzátette: valamennyi parlamenti frakció azt a véleményt fogalmazta meg, hogy hétfőtől az összes iskolát zárják be. A kormány a frakciók álláspontjának ismeretében fog döntést hozni.

Arra a kérdésre, hogy fizetés nélküli vagy fizetett szabadságra mennek-e adott esetben a pedagógusok, azt mondta: ha úgy döntenek, hogy hétfőtől nincs iskolai tanítás, akkor a törvények szerint a pedagógusoknak távolléti díj jár. Ennek összege megegyezik a fizetéssel – jelezte.

Ugyanakkor arra is kitért, hogy nagyon nehéz helyzetbe kerülnek, hiszen a tanévnek majdnem az egyharmada még hátra van. Az érettségi pedig az egyetlen kimeneti pont, tehát meg kell próbálni arról is gondoskodni, hogy a vizsgát le lehessen tenni. Hozzátette: abban nagyjából egyetértés van az orvosszakértők között, hogy ez az egészségügyi válsághelyzet nem néhány hétig, hanem sokkal inkább néhány hónapig fog tartani. Nincs garancia arra, hogy mikor tudják újra kinyitni az iskolákat, ha a bezárás mellett döntenek, ezért gondolták, hogy válsághelyzetben, parlamenti demokráciában minden parlamenti frakcióval szükséges egyeztetni. A kormány számára az segítség, hogy ebben a kérdésben teljes az egyetértés – tette hozzá.

Arról, hogy az iskolák bezárása az egyházi fenntartású intézményekre is vonatkozik-e, azt mondta: nem tudja elképzelni, hogy a kettőt külön kezeljék. A miniszter további kérdésre válaszolva közölte: minden olyan kérdést érintettek a tanácskozáson, ami a védekezéssel összefüggésben van. Ez a második egyeztetés volt, és úgy tűnik, lesz a megbeszéléseknek egy kialakult rendje, hetente legalább egyszer, de lehet, hogy többször is fognak egyeztetni.

Már eldőlt a kérdés

A fertőzések száma és földrajzi kiterjedtsége alapján továbbra sem tartja a kormány indokoltnak az iskolák bezárását, de – a társadalmi nyomást és a hangulatot érzékelve – a kabinet mégis támogatni fogja az erről szóló döntést – információink szerint ezt mondta a megjelent ellenzéki pártok képviselőinek Gulyás Gergely a hétpárti egyeztetésen. A Miniszterelnökséget vezető miniszter az eseményt követő sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a kormány a következő 24 órában dönt majd erről, de információink szerint a kérdés már eldőlt.

Első körben formálisan a tavaszi szünetet hozhatják előre hétfőtől, ám várhatóan ennél sokkal tovább tartják majd zárva az iskolákat. Abban ugyanis ellenzéki forrásink is egyetértettek Orbán Viktorral, hogy ha most bezárják az iskolákat, akkor azokat ebben a tanévben már nem nyitják ki. (A kormányfő erről péntek reggeli interjújában beszélt)

– Őrült szerencse, hogy legalább a középiskolai felvételiken túl vagyunk, az érettségizők így is nehéz helyzetben lesznek – mondta informátorunk. Állítása szerint Gulyás Gergely az ellenzék által felvetett problémákra reagálva arra is ígéretet tett, hogy kidolgoznak egy programot az otthon maradó gyerekek vagy a rászorulók legalább napi egyszeri meleg étellel való ellátására, továbbá megpróbálják kompenzálni annak a szülőnek a kieső bevételét, akinek otthon kell maradnia a gyerekével. Ezen intézkedések pontos részleteiről csak később döntenek.

A jelek szerint egyébként Orbán Viktor nem volt tisztában a közoktatási törvénnyel, amikor a Kossuth Rádióban arról beszélt: „fizetés nélküli szabadságra” küldik a tanárokat. Bár formailag valóban ez lehet a helyzet jövő héttől, de a bér helyett minden tanár távolléti díjra lesz jogosult, ami megegyezik a fizetés összegével. Kérdésünkre, hogy az esetleges túlóradíjak, pótlékok is beletartoznak-e ebbe, egy szakpolitikus azt mondta, nem, de mivel a bérszerkezet megváltoztatásával ezek ma már elhanyagolható részét jelentik egy pedagógus jövedelmének, az esetleges hiányuk sem fog súlyosan érinteni senkit.