President Biden?

 Comeback kid, hamvaiból újjáéledt főnix madár, Lázár föltámadása – az amerikai média ilyen szóképekkel illette Joe Biden kiugró, váratlan sikereit az amerikai demokraták most folyó előválasztási küzdelmében. A kezdeti szavazási kudarcok nyomán már majdnem leírt Biden földcsuszamlásszerű dél-karolinai diadala után tarolt a szuperkedden, de az azt követő előválasztásokon is. 
A „tisztítótűz” szerepét betöltő szuperkedd a demokrata elnökjelölt-aspiránsok harcát ténylegesen kétszereplősre szűkítette, Bidenre és Bernie Sanders vermonti szenátorra, akik a Demokrata Párt ellentétes ideológiai pólusait képviselik: mérsékelt balközép kontra radikális szélsőbal. Amellett, hogy a győzelmek erős lendületbe hozták kampányát, Biden máris jelentős fölénybe került az elnökjelölést eldöntő küldöttek számát tekintve. Bár még az államok felében hátravan az előválasztás, Biden nagyon jó eséllyel várhatja a júliusban Milwaukeeban tartandó elnökjelölt-állító konvenciót.
Mi szól Barack Obama volt alelnöke mellett? A félévszázados tapasztalat az amerikai politika legfelső lépcsőfokain és a kiemelkedően magas országos ismertség komoly választási tőke Biden számára. Tavaly anélkül szállt a ringbe az elnökjelöltségért, hogy részletekbe menő programot tett volna közzé. Csupán egy stratégiai szempontot hangsúlyozott: Donald Trump elnök alapvető veszélyt jelent az amerikai értékrendszerre és demokráciára, ezért mindenáron elejét kell venni, hogy 2021 januárjában ismét ő legyen a Fehér Ház ura. „Vissza kell vezetni az országot a korábbi tisztességes, normális állapotába!” – hangsúlyozza a kampányban refrénszerűen. E tekintetben Biden egy hullámhosszon van a demokrata törzsválasztókkal, akiket nem annyira a minimálbér, a Green New Deal vagy a Wall Street-i megabankok felrobbantása hozza lázba, hanem az, hogy novemberben ki tudja bombabiztosan legyőzni az általuk mélyen gyűlölt Trumpot. A felmérések szerint Bidenre azok voksoltak aránytalanul magasan, akik számára Trump újrázásának megakadályozása volt a prioritás.
Biden az elnökké választhatóságot illetően élvezi a legnagyobb előnyt Sandersszel szemben, akinek szélsőbalos, populista platformját – mindenkire kiterjedő ingyenes egészségellátás és állami felsőoktatás, a gazdaság egy évtizeden (!) belüli dekarbonizálása stb. – a legtöbben megvalósíthatatlannak tartják a mai Amerikában. Kétkedés övezi a szűk sandersi koalíció jelentős kiszélesíthetőségét (Sanderst jelenleg a demokraták csupán egyharmada támogatja kitartóan). Népszerűsége gyönge az afroamerikaiak, az idősek és az elővárosi szavazók körében, az előválasztások eddigi eredményei azt mutatják, hogy a tábora nem bővül, hanem inkább zsugorodik. 
Sanders mozgalmának erejét mindig is túléértékelte az a körülmény, hogy a négy évvel ezelőtti demokrata előválasztásokon a Hillary Clinton elleni protesztszavazatok haszonélvezője lett. Hillary sok demokrata szemében népszerűtlen volt a „tisztesség és szavahihetőség” hiánya miatt. Biden párton belüli széles körű népszerűsége viszont nem kis mértékben ezeken a morális értékeken nyugszik. Nem véletlen tehát, hogy Sanders olyan fontos államban is simán elbukott most Bidennel szemben, mint például Michigan, amelyet négy évvel ezelőtt Clinton ellen még behúzott.
Ám ami a legfontosabb: a „demokratikus szocializmust” és a „politikai forradalmat” zászlajára tűző Sanderst – lelkes fiatal hívein kívül – kevesen tartják megválaszthatónak. A demokratáknál erős a félelem amiatt is, hogy Sandersszel nemcsak a republikánus fölényű Szenátus elhódítása válna reménytelenné, de még a demokrata többségű Képviselőházat is magával ránthatja a mélybe. Biden szerencsecsillagának látványos felívelése tehát sokkal inkább a sandersi elnökjelöltségtől való félelmet tükrözi, mintsem saját politikai erejét, amelynek eleddig fölöttébb szűkében volt, miközben személyes kvalitásait általános elismerés övezi.
Biden a Demokrata Párton belül az obamai centrista örökséget – Sanders hatására – némileg balról előző, mérsékelt platformot képviseli, amely nem riasztja el az elnökválasztás megnyeréséhez nélkülözhetetlen bizonytalanokat és a Trumpból kiábrándult mérsékelt republikánus szavazókat. A „középosztály Joe”-jának szerepében tetszelgő Biden támogatja például a nagyvállalatoknak és a szupergazdagoknak kedvező trumpi adócsökkentések visszavágását. Az általa tervezett adóemelés háromnegyed részét a dúsgazdag családok egy százalékán hajtaná be, de nem akar vaskos vagyonadót kivetni rájuk. Kiáll a 15 dolláros minimális órabér fokozatos bevezetéséért, de nem karolja fel Sanders olyan, a jelenlegi Amerikában megvalósíthatatlan, méregdrága javaslatait, mint például az ingyenes állami felsőoktatás és egészségellátás. A mindenben a fokozatosság pragmatikus elvét követő Biden csupán tökéletesíteni akarja a magánbiztosítókra épülő Obamacare-t olyan állami biztosítási ügynökség létrehozásával, amely árversenyre kényszerítené a gyakran földrajzi monopolhelyzetet élvező magánbiztosítókat. A demokratáknak tehát lényegében az obamai status quo bajnoka és egy vasvillás rendszerváltó között kell választaniuk.
Biden a demokrata establishment előre kiszemelt elnökjelöltje, akit alkalmasnak tartanak a párton belüli irányzatok közötti hídépítésre, a „progresszív” és a balközép szárny egyesítésére. A pártvezetésnek döntő szerepe volt már Biden szuperkeddi győzelmében is azzal, hogy a dél-karolinai előválasztás után rávette mindegyik centrista riválist kampányuk azonnali beszüntetésére és Biden támogatására. A szavazatok több mérsékelt jelölt közötti megosztása Sanders kezére játszott.
Nem zárható ki, hogy erősen megcsappant esélyeit látva Sanders jóval a konvenció előtt kiszáll a ringből, s Biden elnökjelöltté koronázása merő formalitás lesz a nyáron. A fő trófea azonban a Fehér Ház. Milyen esélyei lesznek Bidennek Donald Trumppal szemben a november 3-i elnökválasztáson? Korántsem olyan rózsásak, mint Sanders ellen. A hivatalban lévő, második ciklusért induló elnök nagyon ritkán veszít, ha a gazdaság jól működik. Márpedig a hároméves trumpi gazdaság eddig jól pörgött: az évi GDP-növekedés közel háromszázalékos, gyakorlatilag teljes a foglalkoztatottság, a reálbérek nőnek. Trumpnak nincs komoly kihívója és ellenzéke a pártjában, bázisának lelkesedése semmit sem lankadt 2016 óta, a közvéleményben pedig korábban nem látott szintre szaladt föl a támogatottsága az impeachment után. A koronavírus-járvány azonban az elnökválasztás „sötét lova” lehet, amellyel kapcsolatban csak Trumpnak van vesztenivalója, ha nem tudja időben stabilizálni a mind veszélyesebbnek tűnő helyzetet, beleértve a gazdasági károkat.
Az elnökválasztás 2020-ban is a rozsdaövezetben, az ipari hátország „billegő” kulcsállamaiban (Pennsylvania, Michigan, Wisconsin) dől el. Clinton itt vérzett el 2016-ban. Felturbózott kampánnyal Bidennek itt kell diadalmaskodnia és visszahódítania a „Trump-demokratákat”, az „elfelejtett” fehér munkásokat, akik átálltak Trumphoz. Kapóra jön számára, hogy a rozsdaövezet egyik államában (Pennsylvania) nőtt fel, és jó kapcsolatai vannak a szakszervezetekkel.
A 2018-as időközi kongresszusi választások komoly tanulsággal szolgáltak: a demokratáknak csak szavazóbázisuk maximális mozgósításával van esélyük a republikánus politikai fölény visszafordítására, különösen a Fehér Ház megkaparintására. Sorjáznak a kérdések. Képes lesz-e a karizma nélküli, az öregedés szellemi tüneteit mutató Biden (77) csúcsrajáratni a demokrata szavazói részvételt és lelkesedést, valamint koalícióját új rétegekkel kibővíteni? Magához tudja-e vonzani a kiábrándult sandersisták jelentős táborát, akik közül sokan 2016-ban – tiltakozásként – Hillary helyett Trumpra szavaztak, vagy otthon maradtak? A televíziós vitákban hogyan fog szerepelni a gyakori bakizásra hajlamos Biden Donald Trump, a tömegkommunikáció nagymestere ellen? Képes lesz-e Biden második „lázári föltámadásra”? Amerikából követve az eseményeket nagy tétben nem mernék fogadni erre.
Szerző
Dobozi István

És

Gyerekkoromban, a Bethlen téri Bőr-és-ben volt egy pad bőrbetegnek és egy másik azoknak, akik nem bőrbetegek voltak, de azon a padon soha nem ült senki. Ki sem mondták az emberek, hogy miért jöttek. Mi a panasza? Nehéz. Éppen elég átélni, meg megmondani a bőr- és-gyógyásznak, pontosan elég.
Váró. Nem szeretem ezt a szót. Ülünk a padokon, szorosan egymás mellett, mert mindig sokan vagyunk, várunk a sorunkra. Ezért váró. Jobban telik az idő, ha beszélgetünk. Sokan itt szeretnek legjobban beszélgetni. Milyet pisil? Mert az nem mindegy. Ha hagymát eszem, akkor zöldet. Valamiért. És maga? Én nem figyelem. Dehogynem, mindenki figyeli. Hát mire figyel pisilés közben? 
Nekem pikkelysömör. Arra semmi sem használ. Majd jön a koronavírus, az elintéz mindenkit, nem kell a pikkelysömörrel bajlódni. Karantén, most képzelje. Ott az ember legalább kap ingyen ellátást. Vagy nem. Azt se tudja, mi a karantén, csak beszél.
Olvasta? Ugyan már, annyi mindent olvas az ember, azok se értik, akik írják. Én ingenol-metabolitot kaptam. Használt? Ugyan már, semmi sem használ, csak mondják. Próbáljuk meg, ezt mondják. Én már senkinek sem hiszek. Nekem pedig volt Dogger-Bankom is. Nem, nem fáj, csak viszket. Az se jó, de még mindig jobb, mintha fájna. Örökké kenni, nem nagy élvezet. 
Ugyan már, a feleségemet nem lehet rávenni, hogy kenegessen. Milyen sokat kell itt várni. Addig átnézek az érsebészetre, hátha ott kevesebben vannak. Az urológia, az még rosszabb. Nekem azelainsavat írtak fel, de nem használ. 
Na és maga? Nemibeteg? 
Olyan véreres a szeme. Ugyan már, nem vagyok nemibeteg, csak egy pattanás, de rossz helyen. Persze, pattanás, mind ezt mondják. Megmutassam? Vigyázzon, gyerek is van. Tényleg, mi van a gyerekkel? Összeszedett valamit. Mindig összeszednek valamit, aztán elkaparják. Tessék, most is kaparja, pedig megmondtam neki, hogy vérmérgezést kaphat, ha vakarja, de hát nem ülhetek folyton a nyakán. Na tessék, a mobilom. Az apja hív. Ne hívogass, rendelőben vagyok. Na, folyton hív. Imádja nyomogatni. 
A másik gyerek is otthon van. Valamije van. Idegi alapon. Azt mondják, leterhelt. Kérdezem én, mitől? Engem soha nem kérdeznek, hogy leterhelt vagyok-e, pedig ott a két gyerek, váltott műszak, se hétvége, se nyaralás, a férjem meg csak téblábol, ha valamit meg kellene csinálni. Nekem meg nyakmerevedésem volt, a lábamat lejártam, orvostól-orvosig, nyomtam a borítékokat mindenkinek, de semmi sem segített, azt mondták, megműtik, de csak jövőre, addig ne forgassam a fejem. Itt tart ma az orvostudomány, vagy mehetek privátra, de azt meg nem tudom megfizetni. És a gyógyszerárak. Horror. 
Még a náthára sincs gyógyszer. Amerikában, azt olvastam, egy űrhajóst nem tudtak kilőni, mert begyulladt a lábkörme, de komolyan. A pedikűrös pedig szabadságon volt. Amerikában! Na. Ide jutott a világ. Szóval, biztosan nem nemibeteg? Olyan véres a szeme. Nem, csak hámsérülés. Nem azt mondta, hogy pattanás? Na, megyek, mert szólítanak. 
Jó volt kicsit beszélgetni.
Szerző
Odze György

Látszat

Mindenkori vezetőink jól értenek a látszat fenntartásához. Rákosi idején, ha nyertünk fociban egy kapitalista ország ellen, azt sugallták, a rendszer aratott diadalt. Évtizedekkel később, amikor Brezsnyev Budapesten járt, igyekeztek eltüntetni az 56-os forradalomnak a házakon megmaradt nyomait. A látszat mindenekfelett.
Nincs ez másként manapság sem. Orbán Viktort Moldovából való hazatérésekor a repülőtéren hőmérőzték. Az itthoni és külföldi közvéleménynek azt sugalltuk, egészségügyünk kiválóan működik, már belépéskor szűrik a betegeket. A valóság azonban az, hogy senki mást nem vizsgálnak meg azóta sem. A fotók elkészültek, a kormányfő elindult hazafelé, majd az őt vizsgáló csoport is. 
A látszatra adtak az illetékesek, de marad a drámai valóság. Az egészségügy még azelőtt összeomolhat, hogy a koronavírus valódi tombolásba kezdene. A sietve létrehozott karanténekbe kényszerített orvosok nem kapnak megfelelő védőfelszerelést. Egyszerű maszkban vizsgálják a betegeket, nem az FFP2 típusúban, ami megvédené őket a fertőzéstől. Olyat nem rendeltek az illetékesek, vélhetően drágának találták.
A látszatot azonban fenn kell tartani: nálunk a labdarúgó NBI-ben is tartottak fordulót hétvégén, egyedüliként az EU országaiból. Igaz, nézők nélkül. Rajtunk kívül Európában csak az illiberális látszatországokban, Szerbiában, Törökországban és Oroszországban nem fújták le a focibajnokságot. Itthon a katolikus miséket is meg kell tartani. A látszat ugyebár egyházi vezetőinknek is fontos. Szerencsére akadnak józanul gondolkodó papok is, akik az adott plébánia honlapján közölték: most nem bűn, ha valaki nem megy misére.
A józanság mostanság sokat segíthet a látszatintézkedésekkel szemben. Ha már a politikai és egyéb vezetőink nem csillogtatják ezt az erényt, legalább mi maradjunk észnél.
Szerző
Rónay Tamás