BKK;ellenőrök;koronavírus;

2020-03-17 19:28:38

Nem kapnak védőmaszkot a BKK jegyellenőrei

Azért, hogy ne vegyék el másoktól.

Míg a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a buszsofőrjeit igyekszik a vezetőfülke előtti tér elzárásával védeni a budapesti tömegközlekedőktől, az ellenőrök továbbra is végzik a kifejezetten emberek között végzendő munkájukat, még egy maszkot sem kapnak - írja az Azonnali.

A portál érdeklődésére a BKK sajtóosztálya megerősítette, hogy nem adnak védőmaszkot az ellenőröknek.

„Egészségügyi szakemberek szerint egészséges embereknek felesleges maszkot viselniük, ilyen védőeszközt azoknak kell hordaniuk, akik betegek, azért, hogy ne fertőzzenek másokat" - írták válaszukban. Hozzátették, hogy

A védőmaszkok helyett kézfertőtlenítőt, illetve fertőtlenítő kendőt biztosítanak a jegyellenőröknek, illetve arra biztatják az utasokat, hogy használjanak mobiljegyet, ezzel ugyanis minimalizálni lehet az utasok és a jegyellenőrök közötti érintkezést.

Úgy tűnik, arról nincs szó, hogy átmenetileg ne dolgozzanak az ellenőrök, a BKK tájékoztatása szerint „minden ilyesmiről az aktuális helyzetet és az operatív törzs tájékoztatását mérlegelve döntenek”.