emberölés;XVII. kerület;nyereségvágy;

2020-03-19 13:31:38

Életfogytig tartó börtönbüntetést indítványoznak a férfi ellen, aki társaival kirabolt és halálra vert egy idős férfit a XVII. kerületben

Előzetesen kifigyelték az áldozatuk szokásait.

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt a csoport ellen és a halált okozó férfival szemben életfogytig tartó szabadságvesztést indítványoz - derül ki az ügyészség közleményéből.

A vádirat szerint egy 25 éves férfi 2018. elején, a XVII. kerületben, kifigyelte az idős és mozgásában is korlátozott sértett életvitelét. A férfi egy 33 éves másik férfival együtt elhatározta, hogy az egyedül élő sértettet kirabolják. Az idősebb férfi a tervezett bűncselekmény elkövetésébe bevonta az általa is tudottan személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetése miatt már büntetett harmadik terheltet, egy 35 éves férfit.

A csoport 2018. április 17-én a sértett házához ment, és a késő este a 35 éves férfi a bejárati ajtót berúgva behatolt a házba, majd kutatni kezdett. Erre a sértett felébredt, mire a behatoló életveszélyesen bántalmazta.

A 25 éves férfi ezt követően ment be a házba, és miután látta, hogy a sértett magatehetetlenül fekszik a földön, ő is értékeket kezdett keresni és készpénzt vett magához, ezután társával – a sértettet magára hagyva – távozott az ingatlanból.

A 33 éves férfi ez idő alatt a sértett házának környékén körözött a gépkocsival, majd a helyszínről menekülő társait felvette és hazaszállította.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság rendkívül alapos nyomozás eredményeképpen azonosította és elfogta a három férfit.

A Fővárosi Főügyészség a bántalmazó vádlottal mint visszaesővel szemben nyereségvágyból és az elhárításra korlátozottan képes sértett sérelmére elkövetett emberölés bűntette; társai ellen csoportosan és az elhárításra korlátozottan képes sértett sérelmére elkövetett rablás bűntette miatt, egyikükkel mint felbujtóval szemben emelt vádat a Fővárosi Törvényszék előtt.