Előfizetés

RTL Klub: Lázas, kétgyerekes anya, köhögő idős nő is hiába kérte a vírustesztet

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.03.24. 22:03
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock
A fulladozó 65 éves asszonyt mentővel vitték kórházba - aztán mintavétel nélkül, tömegközlekedéssel mehetett haza.
Hiába volt légszomja, köhögött napok óta, nem végeztek koronavírus-tesztet azon a 65 éves asszonyon, akit egy Pest megyei kórházba szállítottak – tudta meg az RTL Klub Híradója. A csatornának nyilatkozó asszony két hete önkéntes karanténba vonult, miután olyan ismerősével találkozott, akinek férje nemrég tért haza Olaszországból. A nő tíz napja volt otthon, amikor komoly fulladási roham tört rá. Segítséget kért, a mentők pedig félóra múlva a kórházba szállították. Ott azonban annak ellenére sem végezték el rajta a tesztet, hogy súlyos légúti tünetei és olasz kapcsolatai is voltak. Az asszonyt végül elküldték, tömegközlekedéssel jutott haza.
Hasonló esetről számolt be az fiatal, kétgyermekes anya is, aki lázas, influenzaszerű tünetei miatt hívta a kormányzati zöld számot. Ott azt javasolták neki, hogy háziorvosán keresztül egy olyan mentőt kérjen otthonához, ami mintát is tud venni tőle. A riasztott mentő meg is érkezett, és azonnal kórházba vitte volna az anyát – mintát azonban nem tudott venni tőle. Az RTL Klub megkérdezte az eset kapcsán az országos tisztifőorvost is, aki azt mondta, a laborvizsgálat indokoltságát az ellátórendszer – az országos mentőorvos, a háziorvos és egy infektológus véleménye – dönti el. Az említett Pest megyei kórház pedig úgy nyilatkozott a Híradónak, hogy 53, mintavégzésre alkalmas eszközük van, amiből eddig hármat használtak el.

Gesztust vár az ellenzék

Kósa András
Publikálás dátuma
2020.03.24. 21:03

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
Ha érdemi válságkezelő döntéseket tartalmazna a kormány veszélyhelyzetre vonatkozó törvényjavaslata, az ellenzék támogatná azt – minden ellenzéki frakcióvezető és felszólaló ezt hangsúlyozta a Parlamentben a jogszabály keddi általános vitájában.
Többen azt is megjegyezték, hogy az elmúlt napokban az is világossá vált: a házszabálytól való eltéréshez szükséges négyötödös többség megszerzésére tett kísérlet csak egy olyan színjáték volt a Fidesz részéről, amit az ellenzéki pártok lejáratására, démonizálására használtak fel.
A vita során elsőnek felszólaló Varga Judit igazságügyi miniszter azt mondta, hazugság, hogy a kormány meghatározatlan idejű, korlátlan felhatalmazást akar magának. - A helyhatósági és parlamenti választásokat az Alaptörvény rögzíti, ezeknek meghatározott időpontja van, ezt nem érinti semmilyen különleges jogrend - mondta. Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető arról beszélt, az ellenzék szándékosan 60 vagy 90 napos határidőt szeretne a törvénybe tenni, mert éppen ebben az időszakban nem garantált, hogy az Országgyűlés zavartalanul ülésezhet majd, így a kormány ezt úgysem tudja támogatni. (Erre Nunkovics Tibor a Jobbik frakcióvezető helyettese azt felelte, akár 360 napot is elfogadnának, csak legyen határidő.)
Varga-Damm Andrea a Jobbik vezérszónoka szerint ha a kormány jóhiszemű lenne, akkor határidő nélkül is beleírhatná a törvénybe, hogy a járványügyi veszélyhelyzet feltételei akkor szűnnek meg, amikor az ENSZ egészségügyi szervezete ezt megállapítja.
Tóth Bertalan MSZP-elnök szerint a kormánypártok és a kormánymédia a törvény ürügyén a legundorítóbb módon uszít az ellenzékkel szemben. - Nem az ellenzék, hanem a vírus az ellenség, igaz, ezt Habony Árpád módszereivel nem lehet listázni, kiplakátolni - fogalmazott. Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció képviselője szerint a kormány a törvény kapcsán azt mondja, nagyobb felhatalmazásra van szüksége, mint amit ilyen helyzetben a katasztrófavédelmi törvény garantál, de azt nem tudja megmondani, mire is használná ezt.
Az LMP-s Csárdi Antal szerint látszik, hogy a Fidesz attól fél, a betegség terjedése miatt elveszítheti a kétharmados többségét. - A járvány kezelésének nem a média, vagy az ellenzék árt, hanem az, hogy az operatív törzs sajtótájékoztatóin újságírókat sértegetnek - mondta. A Párbeszédes Kocsis Cake Olivio szerint illúzió, hogy a kormány bármely helyzetben önmérsékletet tanúsítana, ez ugyanis olyan esetekben is megjelenhetne, amiről ma nem is beszélünk: például megszűnhetne minden közbeszerzés - fogalmazott.

Vadul spórolnak a védőmaszkokkal az onkológiai intézetben

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.03.24. 20:58
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock
Ambuláns és fekvőbeteg osztályokon sem hordhatnak folyamatosan maszkot az orvosok – az viselhet védőeszközt, aki köhögő, köpködő beteget lát el.
Hiába érkezett hétfő óta két repülőszállítmány is Kínából tele egészségügyi védőfelszereléssel, köztük sebészi és speciális (FFP2-3) maszkokkal, az Országos Onkológiai Intézetben (OOI), amit nem alakítottak koronavírusos fertőzötteket ellátó hellyé a hatóságok, továbbra is keményen spórolnak ezekkel az eszközökkel – írja a 444.hu.   Erről tanúskodik egy, a hírportálhoz is eljutott körlevél, amiben az intézet főigazgatója, Polgár Csaba főorvos tájékoztatja az intézet dolgozóit a védőmaszkok helyes használatáról. A portál szerint amúgy több, a járványkezelés frontvonalából kimaradó kórházban is hasonló a helyzet, de konkrétan csak az országos intézetet említik.
Az OOI vezetése a lap információi szerint szigorú szabályokhoz köti mind az FFP2-es és FFP3-as típusú maszkok, mind a sebészi maszkok használatát.
Ambuláns ellátásban, vagy a fekvőbeteg osztályokon például alapesetben nem hordhat folyamatosan maszkot sem orvos, sem beteg.

Sebészi maszkot csak az a beteg viselhet, akinek mellkasi tünete van, illetve COVID fertőzésre gyanús - fogalmaz a körlevél. Az egészségügyi dolgozók pedig csak akkor viseljenek maszkot, amikor mellkasi tünetes (köhögés, köpetürítés) beteget látnak el, vagy olyan beavatkozást végeznek, ahol váladékkal érintkezhetnek. Koronavírus-fertőzés gyanús esetben szükséges számukra FFP2-3 maszk viselése.
Az intézet műtőiben is szigorú maszkgazdálkodás működik. A műtétekkor használt sebészi maszkok elzártan tartott készletéhez csak a főműtősnőnek és helyettesének van hozzáférése. Ők osztják ki minden reggel a maszkokat, amiket a dolgozóknak két műtét között tilos „ledobniuk”, és cserélni is csak akkor lehet, ha szennyezett, szakadt a maszk. Az ügyeletben elhasznált maszkokkal is tételesen el kell számolni, az intézmény területéről maszkokat kivinni pedig szigorúan tilos.
A főigazgatói utasítás kétféleképpen indokolja a korlátozásokat:
  • Szakértői ajánlások csak akkor javasolják a maszk viselését, ha valakinek a járvány idején mellkasi tünete van, vagy ha az egészségügyi dolgozó mellkasi tünetes beteget, koronavírus gyanús vagy fertőzött beteget lát el.
  • Az ezen kívüli használat „fölöslegesen csökkenti a készleteket”, amikre nagy szükség lesz, ha rosszabbodik a járvány.
A legutolsó hivatalos számok szerint  1,5 millió sebészi maszk, és  129 ezer speciális (FFP2-3) maszk van készleten Magyarországon, ezt Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be hétfőn. Az említett két kínai szállítmány tartalmazott még 82 ezer + 3 millió "orvosi maszkot”. Igaz, ezekről nem tudni, mennyi belőlük a vírus ellen gyengébb védelmet biztosító sebészi, és mennyi a speciális maszk.