Ne reménykedjünk semmiben, az MNB is az élelmiszerárak elszállására számít

Publikálás dátuma
2020.03.26. 16:42

Fotó: Népszava
Az MNB elemzői nem számolnak egyelőre érdemi kormányzati gazdaságélénkítő csomaggal.
Az élelmiszerárak az idén átlagosan 7,4 százalékkal drágulnak, ezen belül a nyers élelmiszerek átlagosan 9,4 százalékkal kerülnek majd többe, mint tavaly – olvasható MNB most nyilvánosságra hozott prognózisából. Ez csak az átlag, ami azt jelenti, hogy lesznek termékek, amelyek akár 20 százalékkal drágulnak, miközben mások ára nem változik. A jegybank szerint a dohánytermékek és alkoholok 5,7, a szolgáltatások pedig 4,2 százalékkal drágulnak. Az olajárak az elmúlt hetekben folyamatosan esnek, így az üzemanyagárak az idén 11,4 százalékkal csökkennek – ez az olajárhatás rántja le az inflációs mutatót 2,6-2,8 százalékra a tavalyi 3,4 százalék után. Az MNB meglehetősen ezoterikus növekedési prognózist hozott nyilvánosságra: az MNB elemző szerint idén a koronavírus-járvány dacára 2-3 százalékkal is nőhet a gazdaság – igaz ehhez egy gyors lefolyású járványra lenne szükség, amire ma meglehetősen kicsi az esély. Az MNB elemző egyelőre nem számolnak érdemi kormányzati gazdaságélénkítéssel sem. Legalábbis erre utal, hogy az államháztartás hiányát a GDP egy százalékára várják, ami 400-500 milliárd forint, miközben gazdaságélénkítésre több ezer milliárdot kellene elkölteni. Ám ilyen kormányzati intézkedések eddig nem történtek, ezért nem is számoltak velük egyelőre a jegybanki elemzők.
.
Szerző
Frissítve: 2020.03.26. 17:29

Több mint 17 milliárd forint közpénzt fizet az MVM Mészáros Lőrincéknek

Publikálás dátuma
2020.03.26. 16:05

Fotó: Béres Márton / Népszava
Az állami MVM a méltányosnak tartott 3-4 milliárd helyett több mint 17 milliárd forint közpénzért veszi meg Mészáros Lőrincéktől a felcsúti csodavállalkozó alatt igencsak megroggyant Mátrai Erőművet.
Az állam 17,44 milliárd forintért megvette a Mátrai Erőmű többségét – közölte a kormányinfón Gulyás Gergely kancelláriaminiszter. A papírok alapján ez pontosabban úgy hangzik, hogy a Mátrai Erőmű 26 százalékát eddig is tulajdonló, állami MVM március 26-i hatállyal megvette a szénerőműcég 73 százalékát birtokló Mátra Energy Holding felett álló Status Power Invest Kft.-t. Az eladó a kormányfői strómannak tartott Mészáros Lőrinc érdekköréhez sorolt Opus és Status Energy Magántőkealap.  Lapunk korábbi információi szerint Mészáros Lőrincék 2018-2019 során összesen körülbelül 11 milliárd forintot fizettek a társaság áttételes többségéért. (Az Opus tőzsdei közleménye szerint a rá eső vételár legalábbis meghaladta a bekerülési értéket.) A - korábban évtizedekig nyereséges - szénerőmű 2017-ben közel 9, 2018-ban valamivel kevesebb mint egy, 2019-ben pedig közel 6 milliárd forintos veszteségbe csúszott. Ennek ellenére tavaly a tartalékokból Mészárosék 8 milliárd osztalékot kivontak. A méltányos vételár tehát 3-4 milliárd forint lett volna úgy, hogy nem vesszük figyelembe a cégérték változását. Ez pedig minden jel szerint negatív. A széntüzelés az egyre szigorodó környezetvédelmi szabályok miatt egyre drágább. Az erőmű lignitblokkjait 2030-ig bezárják, ami jelentős tájhelyreállítási kötelezettséggel jár. Bár a kormány nagyarányú terveket szövöget a telephely "megmentésére", eme - kevéssé pontosított - tervek legalábbis több száz milliárdos befektetést igényelnének. Az Orbán-kormány tehát az MVM-en keresztül a vírusvihar közepette erőműadásvétel ürügyén óvatos számítás szerint is több mint tízmilliárdos profittal tömhette ki a miniszterelnöki strómannak tartott vállalkozót. Gulyás Gergely az ügyletet szintén a Mátrai Erőmű jelenlegi, kiemelt fontosságú termelésével, valamint vérmes fejlesztési terveikkel indokolta. Az Opus és az MVM már december végén az adásvételi szerződés megkötéséről számolt be. Ám később megkeresésre az MVM arról tájékoztatta Tóth Bertalan MSZP-elnököt, hogy a vételárat később, egy külső szakértő állapítja meg. Orbán Viktor januári sajtótájékoztatóján a helyzet drámaiságát olyképp ecsetelve, hogy Mészáros Lőrincék be akarták zárni az egységet, amit így a kabinet voltaképp megment. Az MVM másfél hónapja, februárban már átvette a cég irányítását. Bár a kormányfő teljes átláthatóságot ígért, se Gulyás Gergely, se az MVM és az Opus nem közölte (utóbbiak megkeresésünkre), hogy mely szakértő és mi alapján állapította meg a 17,44 milliárdos vételárat. A kormány az ügyletet nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítette, ami a gyorsított engedélyezés mellett kiiktatja a versenyvizsgálatot. Az MVM-hez átkerült a hulladékfeldolgozással foglalkozó, halmajugrai Geosol Kft. is. Esti közleményében az MVM az egység átalakítását, az ellátás zavartalanságát és a legtöbb munkahely megtartását ígérve közölte: az egység idei működését 11,4 milliárdos hitellel biztosítják. Tágabb látószögből nézve kijelenthető: az ország második legfontosabb áramtermelőjét közel negyed századig biztonságosan és nyereségesen üzemeltető német RWE-től két zavaros év után az egység visszakerül az eredeti gazdához, a cég negyedét ez idő alatt is birtokló MVM-hez. Az erőművet lerongyoló átmenet során Mészárosék mellett hosszabb-rövidebb felbukkant a tulajdonosi hálóban a felcsúti csodavállalkozóhoz közel álló Duna Aszfalt és a cseh EPH is. E befektetők rövid kitérőjüket ismereteink szerint szintén nem veszteséggel zárták. 

Tiltott állami támogatás?

A vételár pont 17 milliárd 440 millió forinttal több annál, mint amennyi indokolt lett volna - közölte megkeresésünkre Tóth Bertalan MSZP-elnök. Helyes, hogy az állam meg kívánja menteni a Mátrai Erőmű dolgozói, beszállítói megélhetését. Épp ezért nem kellett volna a tartalékokat a veszteségbe forduló működés ellenére megcsapoló Mészáros "nemstróman" Lőrinc érdekeltségét közel 17,5 milliárd forinttal támogatni - fogalmazott. A vételár ismeretében erősebbé vált az a gyanújuk, hogy az ügylettel az állam tiltott állami támogatást valósít meg. A jogtalan előny visszaszerzése és a Heves megyei munkahelyek védelme érdekében az MSZP megteszi a szükséges lépéseket - tette hozzá. Megjegyzendő: Szél Bernadett független képviselő kapcsolódó feljelentése nyomán a múlt hét óta már zajlik nyomozás.   

Szerző
Frissítve: 2020.03.26. 20:45

Új nyitvatartási rend és mennyiségi korlátozás a Sparnál

Publikálás dátuma
2020.03.26. 13:53

Fotó: Népszava
Az áruházak hétfőtől péntekig átlagosan 6:30 és 19 óra között, szombaton és vasárnap áruházanként eltérő idősávban tartanak nyitva.
A SPAR és INTERSPAR áruházak hétfőtől péntekig átlagosan 6:30 és 19 óra között, szombaton és vasárnap áruházanként eltérő idősávban tartanak nyitva a továbbiakban, miközben tovább folytatódnak a koronavírus terjedését megelőző intézkedések – közölte csütörtökön a Spar. Az aktuális nyitvatartási rendről, a SPAR honlapján lehet tájékozódni, áruházankénti bontásban. Mint írják, a SPAR megváltoztatta a webshop működését is a kialakult helyzetre való tekintettel: a 2020.03.17-től leadott megrendelések kifizetése immár kizárólag előre, online lehetséges. Ezzel a lépéssel a kiszállító munkatársak és a vásárlók közötti személyes kontaktus idejét szeretnék csökkenteni. A döntés nem vonatkozik a már korábban leadott megrendelésekre, azok kifizetése a vásárlók által korábban meghatározott módon történik. A SPAR arra kéri a webshop vásárlóit, hogy előre jelezzék a rendeléseik leadása során, ha egészségügyi okok miatt zárt területre kérnének kiszállítást, ugyanis a munkatársaik veszélyeztetett területre nem léphetnek be.  „Fontos újdonság, hogy 2020.03.30-tól a SPAR Online Shop a megnövekedett rendelésszámra reagálva bővíti az igénybe vehető idősávokat. Hétköznapokon elérhetővé válik egy új időablak, mely a 22 és 23 óra közötti kiszállítást teszi lehetővé” – teszik hozzá. Min írják, az elrendelt veszélyhelyzetre tekintettel számos rendkívüli intézkedést hoztak annak érdekében, hogy a lakosság élelmiszerrel történő ellátása folyamatos és kiegyensúlyozott legyen. A webshop és áruházi vásárlások tekintetében:
  • lédig termékek esetében 5 kg/termék,
  • darabban értékesített termékek esetében pedig 10 darab/termék a személyenkénti vásárlási mennyiségi limit.
„A SPAR a beszállítóival együttműködve az elmúlt hetekhez hasonlóan most is mindent megtesz annak érdekében, hogy a megnövekedett keresletet kezelni tudja. Előfordulhat ugyanakkor, hogy egy-egy rövidebb időszakban egy-egy áruházban egyes cikkek kitöltési üteme az árupótlás időigénye miatt a szokásosnál hosszabb lehet, emiatt a vásárlóink megértését kérjük. A SPAR határozottan javasolja, hogy a lakosság ne halmozzon fel otthonában feleslegesen sok élelmiszert” – mondta Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője. A közleményben felidézik: a járványügyi veszélyhelyzetben történő könnyebb és gyorsabb fizetés érdekében az érintéses fizetési kártyás vásárlások esetében a PIN-kód kötelező használatára vonatkozó 5 ezer forintos értékhatár 15 ezer forintra módosult. Azt is közölték, hogy a SPAR minden ledolgozott óra után bruttó 400 forint hűségjutalmat számol el az áruházak, a logisztikai terület és az élelmiszertermelő üzemek munkavállalói részére, amit a havi bérrel együtt utal a bankszámlákra. A jutalmat a belépés napjától a kilépés napjáig a tényleges munkavégzéssel töltött órák mindegyikére folyósítják a munkatársaknak 2020. március 16-tól kezdődően visszavonásig. „Mivel a koronavírus az idősek számára kiemelt kockázatot jelent, a SPAR a 65 éves és idősebb munkavállalóit 2020. március 18-tól felmenti a munkavégzés alól, beleértve azokat is, akik idén töltik be 65. évüket. Az egészség megóvása miatt hozott intézkedés idejére a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelő díjazás illeti meg a munkavégzés alól ideiglenesen felmentett SPAR munkatársakat” – teszik hozzá.
Szerző
Témák
Spar koronavírus