Magyar Helsinki Bizottság;koronavírus;kijárási korlátozás;

2020-03-27 16:25:11

Helsinki Bizottság: jogszerű döntést hozott a kormány a kijárás korlátozásáról

Az országos veszélyhelyzet korábbi kihirdetése után a kormány jogszerűen hozott rendeletet a kijárás korlátozásáról – jelentette ki Kádár András Kristóf, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke.

Az emberi jogi szervezet egyik vezetője lapunknak elmondta, hogy az alaptörvény rendelkezései szerint a kormánynak lehetősége van visszavonásig érvényes országos veszélyhelyzetet elrendelni: március 11-én ez megtörtént. A veszélyhelyzet keretében a kormány rendkívüli intézkedéseket is hozhat és rendeleteket alkothat, ezek hatálya azonban csak tizenöt napra szól. A mostani lakhelyelhagyási korlátozás ennek megfelelően tizenöt napig, március 28-tól április 11-ig érvényes.

A rendeletek meghosszabbításához – folytatta Kádár András Kristóf – már parlamenti jóváhagyás szükséges. Ehhez azonban a Fidesznek megvan a szükséges többsége az Országgyűlésben, nem szorul az ellenzékre. A minap sem az úgynevezett felhatalmazási törvény elfogadása igényelt volna négyötödös támogatottságot, hanem a Házszabálytól való eltérés, tehát az, hogy a rendkívüli jogrendet még a „sürgősnél is gyorsabban” bevezessék.

Járványveszély idején nem feltétlenül jó ötlet, hogy tizenöt nap elteltével újra és újra parlamenti vitát rendezzenek egy intézkedés hatályának meghosszabbításáról. Kádár András Kristóf szerint

méltányolható javaslat, hogy a tizenöt napra érvényes határidőt hosszabbítsák meg akár egy, akár több hónapra.

A gond az, hogy a kormány által kidolgozott felhatalmazási törvényben nem szerepel konkrét időpont. A kormány, ha úgy tartja kedve, „örök időkre szólóan” életben tarthatná a külső kontrollt kiiktató különleges jogrendet, ami viszont – hangsúlyozta a szervezet társelnöke – teljes mértékig elfogadhatatlan. Hiszen még a biztos parlamenti többség birtokában is jelentősége van annak, ha a kormánynak az Országgyűlés előtt időről időre meg kell magyaráznia, mi indokolja intézkedéseinek fenntartását.