munkanélküliség;koronavírus;

2020-03-28 06:40:00

Átmeneti segély kellene: százezrek veszíthetik el állásukat a következő hónapokban

A járványkrízis gazdasági kárainak enyhítésére átmeneti segélyt és szolidaritási alapot javasol Herczog László közgazdász. Szaktársai főképp gyors cselekvésre sarkallják a kormányt.

Bár már a kormány is egyre többször utal arra, hogy hamarosan tízezrek veszítik el munkájukat a kornavírus-járvány miatt, aminek egyre kevésbé látni a végét, a kabinet továbbra is azzal számol: akik most munkanélkülivé válnak, pár hónap alatt állást találnak. Az innovációs tárca pénteki közleményében azt írta: becslések szerint tízezres nagyságrendben szűnhetnek meg álláshelyek tavasszal. A kormány gazdaságvédelmi intézkedései - a vállalkozók átmeneti adómentessége, a járulékfizetési kötelezettség elengedése, a hiteltörlesztések felfüggesztése és a munkavállalási szabályok rugalmasabbá tétele – azonban hozzájárulnak a munkahelyek megőrzéséhez. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter szerint csak márciusban 30-40 ezer állás szűnhet meg. Az április még rosszabb lehet, a végső szám pedig a sok százezret is elérheti. A legfeljebb három hónapra járó álláskeresési járadék folyósítási idejét ennek ellenére nem tervezik meghosszabbítani.

Herczog László közgazdász, volt munkaügyi miniszter szerint be kellene látni: rengetegen önhibájukon kívül vesztik el hamarosan munkájukat. Ezt rendszerszinten kell kezelni, és gyorsan kell cselekedni, mert az embereknek nincsenek tartalékaik – hangsúlyozta lapunknak.

Ezért egy olyan munkanélkülisegély-típus bevezetését javasolja, amiben mindenki részesülhetne, aki átmenetileg elvesztette jövedelemét. Akár azért, mert megszűnt a munkája, akár azért, mert kormányrendelet tiltotta meg a vállalkozás, szolgáltatás folytatását, akár pedig azért, mert hozzátartozójáról kell gondoskodnia, de távmunkára nincs lehetősége. E segélyt Herczog László szerint a veszélyhelyzet megszűnéséig kellene fizetni, összege pedig a szerződés szerinti díjazás 60 százaléka, de legfeljebb a minimálbér lehetne. A közgazdász emellett egy központi szolidaritási alapot is sürget, amiből gyorssegélyeket lehetne adni a nehéz helyzetbe kerül családoknak, nyugdíjasoknak. Ennek forrása a költségvetési támogatáson és az adományokon túl egy szolidaritási adó lenne.