Vírust simogatok, neki szurkolok, az egész ellenzékkel egyetemben. Ezt számos kormányférfiú közölte velem.
Eddig csak migránst simogattam. Olykor azért Brüsszel pofikáját is szeretettel csipkedem meg, a Soros-bérenc civileknek még cvikipuszit is adok. Na persze maszkban, ha majd lehet kapni. Közben „Hajrá, vírus”-t kiabálok, valahogy csak rá kell törnöm a nemzetre, kijárási korlátozás idején ez kreatív megoldásokat igényel. Lenin-fiúnak most nehezebben állhatok be, élemedett korom folytán legfeljebb 9 és 12 között.
Amikor migránssimogató voltam, azt még értettem. Ugyan akkor is összesen egyetlen kétéves menekült kislányt simogattam meg, aki tőlünk kapta első pár cipőjét, egyébként inkább szendvicseket kenegettem. De valószínűleg ez is virtuális simogatásnak számított, úgyhogy egy szavam se lehetett. Ezt a víruspártiságot viszont még Gulyás miniszter sem gondolhatja komolyan. Bár mindig lenyűgöz az az őszinte bánatot sugárzó arckifejezés, a világ gonoszságára rádöbbenő sértett ártatlanság hangja, amellyel bármely pillanatban képes szinte megkönnyezni az ellenzék bűneit.
Másoknak szókimondóbb szerep jutott. Nemcsak a képviselők kapnak tőlük, hanem mindenki más, aki bírálja az új törvényt. „A letartóztatásukat tudnám javasolni” - így beszélgetnek „bizonyos ellenzéki hangvételű” újságírókról a Hír tévében. Ami egymagában fényes bizonyítéka annak, hogy a független sajtónak semmi, de semmi félnivalója nincs az ú.n. „rémhírterjesztés” börtönbüntetésétől.
Az Alapjogokért Központ vezetője „a szerepzavaros ellenzék fake news sajtójáról” és „kotnyeles értelmiségéről”, „eltartott kisujjal fészkelődő értelmiségiekről” beszél. Azért ez a „kotnyeles” különösen szép. Tényleg, ezek mindenbe belebeszélnek, kéretlenül javasolgatnak, hát hogy képzelik? Pláne eltartott kisujjal. A Magyar Nemzet szerint a kormány ellenében szavazók „a magyar nép elleni bűncselekmény elkövetésére készülnek”.
Hát, szerencsétek, hogy öreganyámnak szólítottatok. Nem hiába emelte ki a miniszterelnök pénteken: ő „udvarias ember”, így vannak ezzel a beosztottjai is. Beszélt „a magyarok természetadta intelligenciájáról” is. A többi nép nyilván hülye, ez lehet az oka, hogy ott a kormányok meg sem próbáltak korlátlan idejű felhatalmazást kérni.
És innentől nincs kedvem viccelni. Mert volt egy kegyelmi pillanat. Bármi történt eddig, a kormány és annak feje alkalmat kapott arra, hogy egy széles nemzeti összefogás élére álljon, ezúttal valódi ellenféllel szemben. Legalább a nehéz időkre helyreállhatott volna a közbizalom az intézményekkel, a politikával és egymással szemben. Kicsi kellett hozzá: az ellenzéki javaslatok semmilyen szükséges intézkedésben nem gátolták. Már lelepleződött az arcátlan hazugság, hogy a négyötödös gyorsítás nélkül a kormány béna kacsa, kinyílnának a karanténok és az iskolák. Erre maga a kabinet cáfolt rá, mert azt a cinizmust mégsem vállalták, hogy ezt demonstratíve lehetővé tegyék.
De annyira mégis voltak cinikusok, hogy elhallgatták: az egészségügyi törvény különleges felhatalmazás nélkül már kezdettől módot adott a rendkívüli lépésekre. Kuncze Gábor és mások is idézték a közösségi oldalokon a járványra vonatkozó passzusokat. Ilyenkor „korlátozható vagy megtiltható minden olyan intézmény működése, amely a járvány terjedését elősegítheti”. Tiltható „az egyes területek elhagyása” is, azonnali hatállyal.
Döntési helyzet volt, nem az egyes intézkedések, hanem a stratégia tekintetében. A rezsim, amelyik a nemzeti együttműködés rendszerének csúfolja magát, nem a nemzetegyesítő szerepet választotta, hanem „belső ellenséget” akart kreálni. Kétségkívül vannak nagymúltú elődök. Nem vagyok híve a túlzó analógiáknak, nem gondolom, hogy viszonyaink a hagyományos értelemben vett fasizmushoz hasonlíthatók. Ennek ellenére emlékeztetnék, mit mondott Hitler a felhatalmazása ellen tiltakozó szocdemeknek: „Nem is akarom, hogy egyetértsenek vele! Németország szabad lesz, de nem Önök teszik azzá!” És mit mond Orbán: „Ezt a válságot Önök nélkül is meg fogjuk oldani!”
Döntöttek. Nem azért függesztik fel a parlamentarizmust, mert holnap pallosjogot akarnak bevezetni. Ha akarnák, enélkül is volna nekik. Orbán egyedül akar maradni a színpadon: még szerencsétlen Áder sem szólalhat meg, a frakciójuk is menjen haza. Ha sikerül túl lenni a válságon, ő egyedül oldotta meg. Ha nem, akkor az engedetlen ellenzék lesz a hibás. Amikor a Fidesz frakcióvezetője közölte: az ellenzék azzal is segíthetne, hogy kimegy a teremből, akaratán kívül jelképes értelemben beszélt. Az ellenzék menjen ki, tűnjön el. Itt monodráma zajlik, csak egy szereplőnek lehet szövege. Ha bakizik, majd kimagyarázza.
Az ellenzéknek másik színpadot, másik szerepet kell találnia. Az okos javaslattevő, a megszorultakért szót emelő, a segítséget szervező, a szakmai szervezetekkel kapcsolatot tartó szerepét. Ha a kormánynak a kismillió akciócsoport között nem sikerült egyet sem létrehoznia, amelyik a szociális bajokkal foglalkozna, hívjon életre ilyet az ellenzék. A kormány nem hagyta, hogy együttműködjenek vele. De az országgal attól még lehet.
A szerző volt országgyűlési képviselő