Több Európát!

Miközben a világ még a koronavírus elleni háború hétköznapjaival van elfoglalva, azt már mindenki sejti, hogy semmi nem lesz, nem lehet ugyanolyan a vírus után, mint előtte volt. Nem csak azt látni, hogy az integrált egészségügyi rendszerekre többet kell költeni, hanem azt is, milyen éles ellentét van a válság autoriter és demokratikus kezelése között. Merkel német kancellár a napokban azzal kezdte „vírusbeszédét”, hogy demokráciában élünk. A magyar parlament fideszes többsége pedig tegnap az ellenzék tiltakozása ellenére átvitte a Házon a felhatalmazási törvényt, ami szabad kezet ad a rendeleti kormányzásra a miniszterelnöknek. (Der Spiegel: Orbán mostanság javában fűrészeli a demokráciát.)

A tekintélyelvűek azt bizonygatják, hogy a vírust a globalizmusnak köszönhetjük. Amiben van igazság: a globális érintkezési viszonyok tették lehetővé, hogy ilyen gyorsan elterjedjen a világban, noha a spanyolnátha is elterjedt száz éve, pedig akkor a világ még nem volt egyetlen kis falu. A másik érv erkölcstelen: ilyen válsághelyzetben mutatkozik meg igazán, hogy a határ – az élet határa! – az országhatár. Ott ér véget egy nemzet felelőssége, amelynek vezetői be akarnak zárkózni, ki akarják rekeszteni a világot, a szabad kereskedelmet, a szabad utazást, alattvalóknak tekintett polgáraikat megfosztanák a világ híreitől. Aki ezt akarja, az lemond arról is, hogy felelősen gondolkodjon minden emberről. Akkor is, ha a vírus nem ismer országhatárokat, sem nemzeteket, mert neki az ember a tápláló gazdaállata.

Elkerülhetetlen a kérdés: vajon a demokráciák megfeleltek-e a válság kihívásainak? Ha az Európai Uniót demokratikus államok közösségének tekintjük, eleget tett-e a tagországokért? Az integráció bukdácsolásáról, az Unió bizalmi válságáról, az egészségügyi koordináció hiányáról olvasunk, arról, hogy válságidőszakban az EU-nak nagyon csekély a befolyása. Pedig az Unió eddig annyit tett, amennyit megtehetett, amire békeidőben a tagországok alkalmassá tették.

Ha a vírust követő gazdasági csődhelyzetről beszélünk, Anne O. Kruegert, a Világbank volt vezető közgazdászát kell idéznünk, aki egy hete azt mondta: csak a multilateralizmus menthet meg bennünket. Mert: „a világgazdaság már jóval a koronavírus-járvány kitörése előtt megérett a recesszióra... Trump amerikai elnök protekcionista intézkedései szétzilálták az ellátási láncokat, a megnövekedett bizonytalanság időszakát váltották ki... A múltban a nemzetközi közösség hasonló válságok idején sikeresen dolgozott ki koordinált válaszlépéseket... a globális pénzügyi válságot is gyors multilaterális intézkedések fékezték meg... A mostani válság még inkább igényli a multilaterális fellépést. A járvány ugyanis a korábban meglévő recessziós nyomással, a világkereskedelem széles körű erodálásával és az erőteljes olajáreséssel párosulva gazdasági zűrzavarrá fejlődött... ”

Látni: a globális gondok okai globálisak, azokat csak globálisan lehet megoldani. Amihez nem kevesebb, hanem sokkal több integrált Európa kell!