Előfizetés

Semmi vész

A Mi Hazánk Mozgalom az egyetlen ellenzéki párt, amelyik támogatja a „koronavírus-törvényt” – jelentette be Dúró Dóra, a párt elnökhelyettese. Szerinte a törvény nem Orbán Viktor kormányáról, hanem a magyar emberek egészségének megóvásáról szól. Félre kell tenni a pártpolitikai csatározásokat, a cselekvés oldalára kell állni.
Szép.
Az, hogy a Fidesz-KDNP képviselőin kívül egyedül a Mi Hazánk politikusai tetszését nyerte el az úgynevezett felhatalmazási törvény, fedi a valóságot. Ám azt az állítást, hogy a Mi Hazánk ellenzéki párt lenne, kénytelenek vagyunk erős fenntartásokkal kezelni. Tartalmi értelemben ugyanis nem az.
A valódi ellenzéki pártok egyöntetűen tiltakoztak. Nem azért, mert a járvány elleni védekezés helyett a pártpolitikai dagonyában lelik örömüket, hanem azért, mert elutasítják, hogy a kormány időkorlát nélkül kapjon rendkívüli jogköröket. Ehhez képest mit mond Dúró Dóra? Mintha csak a legvehemensebb fideszes ostorpattogtatók valamelyikét, Kocsis Mátét vagy Németh Szilárdot hallanánk dörögni: a balliberális pártok ismét tanúbizonyságot tettek arról, hogy számukra nem a haza és a magyar emberek egészsége a fontos, hanem a pártpolitika.
A Mi Hazánknak nincsenek kételyei, készpénznek veszi, hogy az a Fidesz, amely a járvány előtti időkben annyiszor visszaélt már a hatalmával, most majd nem fog. Az országos veszélyhelyzetben a Mi Hazánk azt üzeni, hogy politikai szempontból: semmi vész. A párt nyilatkozataiban a Fidesznek ejnye-bejnye jut, az ellenzéki oldalnak verbális agyagba döngölés. 
Persze, különösebben nem kell csodálkozni. 2018 nyarán, amikor Toroczkai László vezetésével a volt jobbikosok a Mi Hazánk zászlóbontó gyűlését tartották Ásotthalmon, Pongrátz András, a mozgalom szellemi-politikai mentora közölte: a Jobbik frakciója elszakadt a párttól és a valóságtól, a baloldalnak tett gesztusok fontosabbnak bizonyultak a régi alapelveknél. Olyan új jobboldali pártra van szükség, amely a „Fideszben megmaradt baloldalt” ellensúlyozni tudja. 
Így már világos.

Lélegzetvétel

Két hónapja történt, január végén, hogy kormányrendeletként megjelent az új Nemzeti Alaptanterv. Mindenki számára meglepően heves ellenkezéssel fogadta a közvélemény és a pedagógustársadalom: a tiltakozás hevessége és kiterjedtsége a kormányzatot is meglepte. Kétféleképpen reagáltak rá: egyrészt megindult egy meggyőzési kampány, országjárással, előadásokkal, sajtókommunikációval, másrészt felgyorsították a bevezetéséhez szükséges előfeltételek megteremtését: a január 31-én megjelent a NAT után három héttel, február 23-án megjelentek a kerettantervek. Az ellenvetésekkel egyáltalán nem törődött az oktatásirányítás, hanem meglehetős elszántságot mutatott a bevezetés ügyében. 
Az ellenvetések sokfélék voltak. Mindenekelőtt az ideológiailag leginkább érintett szaktárgyak – a magyar és a történelem – képviselői érezték elfogadhatatlannak, részben ideológiai üzenetei miatt, részint pedagógiailag: a túlzsúfoltságot, az aránytalanságot kritizálták, a szakmaiságot és a jelenkor értését hiányolták elsősorban. De sok bírálatot kapott a törvény megszületésének folyamata, a bevezetés előkészítetlensége és előkészíthetetlensége. Nagy feszültséget éreztek a bírálók a kompetenciák és a tartalmak között, komoly vitát váltott ki sok tartalom vagy tárgy megszüntetése vagy összevonása (például a filozófia eltűnése vagy a természettudományok komplex tárggyá összeolvasztása – még ha csak lehetőségként is). Alapvető vitakérdés volt az iskolák közötti különbségek negligálása, az iskolai autonómia és a tanári szabadság kérdése. 
Nagy kérdés az óraszámok és az óraháló kérdése, hiszen ez a meglévő tanári állomány jelentős átstruktuálását igényli, magyarul: egyfelől feleslegessé váló tanárokat, másfelől tanárhiányt. Sok a bizonytalansági tényező is: a szakgimnáziumok és a szakközépiskolák tananyaga, a felnőttképzésre vonatkozó szabályozók hiánya, a hat- és nyolcosztályos, a nyelvi évvel megnövelt képzések (4+1, 6+1 éves képzések) helyzete. Nagy kérdés, hogyan tud felkészülni az átállásra sokezer iskola, a tankönyvellátás, hogyan és mikor készülnek el a további szabályozók, így az érettségi követelményrendszere. 
Mindezek a viták azonban szinte a feledés homályába merültek az elmúlt hetekben. Ezeknél ezerszer fontosabb kérdések foglalkoztatják az embereket: a vírus terjedése, a betegek helyzete, a halálozások száma, a megelőzés, a védekezés, a gyógyítás, a rászorultak ellátása, és ezek mind-mind vitathatatlanul fontosabb kérdések. Az oktatásban pedig szintén a tanított tartalmakban történő távoli váltás problematikájához képest jóval fontosabb kérdések kerültek elő: hogyan tanulhatnak a gyerekek akkor, ha nincs iskola? Át tud-e térni az iskolarendszer egésze a digitális oktatásra? Van-e hozzá megfelelő mennyiségű és minőségű tartalom a neten, megvannak-e az eszközök a családoknál, a pedagógusoknál? Mit bír ki egy-egy platform vagy program? Megvan-e a megfelelő szaktudás és technikai tudás, és ha nincs, van-e megfelelő segítség? 
És még ezeknél is alapvetőbb kérdések: hogyan hat ez a kommunikáció a tanárok és diákok kapcsolatára? Hogyan hat a munkamorálra, a munkamódszerekre? Nem lesznek-e internetfüggőkké még azok a diákok is, akiket előtte nem fenyegetett ez a veszély? Mi lesz az internetre feltöltött tartalmakkal, videókkal, házi feladatokkal, blogokkal utána? Hogyan biztosítható a visszakövethetőség és a személyes anyagokhoz való jog egyszerre? Hogyan tudnak a gyerekek és a családok lépést tartani az internetbiztonsági kérdésekkel? És hogyan lehet majd lezárni a tanévet, lesz-e, és ha igen, milyen és mikor lesz az érettségi? Hogyan veszik fel idén az egyetemekre a diákokat? Hogyan alakul a külföldi továbbtanulás lehetősége? Hogyan tudnak kitartani a családok – nemcsak egy hétig, de esetleg két vagy három hónapig? Hogyan ellensúlyozható a bezártság, a hobbiktól, sporttól való megfosztás a gyerekek életében? Milyen kommunikáció indul el és formálódik a tantestületekben? 
Egy szó mint száz: a Nemzeti Alaptanterv kérdése lekerült a napirendről. Ám ez az állítás kétfélét is jelenthet. Az egyik: lekerültek a viták, de van egy érvényes kormányrendelet, tehát azt majd amikor aktuális lesz, be kell vezetni, vagyis szeptemberben. A másik: nem lehet lefolytatni sem a vitákat, sem az előkészületeket, utóbbiakat sem országos, sem helyi-iskolai szinten, tehát a NAT bevezetése értelemszerűen lekerült a napirendről. Mivel az utóbbi napokban a kormányzati kommunikáció az első értelmezést erősítette föl, ezért tartom nagyon fontosnak, hogy felkínáljuk (vagy nagyképűen: ezzel az írással felkínáljam) a másik értelmezés lehetőségét.
Jelenleg az ország – teljesen érthető módon – egészen mással van elfoglalva. Nem tudjuk, hogy akkor, amikor a járványnak és a karanténnak vége lesz, milyen állapotban lesz az ország, és milyen állapotban lesznek az iskolák. Hány halottal kell majd szembenéznünk, milyen lelki sérüléseket kell majd meggyógyítanunk. Azt sem tudhatja jelenleg a kormányzat – és ez nem róható fel neki, hiszen senki sem tudhatja –, hogy milyen alkotói lehetnek majd a tankönyveknek (vagy a tankönyvek kiegészítő anyagainak), hogy alkalmas lesz-e az oktatásirányítás infrastruktúrája arra, hogy a szükséges feladatokat elvégezze a helyi tantervek ellenőrzésétől és jóváhagyásától kezdve a tankönyvkiszállításig. 
Ugyanígy az egyes iskolák sem képesek elvégezni addig a szükséges feladatokat: új tanárokat szerződtetni, másokat átképezni, felkészülni új tananyagokra, tartalmakra és taneszközökre. Nem lesznek képesek megírni az új helyi tanterveket, és nem technikailag, hiszen valami komolytalan munkát meg lehet írni, hanem szellemileg. Nem lehetnek tisztázó értekezletek, szakmai beszélgetések, eszmecserék, nem lehet az iskolák tanárainak közös víziója arról, mit tudnak és akarnak tanítani. Vagyis üres dokumentumot tudnak majd írni, de alapos, átgondolt, több évre szóló saját tantervet nem. Arról nem is beszélve, hogy egy járvány-helyzet egyáltalán nem kedvez a szabad szellemi tevékenységnek: a félelem beszűkíti a gondolkodást, azok a komoly erőfeszítések, amelyek ahhoz szükségesek, hogy teljesen új módon tanítsanak egy teljesen új – elsősorban virtuális – térben a tanárok, elviszi minden energiájukat. 
Azt javaslom tehát, hogy a NAT bevezetését függesszék fel. Ebben a pillanatban ezt minden presztízsveszteség nélkül, a helyzetre való tekintettel könnyen meg lehet tenni. Senki nem lenne győztes és vesztes, egyszerűen csak tudomásul venné az ország, hogy ilyen körülmények között nem lehet egy új, az egész ország oktatását érintő tartalmi szabályozásra áttérni. A hátralévő egy év pedig elég lehetne mindarra, amire szükség van: az első félévben komolyan meg lehetne vitatni a vitatott pontokat, el lehetne készíteni a törvény javított változatát, vagyis ki lehetne küszöbölni azokat a hibákat és elrejtett aknákat, amelyek meglétére a pedagógus szakma felhívta vagy fel fogja hívni a figyelmet. A második félévben pedig elő lehetne készíteni az alaptanterv bevezetését, tájékoztató, felkészítő alkalmakat lehetne tartani, igényes háttéranyagokat megíratni, és így tovább. Ahhoz, hogy mindez megnyugtató módon történjen, érdemes egy menetrendet készíteni, amely tekintettel van arra is, hogy a viták és javítások érdemiek lehessenek, de természetesen arra is, hogy a kellően előkészített bevezetés biztosítható legyen. 
Az a különleges állapot, amit a járvány okozott, egyfelől feladatokat adott és szorongásokat okozott, másfelől azonban megkönnyített sok mindent. Kiderült, mennyi lehetőség van azon kívül is, mint amit megszoktunk, mint amiben rutinszerűen élünk. Kaptunk egy levegővételnyi szünetet. Jó lenne, ha az oktatásirányítás kihasználná ezt a pillanatnyi csendet, és nem lépne meg egy olyan lépést, amelyet csak erőből lehet most meglépni. Kérem a NAT bevezetésének egy évvel történő elhalasztását. A szerző tanár, irodalomtörténész 

Magaságyás

Az első két nap a dühödt takarításé. Ez nem valami népi izé, hanem tudományos tény. Az ember a nappalival kezdi. Boldog örömmel veti bele magát a pókhálózásba, a portörlésbe, olyan sarkokba is eljut, ahová a békeidőkben soha. Az ágy mögött megtalálja a két éve elveszettnek hitt szemüvegét, néhány használt és több vadonatúj papír zsebkendő, valamint egy Lego Batman társaságában. A Lego Batman még a szemüveg előtt landolhatott a bútor mögött, tudniillik a gyerek három éve felhagyott az állandó legózással. 
A második hétre maradnak a könyvek. Nem tudom, másnál hogyan van, de nálunk a könyvek kizárólag érkeznek, sosem távoznak. Lerakódnak – ahogy a költő mondaná – mint a guánó, keményen, vastagon. Épp, ahogy a por rajtuk. Karantén nélkül az ember sosem vállalkozna ilyesmire, de hát. A könyvek le- vissza- és átpakolása – szerény számítások szerint – két-három napot vesz igénybe, vagyis pontosan négyet. Hat nap múlva az ember ott áll valamirevaló cél nélkül. 
És ekkor ötlik fel az egyedülálló ötlet: építsünk magaságyást! A magaságyás pont olyan, mint az alacsony, csak magasabb. Lakótelepi és polgári lakásokban kevésbé ajánlott, de a hozzánk hasonló burzsoá viszonyok között teljesen elfogadott karantén-tevékenység. Elég hozzá egy akármekkora kert, némi faanyag, kevés (sok) föld, és egy csomó palánta. A magaságyásban ráadásul az a fő jó, hogy az ember úgy érzi, végre valami, ami csak az övé, amivel nyugodt szívvel kiállhat a fészbúk népe elé, hogy tessék, nézzétek, ez nem holmi karantén-jóga vagy közös zenélés és főleg nem kenyérsütés kovásszal! A magaságyás komoly, férfias elfoglaltság, a barátainknak eszébe sem juthat. A magaságyás valahol Attila sírja és a Szent Grál között lehet, tessék elképzelni, ha bármelyikkel elő tetszik állni. Főleg járvány idején. 
Két nap komoly előkészület után megrendeljük a faanyagot (online), a földet (online) és a palántákat (online). Sajnos az alap kiásását még nem lehet megrendelni, de az ember meghozza ezt az áldozatot a családjáért. Egy héttel később megjön a cucc. Az építkezés – hála a kitűnő előkészítő munkának – mindössze három napot vesz igénybe, és jöhet a legfontosabb rész: a fényképezés. Merthogy valamirevaló fénykép nélkül az ember nem tud dicsekedni a fészbúkon.
Sajnos röviddel a publikálás előtt felfedezzük, hogy a legjobb barátaink két nappal ezelőtt fejezték be a magaságyásukat. Igaz, az övék mindössze 40 centi magas (a miénk 60), de valahogy beelőztek. Ráadásul kiderül, hogy már ők is úgy csatlakoztak a Magaságyás Karantén Idején elnevezésű csoporthoz, amely hasznos tanácsokat ad mindazoknak, akiknek ez a pompás egyedi ötletük támad. Külön részcsoport foglalkozik a teraszra, illetve erkélyre (beleértve a franciaerkélyt) építhető magaságyásokkal. 
Szóval nincs más választásunk, belefogunk a következő projektbe. Mivel Operatív Cecília szerint ez az egész eltart még egy ideig, úgy döntöttünk, építünk valami jelentőset. A feleségem szerint jó volna egy bárka. Beletehetnénk például minden állatból kettőt-kettőt. A fene se tudja, lehet, hogy már ezt is olvastam valahol.