MSZP;Tóth Bertalan;

2020-04-02 10:00:45

Önkéntesnek állt Tóth Bertalan Pécsen

Az MSZP elnöke Csaba István önkormányzati képviselővel és három bölcsődei dajkával közösen vásárolt be idős embereknek.

Szerdán önkéntesnek állt Tóth Bertalan, az MSZP elnöke a PAPI-ban: a „Program A Pécsi Idősekért” keretében Csaba István pécsi önkormányzati képviselővel és három bölcsődei dajkával közösen segített, idős embereknek vásároltak be és vitték el nekik az alapvető élelmiszereket, melyeket kértek.

Tóth Bertalan a Facebook-oldalán megosztott videójában közölte: a nap tanúsága, hogy milyen nagy az összefogás, az összetartozás-érzés, és mennyire benne van az emberekben az, hogy vigyázzunk egymásra. Az MSZP elnöke köszönetet mondott azoknak a bölcsődei és óvodai dolgozóknak Pécsen, akik önként vállalják ezt a munkát, valamint az időseknek, akik betartják a szabályokat.

Mint korábban megírtuk, a pécsi program célja, hogy az idős, egyedülálló embereknek ne kelljen elmenniük bevásárolni vagy a gyógyszertárba. Aki igényli, annak hetente kétszer megveszik és kiszállítják a szükséges dolgokat az önkéntesek.

Korábban a momentumos Cseh Katalin és a jobbikos Rig Lajos is jelezte, hogy önkéntesnek áll.