labdarúgás;teherbírás;

2020-04-03 11:00:00

Hetente mindössze két futballmérkőzést engedne az orvos

Heti két mérkőzést ki kell bírniuk a labdarúgóknak, ennél többször viszont nem szabad pályára lépniük Michael Lehnert, német sportorvos szerint.

Egyelőre nem tudni, mikor lehet ismét labdarúgó-mérkőzéseket rendezni Európában a koronavírus-járvány miatt – az egyetlen kivétel Fehéroroszország, ahol szurkolókat is beengednek a stadionokba a bajnoki találkozókra -, a legoptimistább jóslatok szerint is talán május elején folytatódhat a futballszezon, de szinte biztosan zárt kapuk mögött. A jogi problémák elkerülése érdekében (a játékosok, edzők szerződése minden évben június végéig érvényes) az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) azt szeretné, ha június 30-ig minden tagországában véget érnének a bajnoki és kupaküzdelmek, eddig az időpontig kellene befejezni a Bajnokok Ligáját és az Európa-ligát is.

A nemzetközi porondon is érdekelt csapatok esetében – különösen, amelyek hazájuk kupasorozatában is érdekeltek még – ez minden sorozatot figyelembe véve 14-16 tétmérkőzést jelenthet nyolc-kilenc hét alatt. Ennek teljesítéséhez a legjobbaknak minden héten két tétmeccsen kellene pályára lépniük.

„Egy profi játékosnak bírnia kell ezt a terhelést – mondta Michael Lehnert sportorvos a német Sport1 televíziónak adott interjúban. – Három nap szünet két mérkőzés között elegendő idő ahhoz, hogy a szervezet regenerálódjon. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az elmúlt hetekben a játékosok ki tudták pihenni magukat, ha az egyéni edzéseket nem hanyagolták el, akkor fizikailag felkészültek lesznek a nagyon megerőltető szezonhajrára.”

A szakember szerint azonban van egy határ, amit senkinek sem szabad átlépni.

„Három napnál sűrűbben semmilyen körülmények között sem szabad pályára küldeni a játékosokat, ez óriási felelőtlenség lenne – hívta fel a figyelmet a szakember. – Muszáj elegendő időt adni a szervezetnek a regenerálódásra. Ha ez elmarad, akkor az komoly veszélyt jelent a labdarúgók egészségére. A fáradt izmok miatt először húzódásos sérüléseket szenvednek a futballisták, de komoly veszélynek vannak kitéve az elülső keresztszalagok is.”

Lehnert úgy véli, a szakmai stábnak sokkal jobban kell figyelnie a játékosokra, ha valakin a fáradtság jelei mutatkoznak, akkor elkerülhetetlen a pihentetése.

„A klubok elég nagy létszámú játékoskeretekkel dolgoznak, az edzők rotációval tovább frissen tarthatják a játékosaikat, a csapatok kénytelenek lesznek olyan döntéseket hozni, hogy melyik versenysorozatot mennyire tartják fontosnak, mert a több fronton is érdekelt együttesek képtelenek lesznek mindenhol a maximumot nyújtani – jelentette ki a sportorvos. – Nagyon oda kell figyelni az edzésekre is, ilyen feszített tempó mellett nem szabad a tréningeken olyan feladatokat végeztetni a játékosokkal, melyek megterhelik az izomzatot. Az erőnléti edzések helyett ebben az időszakban sokkal hasznosabbak a taktikai gyakorlások, amikor támadási- és védekezési variációkat sajátítanak el a csapatok, mert ezek a feladatok sokkal statikusabbak, sokkal kisebb terhelést jelentenek a szervezet számára.”

A sportorvos hozzátette: a tudomány folyamatosan fejlődik, egyre modernebb eszközök állnak a csapatok rendelkezésére, de szerinte a hagyományos módszerek is rengeteget segítenek a regenerálódásban.

„Ahol nincs pénz modern eszközökre, ott egy kád jeges víz vagy jó kezű masszőr is rengeteget tud segíteni az izmok gyors regenerálódásában, a kisebb sérülések hatékony kezelésében” – jelentette ki a szakember.