Hajdú Miklós;
veszélyhelyzet;felhatalmazási törvény;
2020-04-03 09:37:20
Nem hiszem, hogy lett volna magára valamit is adó fideszes politikus, aki mostanában ne nyilatkoztatta volna ki, hogy „az ellenzék megakadályozta a veszélyhelyzet meghosszabbítását”. Legutóbb éppen Schanda Tamás miniszterhelyettes kürtölte világgá ezt a sommás – és valótlan – megállapítást az operatív törzs március 28-i tájékoztatóján. A jobboldali média persze nem maradt meg ennél a szikár tényállításnál. Ömlött és ömlik a hazaárulózás, a pálmát – mint mindig – a Hír Tv vitte el, amelyben „52 címeres gazember” minősítéssel illették azokat a képviselőket, akik nem szavazták meg a Fidesz – egyébként semmit el nem döntő – ügyrendi javaslatát.
Számukra – és mindenki számára, akit az igazság érdekel – van egy jó hírem: a veszélyhelyzetet nem kellett meghosszabbítani, az folyamatosan fennáll és fennállt akkor is, amikor még nem került sor a „koronavírus-törvény” (ellenzéki szóhasználattal: „felhatalmazási törvény”) március 30-i megszavazására. Az Alaptörvény ugyanis úgy rendelkezik, hogy a veszélyhelyzetet a kormány hirdeti ki, és sem ott, sem máshol nincs olyan szabály, amely ennek fennálltát eleve határidőhöz kötné. A tizenöt napos érvényességi határidő csak a kormány által a veszélyhelyzetre tekintettel hozott rendeletekre vonatkozik.
A kettő között óriási különbség lapul. Ugyanis a kormány a határozatlan idejű veszélyhelyzet alatt bármikor hozhat újabb rendeleteket – végső esetben úgy is, hogy a „lejártakat” újra kihirdeti, vagy akár (mint napjainkban) azokat szigorítja. Persze a kormány ezt pontosan tudta, és élt is vele. A veszélyhelyzetet kihirdető rendelet március 11-én 15 órakor lépett hatályba, tehát a kormányoldal által – ok nélkül – felemlegetett 15 napos határidő március 26-án 15 órakor lejárt. Ezt kommunikálták a kormányoldalon érthető okokból világvégének, mert ezzel lehetett nagyot rúgni az ellenzékbe.
Ugyanakkor március 26. és március 28. között a kormány - az Alaptörvény vészhelyzetre vonatkozó felhatalmazásával élve - hat új rendeletet hozott: közte a kijárási korlátozással. Ezen rendeletek preambulumában az Alaptörvény veszélyhelyzetre vonatkozó felhatalmazása szerepel jogforrásként. A kormány a március 15-ét követően hozott - tehát március 30-ig még nem „lejárt” - rendeleteinek érvényességét az új törvénnyel kapott felhatalmazásával élve március 31-én határozatlan időre meghosszabbította, a március 11. és március 15. között hozottakat pedig újra kihirdette. Ez utóbbit persze a törvény nélkül is bármikor megtehette volna…
Jól látszik, hogy a házszabálytól eltérő, rendkívüli sürgősségű tárgyalási indítvány célja semmi más nem volt, mint az ellenzék földbe döngölése azért, hogy az ehhez kapcsolt lózungokat az emberek a következő választásig megjegyezzék. Még csak titkot sem csináltak belőle: a Hír Tv-ben arra biztatták a „népet”, hogy az „52 címeres gazember” nevét 2022-ig jól jegyezzék meg.
Valljuk be, ez van akkora ötlet, mint a – már amúgy is kissé unalmas – migránsozás. Ügyesen felépített csapda ez, amibe az ellenzék szépen belesétált. Ez szomorú látlelet az ellenzék politikai és szakmai színvonaláról. Senki nem volt a jogászokkal bőven kistafírozott ellenzéki pártokból, aki az Országgyűlésben rámutatott volna a Fidesz ügyrendi indítványának értelmetlen és álságos voltára, hanem helyette zászlajukra tűzték az időkorlát követelését, és azt védték körömszakadtáig. Persze az átlagpolgár nem alkotmányjogász, ezért ebből az ügyből biztonsággal lehet olyan tartósított propagandát kreálni, amire több évig lehet hivatkozni a legjobb habonyi hagyományok szellemében.
A baj azonban ennél nagyobb. Annak idején „városi legendának” hittem azokat a mendemondákat, melyek szerint az Alaptörvény születési helye Szájer József iPadja, és a Strasbourg-Brüsszel IC vonat volt. Azonban – nem először – találkozom az Alaptörvényben olyan felületességgel, ami azt sugallja, hogy lehet valami a dologban… Az Alaptörvény ugyanis egyértelműen rögzíti azt, hogy a kormány joga a veszélyhelyzet kihirdetése, továbbá azt is, hogy a veszélyhelyzet megszűnésével az erre tekintettel hozott kormányrendeletek hatályukat vesztik.
Arról azonban nincs benne semmi, hogy a veszélyhelyzet megszűnését ki állapítja meg. Ez elvben lehetne a kormány, a kormány javaslatára az Országgyűlés, vagy akár az utóbbi a saját kezdeményezése alapján is. Ez a lényeges jogbizonytalanság egy rövid mondattal kiküszöbölhető lett volna, ha a vonat közben nem ér el a végállomásra…
Mindenesetre soha vissza nem térő lehetőség lett volna az elmaradt szabályozás pótlására abban a sarkalatos törvényben, amit az Országgyűlés jobboldali többsége március 30-án megszavazott. Erre az Alaptörvény 54. cikkének (4) bekezdése kifejezetten lehetőséget nyújt. A törvényben azonban nem használták ki ezt a lehetőséget, mivel az csak arra jogosítja fel az Országgyűlést, hogy a kormány rendeletek kiadására vonatkozó felhatalmazását a veszélyhelyzet megszűnését megelőzően visszavonja. Arról azonban, hogy a veszélyhelyzet megszűnését az állam mely szerve, milyen folyamatban, esetleg milyen kritériumok alapján állapítja meg, sem az Alaptörvényben, sem a most hatályba lépett sarkalatos törvényben nincs szó.
Azt gondolom, kétszer ugyanazt a hibát elkövetni már nem lehet véletlenül. Persze lehet azt mondani, hogy mindez öncélú jogászkodás, ha nem gondolnánk például arra, hogy a migráció miatt kihirdetett válsághelyzet csaknem öt éve érvényben van. A járvány után jó lenne egyszer hozzálátni a selejtes szabályok garanciális javításához is.
A szerző mérnök-közgazdász