Nem lehet úgy megcsinálni, hogy ne fájjon sokaknak – ezt mondta egy kormánytag „minden idők legnagyobb magyar gazdasági akciótervéről” (hogy Orbán Viktort idézzük), amin jelenleg is dolgoznak, és aminek a részleteit kedden jelenti majd be a parlamentben a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy az „akcióterv” nem az állampolgároknak fog „fájni” (sokaknak már éppen eléggé fájnak a járvány elsődleges gazdasági hatásai is), hanem a soha nem látott mértékű költségvetési átcsoportosítás veszteseinek.
A Népszava több érintettel is háttérbeszélgetéseket folytatott a témában, hogy konkrétan milyen intézkedéseket jelent majd be Orbán Viktor, azt még nem tudni, de az új magyar gazdasági stratégia főbb irányairól azért alkothatunk vázlatos képet ezek alapján. Az biztos, hogy valóban sok ezer milliárd forintról lesz szó, bár a nagyságrendileg 47 ezer milliárd forintos éves magyar GDP-hez viszonyítva ez várhatóan még mindig nem lesz kiemelkedő európai összehasonlításban.
Az elmúlt hetekben minden minisztériumnak össze kellett állítania egy listát arról, hogy a felügyelete alá eső szektorokban milyen beruházások, fejlesztések lennének szükségesek a válság enyhítésére és a kilábalás meggyorsítására, másrészt, hogy milyen forrásokat lehet különösebb feszültségek nélkül felszabadítani. Utóbbiról azonban a már említett kormánytag azt mondta, „fájdalommentesen” maximum 400-500 milliárd forintot lehet összegereblyézni a rendszerben, ez pedig nyilván csak töredéke lenne a szükséges pénznek.
A lehetséges vesztesek között szerepelnek például a nagy állami kulturális rendezvények és kulturális támogatások (bár ezekből sem lehet sok száz milliárdos nagyságrendet elvonni), vagy például a Zrínyi 2026 haderőfejlesztési program. Utóbbi már valóban jelentős tétel, a tervek szerint 2017-2026 között összesen 3500 milliárd forintot fordítanának haderőfejlesztésre. Persze ebből már vannak lekötött tételek (például a már megrendelt harckocsik), de a még el nem döntött esetleges vadászgép-csere vagy légvédelmi fegyverrendszer beszerzés is sok száz milliárd forintot tesz ki.
A „kiadási” oldal legnagyobb fejezete a magyar gazdaság nagyon jelentős átalakítása lenne, sok esetben állami támogatással. Itt, mint egy másik kormánytag elmondta lapunknak, valóban teljesen újra akarják gondolni az ország működését, és az eddig nagyon nyitott magyar gazdaságot valamivel önellátóbbá tenni. A konkrét lépésekről még itt is keveset tudni, de információink szerint az autóipar esetleges válságát a kormány úgy szeretné mihamarabb leküzdeni, hogy a már itt működő jelentős gyártókat arra ösztönözné, a lehető leggyorsabban helyezzék ide elektromos autó kapacitásaik minél nagyobb hányadát.
Ugyanígy a gazdasági lassulás enyhítését célozza, hogy még az eddigieknél is jobban felpörgetnék a külföldi beruházásokat, elsősorban Délkelet-Ázsiából és a hagyományos partner Németországból, a mostani kormányzati várakozások szerint ugyanis ezek az országok lesznek várhatóan a „legválságállóbbak”, az itteni cégek még akkor is beruháznának, új piacokat keresnek majd, ha mások komolyan sérülnek a válság miatt.
Ezzel párhuzamosan egy sor területen csökkentené a külföldi függést a kormány, például a vegyiparban és az élelmiszeriparban ma rengeteg alapanyagot (nyomelemeket, aminosavakat) importálnak magyar cégek Kínából, aminek az előállítását idehaza is meg lehet oldani, vagy egy másik példa: a tejpor hiába nagyon fontos szintén az élelmiszeriparban vagy a mezőgazdaságban (takarmány alapanyagként), nem vagyunk belőle önellátóak, pedig meglenne rá a lehetőség.
Úgy tudjuk, stratégiai cél az is, hogy húsbaromfiból és disznóhúsból (valamint ezek feldolgozott termékeiből) is minimum önellátóvá, de inkább exportőrré legyen az ország teljes mértékben. A sors iróniája, hogy a „gazdasági unortodoxiát” előszeretettel hangoztató kormány ezekkel a lépésekkel most csatlakozhat a „fősodorhoz” - legalábbis az Európai Unió legtöbb gazdasági vezetője hasonlókban gondolkodik, már ami a globális kereskedelmi láncoktól való függést illeti.
Egy kormányzati forrásunk szerint egyébként „akár a teljes költségvetési filozófiát felülvizsgálhatnánk ebben a helyzetben és a rendszerváltás után harminc évvel végre szakíthatnánk azzal a felfogással, hogy szépen megnézzük, előző évben mennyi volt a „bázis” egy adott területen, és ehhez igazítjuk a következő évi számokat, de komolyabb strukturális átalakítást nem végzünk.
