koronavírus;Szlávik János;

2020-04-04 21:09:10

Szlávik: Az elmúlt egy hónap legnagyobb tanulsága, hogy gyorsan kell reagálni

A Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője elmondta: sok esetben az első tünet a szaglás elvesztése.

Az elmúlt hetekben nagyon sok beteg számolt be arról, hogy már az első tünet a szaglás, később az ízérzés elvesztése volt, úgyhogy mi is tanultunk, és ha egy beteg ilyen panaszokkal jelentkezik, akkor szinte azonnal koronavírus-fertőzésre gyanakszunk – mondta Szlávik János az RTL Híradónak. A Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője hozzátette: szerencsére még a súlyos esetek lezajlása után is a betegek szinte maradványtünetek nélkül gyógyulnak.

Beszélt arról is: a statisztikák szerint egy koronavírus-fertőzött két-három embernek adja át a fertőzést. Azonban vannak úgynevezett szuperterjesztők is, ők akár 100 másik embert is meg tudnak fertőzni.

„Úgy tűnik, hogy ahogy más kórházak átvették a koronavírusos fertőzött betegek ellátását, egy ideig megmarad ez a naponta 50-100 eseti emelkedés, de gyanítom, hogy a következő hetekben ez fel fog gyorsulni, és a csoportos fertőzésekből át fogunk jutni a tömeges fertőzések szakaszába” – fogalmazott.

Szlávik János elmondta: van olyan intenzív osztályon kezelt beteg, aki meggyógyult. Hozzátette: szomorú volt látni, hogy idős, beteg emberek állapota milyen gyorsan romlik, akár néhány óra alatt kerülnek olyan állapotba, hogy intenzív osztályon kell kezelni őket, és erre fel kell készülni megfelelő kapacitásokkal. Az elmúlt egy hónap legnagyobb tanulsága az volt, hogy ezekre az esetekre rendkívül gyorsan kell reagálni.

„Mindenképpen mindenki vigyázzon magára, de aki idős, és súlyos beteg, az még jobban, a lehető legjobban próbálja magát elkülöníteni másoktól” – üzente.

Ezután arról beszélt: ő maszkpárti, mégpedig azért, mert ha valakin maszk van, az sokkal kevésbé tud szennyezett kézzel az arcához, orrához, szeméhez nyúlni.

Kitért arra is: a járvány elején elterjedt, hogy aki egy bizonyos magas vérnyomás elleni gyógyszert szed, az nagyobb eséllyel betegszik meg súlyosan. Azóta ezt már cáfolták, senki ne hagyja el és ne cserélje e a gyógyszerét azért, mert fél a koronavírustól – hangsúlyozta.

Elmondta, hogy amikor megjelent a járvány, úgy döntöttek, hogy kipróbálnak minden lehetséges gyógyszert a betegség ellen, így kétféle maláriagyógyszert, a HIV ellen korábban használt gyógyszert, egy antibiotikumot, különböző immunerősítőket vetnek be egyszerre – az eddigi tapasztalataik alapján pedig úgy vélik, talán ezzel sikerül felvenni a harcot a koronavírus ellen.