Nyafognak a kormány prominensei a magyar politika nyugati kritikái miatt, cinikusan nyafog a miniszterelnök is: most, járvány idején, neki nincs ideje a rendeleti kormányzást ért bírálatokkal, az Európai Néppárttal foglalkozni. Pedig azok a nyugati politikusok, akik a vírus utáni világon gondolkodnak, államférfiként viselkednek. Ellentétben a kormányfővel, aki csak a következő lépést látja a sakktáblán: hogyan tudná saját politikai hasznára fordítani azt a faragott képet, amelyen mint nemzetmentő hőst ünneplik a demokrácia kereteiből a felhatalmazási törvénnyel most már formálisan is kilépő népvezért?
Meglehet, e képet magasra tartva Orbán Viktor simán megnyeri a 2022-es csatát is, de az is lehet, hogy éppen a türelmetlen egyénisége okozza majd a vesztét. Annyira belefeledkezik a habitusához finoman simuló hadvezéri szerepbe, hogy eszébe sem jut a természetétől idegen - vírus utáni - konszolidáció, amikor majd nem vezéri módon kell sok százezer kenyérre váró polgár szemébe nézni. Pedig egy autoriter vezetőnek ez sem okozhatna nagyobb gondot. Neki sem, ha legalább a pályán megtanulta volna, hogy csak az időbeni becsúszással érdemes az ellenfelet leszerelni, máskülönben jön a piros lap. De ütemérzékének nyomait is eltüntette pökhendi gőgje.
Vegyük komolyan, amit Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke üzent: Európának új Marshall-tervre van szüksége, s még így is több nemzedéknyi időn át terheli majd a közösséget az a sok milliárd euró, amelyet most kell beruházni, hogy elkerüljük a még nagyobb katasztrófát. Az Unió lázas lett a vírustól, de lázálmában látja, amit két volt német külügyminiszter fogalmazott meg. Joschka Fischer és Sigmar Gabriel, a zöldek, illetve a szociáldemokraták volt vezetője azt írta: "az EU mindennél nagyobb megpróbáltatás előtt áll, és az a veszély fenyegeti, hogy drámaian kudarcot vall". Magyarul: nemzetállami darabjaira hullik, a forrásokért vívott valóságos háború szélére sodródik ahelyett, hogy egységes közösségként működne tovább.
Az elmélyült összefogás szüksége erősen dolgozik a nyugat-európai politikai elitben. A vírus okozta – a valóságos háborút szimuláló – válság félretolni látszik az Unió eddigi tunyaságát, amivel a magyar, lengyel autoriter politikát szemlélte. A "vagy-vagy" döntéskényszere betolakodott az európai politikába: vagy velünk, közösen, vagy nélkülünk és kívülünk, egyedül.
Hogy mit mondunk erre, az eldöntheti Magyarország sorsát a következő évszázadra. Itt már nincs helye a nyegle pávatáncnak, aminek a vége a hatalmi gőgben született autoriter rendeleti kormányzás lett. Orbán átlépett az utolsó, vírus adta kegyelmi pillanaton is, hogy valódi nemzeti egységet teremtsen maga mögött. Az uniós országok múltheti közös kiállása a demokratikus értékek mellett pedig kirakta a szűrét a nyugati közösségből. Mást nem tehettek vele, ha nem akarják, hogy az EU végleg megrohadjon a vírus utáni új világban.
A magyar nemzetnek döntenie kell: marad-e zárványként bálványimádó Európa keleti végein, vagy a Nyugatot, az európai közösséget választja. A tétlen "is" már nem opció.