A püthagoreus szimbólumok

Publikálás dátuma
2020.04.12. 07:17

Fotó: Fyodor Bronnikov: Pythagoreans celebrate sunrise
Az egész ötlet, hogy könyvekről, számomra valamiért kedves, vagy fontos művekről, nem pedig újdonságokról, frissen kiadott kötetetekről írjak, onnan jött, hogy – már nem emlékszem, minek az apropóján – elkezdtem magyarázni idén(?) érettségiző fiamnak, mi is az a szimbólum. (Megkérdeztem, de ő sem emlékszik, miről beszélgettünk eredetileg.) Nappal szemben nem szabad vizelni – ez például egy püthagoreus szimbólum, kezdtem az első dologgal, ami eszembe jutott, majd rátértem a szimbólum szó etimológiájára: szün+ballo – annyit tesz ógörögül, hogy össze+tenni, egyesíteni (ti. egy kettétört tárgyat). És felidéztem a Steiger Kornél óráján hallott történetet, hogy amikor két görög király szövetséget kötött, ezt egy gyűrű „jelképezte”, amelyet kettétörtek és mindkettejüknek jutott egy-egy darab. Mikor egyikük segítségre szorult, elküldte a saját gyűrű-felét szövetségesének, aki összeillesztette a két részt – ebből tudta, hogy valóban a barátja üzent. Ez a történet jól magyarázza a szimbólum szó eredeti jelentését, ami azonban az idők homályába vész, hiszen már Püthagorasz követői is a maihoz hasonló értelemben használták a kifejezést. „Szümbola”, jelszavak vagy jelképek a neve azoknak a maxima-gyűjteményeknek, amelyeket későbbi szerzők a püthagoreusoknak tulajdonítottak, és amelyek közé a nappal szemben való vizelés tilalma is tartozik. Másik nevük „akuszmata”, vagyis „hallott dolgok” (a magyar fül is kihallja az akusztikából ismert „hang” szót). Ami arra utal, hogy ezek a tanítások szájhagyomány útján terjedtek, s a beavatott püthagoreusoktól föltehetőleg megkövetelték, hogy elméjükbe véssék őket, mint a püthagoreus tan és gyakorlat katekizmusát. Számos ilyen püthagoreus szabályt ismerünk, sokat magától Arisztotelésztől, ilyen például a babevés tilalma, vagy hogy az asztalról leesett ételt nem szabad felvenni, de fehér kakast sem volt szabad érintenie egy Püthagorasz követőnek, ahogy a kenyeret sem törhette meg. E szümbolonokat, amelyeken jókat röhögtünk a fiammal, mára elfelejtettem, Steiger Kornél órájára az 1987/88-as tanévben jártam. De amikor Püthagorasz kapcsán elgondolkodtam, hol találhatnék tanairól bővebb forrásokat, felnyúltam a könyvespolcra és levettem a Kirk-Ravent, pontosabban G. S. Kirk, J. E. Raven, M. Schofield The Presocratic Philosophers című munkájának magyar fordítását, A preszókratikus filozófusokat. Az Atlantisz Könyvkiadó sorozatában jelent meg 1998-ban (az Atlantisznak és vezetőjének, Miklós Tamásnak köszönhetően ma már magyar nyelven is olvashatóak alapvető – eddig le nem fordított – bölcseleti művek, kortárs filozófusok munkái, de az Atlantisz kiadásában jelent meg például Kis János kortárs magyar (újra)fordításában Kantnak A tiszta ész kritikája című magnum opusa is). Steiger Kornél és Cziszter Kálmán fordította a jegyzetekkel együtt több mint 700 oldalas kötetet – előbbinél, mint említettem, görög filozófiát hallgattam az ELTE-n (egyébként Steiger maga is egy preszókratikus filozófus, s aki ma Magyarországon görög filozófiával foglalkozik, mind az ő szakállától indult el), utóbbi pedig hallgatóm volt az aspiránsként tartott Kant-szemináriumomon. Vagy húsz éve vehettem meg tehát a Kirk-Ravent, és vélhetően rögtön fel is tettem a könyvespolcra, mert a pár hete előkerült kötetbe jól láthatóan még senki nem lapozott bele. De eddig nem is volt rá szükségem, egyetemistaként pedig a könyv egyes fejezeteinek angol nyelvű fénymásolatai kerültek a kezembe. A Kirk-Raven ugyanis egy kézikönyv, amely a Szókratész előtt élt „filozófusok” legfontosabb szövegeit – döntő többségükben fragmentumokat, töredékeket – tartalmazza eredeti, ógörög nyelven, közli ezek angol (magyar) fordítását, továbbá sorra veszi az egyes filozófusokról szóló forrásokat az előzőhöz hasonló módon, illetve kommentálja azokat. A könyv Püthagoraszról szóló hetedik fejezete például így tagolódik: I. A források; II. Korai utalások Püthagoraszra: 1. Hírneve bölcsként kétséges, 2. Tanítása a reinkarnációról, 3. Személynek összekapcsolása orphikus tanokkal és iratokkal; III. Püthagorasz életének és művének történelmi összefüggése: 1. Arisztoxenosz Püthagorasz életéről, 2. Püthagorasz krotóni tevékenysége; IV. Történetek csodás tettekről; V. „Akuszmata”: 1. Önmegtartóztatási szabályok, 2. Egyéb tiltások, 3. Szám és harmónia, 4. A lélek sorsa; VI. Összefoglalás. Olyan kötetről van szó tehát, amelyet nem vesz naponta kezébe az ember, de ha mégis, akkor némi áttekintés után könnyen és gyorsan eligazodik, megtalálja, amit keres. Bonyolítja persze a dolgot, hogy Püthagorasz maga nem írt művet, s minden mai tudásunk az i.e. VI. században élt gondolkodóról olyan forrásokból származik, amelyek legalább száz, de akár ezer évvel Püthagorasz után keletkeztek. De ez a Kirk-Ravenben szereplő legtöbb gondolkodóra, a milétoszi Thalészra vagy az eleai Parmenidészre is igaz. S ha egy kicsit elmélyedünk a Püthagoraszról szóló fejezetben, kiderül, hogy jórészt Platón – akinek a metafizikája mélyen át van itatva püthagoreus eredetű gondolatokkal – és tanítványai felelősek a források hiányáért. És ezzel meg is indokoltam, miért a Kirk-Raven az első darabja a kedves könyveimről szóló tervezett sorozatomnak: a preszókratikus filozófusokkal kezdődik el az a valami, amit európai gondolkodásnak szokás nevezni.
Szerző

Szirén a sikerszférában

Publikálás dátuma
2020.04.12. 07:16

Fotó: Youtube - Sikerszféra
Péterfi Judit az utóbbi öt-hat év során a hazai televíziózás és médiavilág egyik legizgalmasabb egyéniségévé nőtte ki magát. Tehetségéről, felkészültségéről bizonyára sok érdekes gondolatot lehetne összegereblyézni. De vele kapcsolatban nincs kedvem az okoskodáshoz, inkább őszinte leszek: nagyon szép nő. Minden látható porcikájában. Van benne valami őrületesen természetes külső vonzerő. De ami a lényeg: nála a finoman sportosra hangolt, gyönyörűséges nőiesség televíziós minőség. Nem divatlapba, nem női magazin címoldalára, nem Playboyba való. Nem biztos, hogy sikert jelentene egy film főszerepében. Képernyőn, tévén, interneten megjelenő műsorokban érvényesül. Péterfit látva az embernek nem az jut az eszébe, hogy – legalább képzeletben – levetkőztesse, vagy beszélgessen vele. Nézni akarja. Nézni, ahogy levetkőztet egy témát, ahogy másokkal beszélget. A kérdés mindig az volt, milyen műfajban érvényesülhet a legjobban ez a kivételes adottság. A Fókusz évei után az első komoly megmérettetést a Story4 Hír24 híradója jelentette. Bárdos András váltótársaként Péterfi nem vallott szégyent a műsorvezetésben. A probléma csupán annyi volt, hogy a néző olykor inkább szépségrezdüléseire figyelt, mint a hírekre. Hasonlóan billent el nőiessége irányába az ATV Esti Naplója. Ott ültek vele szemben a politikusok, közéleti emberek, de az egészből leginkább annyi maradt meg, hogy a szemrevaló, békésen kérdező-reagáló Péterfi Judit varázslatosan sokat pislog. A hagyományosabb keretek között mozgó szerkesztő-műsorvezetői feladatot a simicskás, ellenzéki Hír TV bűnügyi magazinjában, a Riasztásban oldotta meg a legérettebben, dinamikus szerkezeti újításokkal, egyértelműen igazolva felkészültségét, Amihez az is kellett, hogy acélosabbá reszelje külső adottságait. Az igazi kiugrást azonban a Magánszféra (ATV) jelentette, amely később Privátszféra címen folytatott a Hír TV-én. Itt rátalált egy olyan konstrukcióra, amelyben kibontakozhatott igazi, eredeti televíziós személyisége. Ismert politikusokkal, közéleti celebekkel társalkodott – civil életük közegében. Szabados, független filmes attitűddel. Sok helyszínen, számtalan rezdülést rögzítve, remek, odaadó technikai partnerekkel. Futott Horváth Csabával, beült Hadházy Ákos pilótafülkéjébe. Ott kerengett alanyai körül a műsor terében, naivan, nyitottan, csinosan. Könnyed, felszabadult szépségével teremtett egyensúlyt önmaga és alanyai között, ami újszerű színt vitt az amúgy is friss formavilágú portrékba. A tekintélyes emberek privát arca úgy villant nagyot, hogy látszott, ösztönösen tetszeni akarnak a riporternek. Ez a fajta ízlésesen intim hangvételű, informatív – és olykor kifejezetten gondolatgazdag – vizuális portréműsor nagyon hiányzott, miután Péterfi – szerencsére – elkerült a mai Hír TV-től. De most megtörtént a visszatérés. Az egyre fényesedő médiacsillag új, saját gyártású műsorral jelentkezett, amely YouTube csatornáján (Szféra Péterfi Judittal) és az ATV-n látható. A Sikerszféra őrzi a korábbi „szférák” szerkezetét, hangütését, de tematikusan jobban behatárolt, miközben az alanyok köre tágabb. Bárki felbukkanhat benne, aki a saját területén ki tudott teljesedni. A népszerű arcok persze dominálnak, de nagyon szép, szociálisan is érzékeny portrét láthattunk például Dr. Zacher Gábor mentőorvos-toxikológussal, L. Ritók Nóra pedagógussal, a mélyszegénység ellen küzdő Igazgyöngy Alapítvány vezetőjével. Péterfi Judit jelenléte ezúttal is pezsdítő pólust teremt. Mintha egy átlagos, gondtalan szirén ismerkedne együttérzően az emberek világával. Ő az isteni harmóniát és szépséget jeleníti meg, miközben a sikeres földi lények elégedett elgyötörtséggel mesélik életük színterein küzdelmeiket, izzasztó erőfeszítéseiket a siker, a kiteljesedés felé vezető úton. Szomorú aktualitása miatt az Eszenyi Enikővel készült sikerportrét emelném most ki a sorozatból. Még épp a pályázat és a botrányok előtt, a vígszínházi szárnyalás folytatásának tudatában készült. Így aztán az elhivatott, megszállott igazgatónőnek kivételes, korszakos eredetiségét máig őrző színészi tehetségét elegánsan mozgósítva könnyedén sikerül Tháliaként megjelennie, kizökkentve pozíciójából a kedves szirént, aki odaadóan, csillogó szemmel reagál minden rezdülésére. Péterfi Judit televíziós személyisége itt megroppan, némi kékharisnyásan feszengő mesterkéltségbe billen, de a műsor koncepciója, markáns szerkezete ennyit bőven elbír. A vígszínházi közegben felvett sok spontán szituáció, gesztus, odavetett mondat, kipattanó alkatszilánk az interjúk érdekes gondolatmorzsáival olyan plasztikus portrét fest elénk, amelyet nézve színészi nagysága mögött érezni véljük Eszenyi Enikő lényét, a szeretet, az érzékenység, a szenvedő önelégültség és kíméletlenség lelki ösvényeit. Az igazgatói bukásához vezető sérelmek kirobbanása idején vele készült sok tartalmas interjú talányaiból mintha Péterfi Judit vizuális portréja fejtene meg a legtöbbet. Kedvesen csábos mosollyal sejtetve, hogy az életben kerengő női szépség azért rabul ejtő, mert bölcs a tekintete.

Egy falat bölcselet

Publikálás dátuma
2020.04.12. 07:14

Fotó: Népszava
Amikor elindultunk erre az útra – egy másik életben –, a könyveknek szánt IKEA-s dobozra hárult a legnagyobb figyelmem. Milyen műveket válogassak ki? Legyenek közte újak és régiek, irodalom és történelem, csipetnyi szórakozás, bédekker és mind férjen el – ha könyvekről van szó – ebben a nevetségesen kicsi dobozban. Aztán persze az életünk izgalmasabban alakult, mint számítottam, s ilyenkor a fikció világa csak kullog az események után, nem tudja felvenni a versenyt. Így aztán alig néztem bele a gondosan kiválogatott mini könyvtárba. Csak ma néztem át alaposabban, és tűnt fel, hogy leginkább a második világháborúról szóló könyvek kerültek bele – bizonyos szempontból érthető, tavaly elég sok témába vágó könyvet szerkesztettem, s a lelkesedés kitartott. Csakhogy a vírus, ez a kihívás, veszem észre magamon, valahogy más műveket kérne. Filozófusokat leginkább. Milyen jól jönne most Cioran okos szkepszise, Nietzsche dühe vagy Sesztov kristálytiszta mondatai. Mindig is szerettem, ha egy gondolkodó egyben költő is, mármint ha jól áll a kezében a toll, és nem úgy ropognak a mondatai a fogam alatt, mint a homok. Ezért aludtam el pár bekezdés után Hegel szövegein, és faltam éjfélig Montaigne esszéit. Tegnap nem épp filozófusokhoz méltóan cselekedtem: a csöndes szemlélődés helyett a tettek mezejére léptem. Bekopogtam a szomszéd ajtaján. Olyan üvöltés, női sikoltások sorozata zúgott át ugyanis a falakon, hogy szinte biztos voltam benne, nemsokára mentőt kell hívni. Egy harminc körüli, erősen megviselt nő bukkant fel az ajtókeretben. Veretes hungro-angolságommal megkérdeztem, hogy segíthetek valamit, mire ő a nem kevésbé kiművelt spanglishével azt felelte, hogy csak a lánya. Kissé dühös. Erre viszont bennem ment fel az adrenalin, hogy akkor viszont talán egy kicsit visszafogottabban csinálják, mert zeng tőle az egész ház. De tán még a parton is felrebbentek a sirályok. A nő válaszképpen átváltott pergő anyanyelvére, amiből sokat nem értettem, annyit viszont igen, hogy most már engem szid, mint a bokrot. Mégis mit képzelek én?! Hogy jövök én ehhez?! Az ajtóm felé tartva aztán belőlem is kibukott pár diszkrét szentségelés, hogy a spanyol szomszéd is szembesüljön a magyar nyelv gazdagságával és szépségével. Aztán úgy becsapta az ajtót, hogy azt a szeizmológusok is észlelhették. Úgy tűnik, a karantén nem tesz jót a népek közti barátságnak. Ahogy lecsillapodtak a kedélyek, eltöprengtem, hogy tán nem is annyira átok ilyenkor egyedül lenni. A macskán kívül ugyanis nincs kivel összevesznem. Ahogy olvasom, szinte mindenütt megugrott a kapcsolaton, illetve családon belüli erőszak. A bezárt és leláncolt psziché lám, előbb vagy utóbb utat tör magának, s nem kímél senkit, aki az útjába áll. Én csak Mircivel akasztom össze a bajszomat, amikor éjjel kettőkor felébreszt, mert az ajtót vagy az ágyam szélét kaparja, és csak nyávog és nyávog, mert ő nem ebben a ketrecben akarja kivárni a világ végét. Akkor már inkább a parkolóban egerészve. De a fajok közti békétlenség nem tart sokáig. Ő az ágy alá menekül zeuszi haragom elől, hogy pár perc múlva már a lábamnál doromboljon, amikor már kifogytam a villámokból. Emberrel azért ez bonyolultabb lenne. Nálam sokkal pihentebb gondolkodók már azon töprengenek, hogy a vírus utáni világ miért nem lesz olyan, mint a korábbi. Mi és hogyan alakul át gyökerestül. Mire kell felkészülnünk. Talán csak egy dologgal nem kalkulálnak: a modern ember kényelmességével. Azzal, amelyik egyetlen világégést sem élt át, sőt komolyabb háborút sem, békés világát hosszú évtizedek óta semmi nem veszélyeztette és nem is háborgatta, így nem is nagyon kellett alkalmazkodnia hirtelen semmihez. Csak a jólét újabb és újabb vívmányaihoz. Okostelefon, okostévé, okosélet. Elkényelmesedett hát. Úgy kell belülről elképzelni, ahogy a WALL-E elhízott, szállítójárműveikbe belenőtt túlélőit. A környezetét leginkább úgy észleli, mint egy elé terített varázsszőnyeget, amely csak az ő parancsszavaira hallgat. Ez a pandémia kicsit talán megrázza, de a kényelmi érzetét ezért a kis zűrzavarért nem adja fel. Ahhoz több kell. Valami, ami Greta Thunbergnél és a koronavírusnál is kijózanítóbb. A bezártságban talán semmi sem fontosabb az apró örömöknél. A hirtelen megjavuló laptop, visszatérő internet vagy hogy egyre finomabb az általam kissé leegyszerűsített Stroganoff bélszín. Kénytelen vagyok bonyolultabb receptek után nézni, mert valamivel le kell kötni a fáradó, hisztizésre hajlamos pszichét. Pelé mondta, hogy akinek van kertje, annak nincs szüksége pszichológusra. Így vagyok én most a főzéssel. Pepecselek, szöszölök, és a végén kijön valami megnyugtató. Ha nem is mindig finom. Tegnap lángossal leptem meg magam. Ha nem kapunk úgy össze, tán még a spanyol nőt is megleptem volna vele. Mert folyton figyelmeztetnem kell magam, hogy egy személyre főzök. Nem háromra, nem nagyobb társaságra, ahogy korábban. De a szem – talán a remény miatt – folyton túlszalad. Így aztán csöndben hízni kezdtem én is, ahogy a túlélők. Gömbölyödöm, de legalább nem vagyok dühös. Tele hassal amúgy is jobb filozofálni, néha bizony bele is alszom.