kijárási korlátozás;Parragh László;

2020-04-11 08:30:00

A nemzeti álom vége

Mi senkit sem hagyunk az út szélén, amikor azt mondjuk, hogy nemzetben gondolkodunk. Ennek szociális tartalma is van, és azt jelenti, hogy senkit sem, egyetlen honfitársunkat sem hagyunk az út szélén – mondta Orbán még 2009-ben. A szlogen akkor olyannyira bevált, hogy utána a vezér még évekig minden kanyarban elismételte, hogy kulcsmondatként mindenkiben rögzüljön, abban is, aki időközben mégis az út szélén találta magát, vagy eleve a pálya széléről nézte, ahogy nélküle pöfög a nemzeti színűre mázolt felcsúti kisvasút. 

Tíz év után itt a végállomás, kicsit fellebbent a nagy elánnal szanaszét fújt korom és pernye, és kiderült, hogy a lég- és hangszigetelt VIP-kocsi néhány utasa kivételével hiába lett mindenki más fülig szénporos: a mozdony mindvégig egy tapodtat sem mozdult. A kalauz pedig szenvtelenül közli, hogy kérem, eddig mindenki a vonatozás élményéért fizetett.  

Nos, nagyjából ezt a dicstelen kalauzszerepet vállalta magára Orbán fő-fő gazdasági súgóembere, Parragh László, aki a napokban azt mondta az ATV-ben, hogy: „annyi ember ment tönkre az elmúlt napokban, és most is megy tönkre, hogy ezzel nem tudunk mit kezdeni”. Más szóval: még jóformán el sem kezdődött a válság, a mély- és übernemzeti Orbán-rezsim legfőbb munkaadói képviselete már sietve el is lökte magától a munkavállalók jó részét. Hozzátehette volna azt is: aki nem dolgozik, ne is egyék.

Holott valamit most nagyon nem ártana tisztázni: itt és most nem a piac cseszte el. És nem holmi versenyképtelen munkavállalói attitűdök vagy alulképzettség miatt alakulgat egy jókora gazdasági válság. Itt és most a nemzeti, szuverén állam cseszte el. Nem kicsit, nagyon. Az állam erőskezű ura hagyta csontig lerothadni az egészségügyet, helyette stadionokra, totál csőd focicsapatokra, templomfelújításokra, vejkókra, agyzsibbasztó propagandára szórta el a pénzt, erősen, két kézzel.

Dacára, hogy virológusok évtizedek óta tényként beszéltek egy ilyen világjárvány majdani bekövetkeztéről, ez kevés volt a nemzeti szuverén döntéshozóknak ahhoz, hogy minimálisan felkészüljenek. Így most a potyogó csempéjű magyar kórházaknak kellene ezrével fogadni az intenzív osztályokon a súlyos betegeket, ami képtelenség. Ezért az állam kénytelen volt arra utasítani az ország munkaképes lakóinak többségét, hogy maradjanak otthon. Így alakul a világ első olyan gazdasági válsága, ahol munka éppen lenne rogyásig, azonban az ország munkaképes részének tehetetlenül, fogcsikorgatva kell végignéznie, ahogy elveszíti az állását. 

Állama tisztelt vezetői pedig helyette nem teremtenek semmit. Pontosabban: lesznek 600 milliárdból felújított Mészáros és Tiborcz szállodák, aminek a többség legfeljebb a kifényesített küszöbét láthatja majd, meg a fölötte lengő magyar zászlót. Azért jó tudni, ha Parragh szerint ha a pénzt emberek helyett erre költik, az „politikai értékrend kérdése”.

Más szóval ennyit a nemzetről: ha választani kell a honfitársak és az Orbán-közeli szállodák között, akkor hamar kiderül, hogy az ország tud gyorsabban is zsugorodni, mint Trianon után.