A nemzeti álom vége

Mi senkit sem hagyunk az út szélén, amikor azt mondjuk, hogy nemzetben gondolkodunk. Ennek szociális tartalma is van, és azt jelenti, hogy senkit sem, egyetlen honfitársunkat sem hagyunk az út szélén – mondta Orbán még 2009-ben. A szlogen akkor olyannyira bevált, hogy utána a vezér még évekig minden kanyarban elismételte, hogy kulcsmondatként mindenkiben rögzüljön, abban is, aki időközben mégis az út szélén találta magát, vagy eleve a pálya széléről nézte, ahogy nélküle pöfög a nemzeti színűre mázolt felcsúti kisvasút. 
Tíz év után itt a végállomás, kicsit fellebbent a nagy elánnal szanaszét fújt korom és pernye, és kiderült, hogy a lég- és hangszigetelt VIP-kocsi néhány utasa kivételével hiába lett mindenki más fülig szénporos: a mozdony mindvégig egy tapodtat sem mozdult. A kalauz pedig szenvtelenül közli, hogy kérem, eddig mindenki a vonatozás élményéért fizetett.  
Nos, nagyjából ezt a dicstelen kalauzszerepet vállalta magára Orbán fő-fő gazdasági súgóembere, Parragh László, aki a napokban azt mondta az ATV-ben, hogy: „annyi ember ment tönkre az elmúlt napokban, és most is megy tönkre, hogy ezzel nem tudunk mit kezdeni”. Más szóval: még jóformán el sem kezdődött a válság, a mély- és übernemzeti Orbán-rezsim legfőbb munkaadói képviselete már sietve el is lökte magától a munkavállalók jó részét. Hozzátehette volna azt is: aki nem dolgozik, ne is egyék.
Holott valamit most nagyon nem ártana tisztázni: itt és most nem a piac cseszte el. És nem holmi versenyképtelen munkavállalói attitűdök vagy alulképzettség miatt alakulgat egy jókora gazdasági válság. Itt és most a nemzeti, szuverén állam cseszte el. Nem kicsit, nagyon. Az állam erőskezű ura hagyta csontig lerothadni az egészségügyet, helyette stadionokra, totál csőd focicsapatokra, templomfelújításokra, vejkókra, agyzsibbasztó propagandára szórta el a pénzt, erősen, két kézzel.
Dacára, hogy virológusok évtizedek óta tényként beszéltek egy ilyen világjárvány majdani bekövetkeztéről, ez kevés volt a nemzeti szuverén döntéshozóknak ahhoz, hogy minimálisan felkészüljenek. Így most a potyogó csempéjű magyar kórházaknak kellene ezrével fogadni az intenzív osztályokon a súlyos betegeket, ami képtelenség. Ezért az állam kénytelen volt arra utasítani az ország munkaképes lakóinak többségét, hogy maradjanak otthon. Így alakul a világ első olyan gazdasági válsága, ahol munka éppen lenne rogyásig, azonban az ország munkaképes részének tehetetlenül, fogcsikorgatva kell végignéznie, ahogy elveszíti az állását. 
Állama tisztelt vezetői pedig helyette nem teremtenek semmit. Pontosabban: lesznek 600 milliárdból felújított Mészáros és Tiborcz szállodák, aminek a többség legfeljebb a kifényesített küszöbét láthatja majd, meg a fölötte lengő magyar zászlót. Azért jó tudni, ha Parragh szerint ha a pénzt emberek helyett erre költik, az „politikai értékrend kérdése”.
Más szóval ennyit a nemzetről: ha választani kell a honfitársak és az Orbán-közeli szállodák között, akkor hamar kiderül, hogy az ország tud gyorsabban is zsugorodni, mint Trianon után.
Szerző
Batka Zoltán

Nem segít a kormány az érettségizőkön

Ez nem az egeret szülő hegyek, hanem a sántáknak kiosztott púp este. Mondhatnánk, hogy a szokásos fideszes ajándék, de egyszerűen képtelenség megszokni, hogy valaki, aki hatalmat és lehetőséget is kapott, hogy segítsen, a baj enyhítése helyett inkább súlyosbítja azt. Hogy azok is átérezzék, akiket közvetlenül nem érint: az idén érettségizők a járvány és az iskolazár miatt extrém módon nehezített körülmények között készülnek a vizsgára. Mindenki tudja, aki már próbálta: az érettségi évében az utolsó hónapok 100 százalékig a vizsgára történő felkészülés jegyében zajlanak. Célegyenesbe fordul a tételek kidolgozása és megbeszélése, futnak a kisérettségik, és – ami a legfontosabb – a diákok személyre szabott segítséget kapnak azokon a pontokon, ahol az előkészületi folyamat elakad. Ezt egyszerűen nem lehet otthon, távoktatásban reprodukálni, ahol rögtönzés van a digitális oktatás hirtelen, előkészületlen bevezetése miatt, és szükségszerűen mindenki ugyanazt kapja (ami a vezetéken átjön). Nem véletlenül hangoztatják hetek óta a a pedagógus- és szülői szervezetek, hogy ebben a helyzetben az egyetlen, viszonylag korrekt megoldás az év végi jegyek érettségivé konvertálása lenne (mindenkinél, akinek megfelel): lehetséges, hogy nem annyira sztenderdizált, mint a klasszikus vizsga, de még mindig sokkal igazságosabb és realisztikusabb, mint attól függővé tenni a jegyet, hogy kinek milyen az internetkapcsolata, a számítógépe; hogy van-e ilyesmije egyáltalán, és hogy lehetővé teszik-e az otthoni körülményei a tanulást – végső soron az iskolai helyett az egyéni felkészülést. A kormány által választott megoldás – csak írásbeli érettségi, opcionálisan egy éves halasztással - a fent felsorolt problémák egyikére sem reagál. Egyedül azt a szituációt kezeli (valahogy), hogy a járvány idején csökkenteni kell a kontaktusszámot, ezért a szóbeli érettségik elmaradnak, akinek pedig ez nem felel meg, az érettségizhet jövőre is. Kiváltja az írásbeli a szóbelit? Nem minden tantárgyból, és nem minden gyereknél (gondoljunk csak a készségtárgyakra, hogy csupán a legkézenfekvőbb akadályt említsem). Valódi segítség a halasztás – mondjuk a nem felvételizőknél? Valójában nem segítség, hanem nagyon súlyos hátrány. A kormány az intézkedéssel egyértelműen azt akarja elérni, hogy idén kevesebben menjenek vizsgázni, hiszen semmi más értelme nincs. Tegyük fel, hogy a potenciális érettségizők fele otthon marad. Reális feltételezés, hogy akik úgy-ahogy átevickéltek a négy (öt) éven, benne vannak a tanulásban, eljutottak a felkészülésnek nagyjából a közepéig, azok egy év kihagyás (leginkább egy év munka) után majd érettségi vizsgát tesznek, megfelelő eredménnyel? Hányan fognak visszaülni a padba, nekirugaszkodni a vizsgának azok közül, akik mondjuk az eredeti terveik szerint érettségihez kötött szakmát akartak tanulni, ha a mostani álláshelyzetben valahogy beverekszik magukat a munkaerőpiacra? Ismeri a középiskolákat, a diákokat, a magyar valóságot az, aki ezt kitalálta? És tényleg – ha a diplomások megkaphatják a papírjukat nyelvvizsga, és sarkított esetben akár egyetlen percnyi nyelvtanulás nélkül (miközben a nyelvtudás a legtöbb értelmiségi szakmában valóban nélkülözhetetlen), miért nem lehet az érettségi vizsgát elhagyni ott, ahol a tudás – vagy legalábbis a négy évnyi oktatás, meg az annak során összegyűjtött rengeteg érdemjegy és egyéb visszacsatolás – már megvan? Ez a szabályozás, ha az oktatási államtitkárság által javasolt formában fogadja el a kormány, a járványválság kezelésének eddigi legkártékonyabb és legigazságtalanabb intézkedése lesz; súlyosan jogsértő, diszkriminatív és diszfunkcionális. Azt fogja eredményezni, hogy az idei évfolyamból sokkal kevesebb diáknak lesz végül érettségije, mint más években; és éppen úgy – az anyagi helyzet, a hazulról hozott hátrányok és esélykülönbségek alapján - fogja leválogatni a mezőnyt, ahogy tisztességes országban nem lenne szabad. Ha a kormánynak az a célja, hogy segítsen, akkor ezt a javaslatot nem fogadhatja el. Az oktatással kapcsolatos kormánydöntésekre hangsúlyozottan igaz az orbáni szentencia: ha segíteni nem tudnak (bár nem világos, miért ne tudnának), legalább ne ártsanak. A rendkívüli helyzet sokféle lépésre felhatalmazást ad, de arra nem, hogy megtizedeljenek egy érettségiző évfolyamot.  
Szerző
Hargitai Miklós

Elitklub

Előre bocsátom, hogy eszem ágában sincs megkérdőjelezni vagy kisebbíteni azoknak az érdemeit, akik a járvány elleni védekezés frontvonalában harcolnak, és akiket csak a legnagyobb megbecsülés és hála illethet. Azt is elismerem, hogy a kormánynak a járvány leküzdése érdekében hozott egészségügyi intézkedései indokoltak és szakszerűek. Azt azonban nem tudom lenyelni, ha egyesek ezeket az intézkedéseket primitív választási propaganda céljaira használják. A vírus ugyanis pártsemlegesen fenyeget mindannyiunkat. Ifjabb dr. Lomnici Zoltán, a kormány-közeli Századvég Intézet és a Civil Összefogás Fórum megmondóembere azonban úgy gondolta, ezzel is szerezhet egy jó pontot magának, és azt állította a Hír TV április 9-i műsorában, hogy Magyarország egy kis létszámú „elitklub” tagja, mert a kormány előbb és helyesebb intézkedéseket hozott, mint azt a legtöbb országban tették. Sajnos azonban a számok ezt a büszkeséget nem nagyon támasztják alá. A járvány elleni védekezés hatékonyságának van egy objektív mutatója, ez pedig az igazolt koronavírusos esetek és az azokkal összefüggésben elhunytak aránya. Ez ugyanis minden más összehasonlításnál jobban mutatja, hogy az adott ország egészségügyi rendszere mennyire eredményesen képes felvenni a harcot a kórral. Magyarországon április 9-ig 980 igazolt esetet regisztráltak és sajnos ezek közül 66 személy elhunyt. Ebből az következik, hogy az ú.n. mortalitási mutató nálunk 6,73 %. Ezek az adatok a világ minden érintett országára vonatkozóan megtalálhatók az Egészségügyi Világszervezet (WHO) honlapján, ahol naponta frissülnek. Az április 8-i adatok szerint a világon 1,356.780 esetet regisztráltak és 79.385-en haltak meg. Ez 5,85 % -os mortalitásnak felel meg. Európa adata ennél rosszabb (7,99 %), amely egyértelműen négy ország (Spanyolország, Olaszország, Franciaország és Nagy-Britannia borzasztó, tíz százalék közeli, sőt két ország esetében azt meghaladó) számainak tudható be. Viszont a nálunk példaként emlegetett Németországban csak 1,8 %, Ausztriában 0,9 %, és az előszeretettel összehasonlított V4 országokban is sokkal alacsonyabb a mienknél: Csehországban 1,75 %, Lengyelországban 2,66 %, Szlovákiában 0,3 % (598 betegből két haláleset!). De még Romániában is csak 4,1 %, Bulgáriában pedig 3,98 %. A „visegrádi” országok nélkülünk számított átlaga 2,1 %. Az előbb említett országok többségében nálunk jóval több regisztrált esetből kevesebben haltak meg, mint Magyarországon. Ezekből a számokból két dolog következhet: vagy az, hogy ezeknek az országoknak az egészségügyi rendszere felkészültebb (szeretném hinni, hogy ez nem így van), vagy az, hogy Magyarországon jóval több a látens fertőzött, akiknek a betegsége a kevesebb tesztelés miatt nem derül ki. Mindenesetre Lomnici Zoltán megszólalására is igaz a régi mondás: Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna. A szerző mérnök-közgazdász
Szerző
Hajdú Miklós