koronavírus;környezetvédelem;

2020-04-14 06:57:00

Magyar vírus

Mostanság egyre többször tapasztalom, hogy a koronavírus háttérbe szorítja a környezetvédelmet. Kétségkívül nehéz elképzelni, hogy akit otthoni karanténra ítéltek, vagy épp most vesztette el az állását, változatlan gondossággal válogatja a szemetet. A járványra hivatkozva mind gyakrabban buzdítanak bennünket egyszer használatos tárgyak igénybe vételére is: elhajítod, és megy vele a vírus is, nem? 

Így zajlik ez nagyban is. A vészhelyzetre hivatkozva légszennyező iparágak kérnek és kapnak állami pénzeket, felmentéseket. Az Orbán-kormány is sorra ül le a különböző ágazatokkal, együttérzőn nyitogatva előttük a pénztárcánkat. Közben megint lehet mutogatni a gonosz EU-ra, amely szokás szerint rugalmatlan, nem enged a szigorodó előírásaiból, úgymond milliók munkahelyét veszélyeztetve.

A környezetvédők óvatosak. Hangsúlyozzák, hogy a tűzoltás az tűzoltás. Hogy ahol - akár a kór, akár a megélhetés miatt - emberéletek forognak kockán, nincs helye kukacoskodásnak, méricskélésnek. Nem most szónokolunk gyermekeink jövőjéről, a szükséges lemondásokról, nem most riogatunk füstokádó gyárak és autók, vagy épp a szemetes erdőszél és bálnagyomor fotóival.

De azt azért semmiképp se veszítsük szem elől, hogy az emberiség pont ezek miatt került a mostani slamasztikába. Hogy amikor a fertőzés a modern kori városiasodás mintájának számító Vuhanban felütötte a fejét, már tudhattuk, hogy idővel Iránban, Lombardiában és New Yorkban is megnyílnak a tömegsírok. Hogy nekünk, magyaroknak szintén legalábbis hónapokig kell fertőzésveszéllyel dacolva munkába járnunk, vagy épp otthon kuksolnunk.

Bár a hatás még áttételes, még kimagyarázható, azért némi gondolkodással belátható: szerencsétlen sorsunkat az okozta, hogy az utcán szemeteltünk, hogy a közértbe is a városi terepjárónkkal ugrottunk le, hogy megvettük-használtuk-eldobtuk, hogy nem gondoltunk, nem költöttünk a takarékosságra, hogy vérmes szükségleteinket a piac, az ipar csak a föld, a természet végletes kizsigerelésével tudta kielégíteni. E felvetéseket eddig lényegében a szőnyeg alá söpörtük, de legalábbis egy szájhúzással intéztük el: jó, jó, csinálom, csinálom, csak fogja már be ez a beteg kislány ((c) Gulyás Gergely).

Amennyire kézenfekvő, olyan cinikus a munkahelyek megőrzésére hivatkozva környezetszennyező iparágakat és gazdasági szerkezeteket megőrizni. Ha eddig nem, hát most igazán tudomásul kellene venni: ami eddig volt, az nem tartható. Bevett szokásaink ugyanis még a mostaninál is pusztítóbb katasztrófához vezethetnek. A szakemberek leginkább a helyi, a közeli gazdaságban látják a jövőt. Bár senki sem birtokolja a bölcsek kövét, lassan el kellene kezdeni a közös gondolkodást a megoldásról. Az Orbán-kormánynak is, amely talán a sötétzöld vadhajtások lemetszegetésével válhatna hasznunkra.

Az átmenet kényelmetlenségekkel, lemondásokkal, belátással jár. Szokások, szakmák alakulhatnak át. De az új, fenntarthatóbb gazdaság legalább annyi munkás kezet igényel, mint a mostani.

Bele kell vágni. Pont azért, hogy elkerüljük a következő járványt.