Az államtitkár a főbérlőre mutogat, Szijjártó szerint pedig nincs is teljhatalma a kormánynak

Publikálás dátuma
2020.04.14. 12:30

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
Miért ürít ki a kormány 36 ezer kórházi ágyat; miért nem segít senki az albérletben élőkön; miért hagyják elértéktelenedni a nyugdíjakat; mi a francot csinálnak az egészségügyben - a kormány nem válaszol, csak azt bizonygatja: minden remek.
Mi a fenét csinálnak az egészségügyben? - kérdezte napirend előtt a kormányt Tóth Bertalan az Országgyűlésben. Az MSZP elnöke szerint a védekezés közepén a kormány kórházi vezetőket rúg ki, a kórházakból pedig szó szerint az utcára rakják a betegeket, olyan fotókat kapott, amiken beteg emberek állnak sorban egy kórház előtt. A képviselő szerint Mészáros Lőrinc és Tiborcz István szállodáit kellene megnyitni azoknak, akiket kitesznek a kórházakból. - Gusztustalan módon támadják a főpolgármestert, mióta megjelent fővárosi idősotthonban is a vírus, miközben hetek óta kérjük együtt a kormányt, hogy teszteljenek az idősotthonokban. A hétvégére a kormányfő a polgármesterekre hárította a védekezés felelősségét, miközben a válság kezelése a kormány felelőssége - mondta. A válságkezelési tervvel, az „Orbán tervvel” még az ellenzékiséggel alig vádolható Parragh László is elégedetlen. - Gondolják újra a válságkezelést. A miniszterelnök által „133 bátor embernek” hívott Fidesz-frakció annyira már nem bátor, hogy napirendre vegye az ellenzék javaslatait az álláskeresési járulék meghosszabbításáról és megnöveléséről - fogalmazott. A kormány a multiknak, a kormányközeli oligarcháknak kedvez még ebben a helyzetben is. Azt kérte a kormánytól, emeljék meg a minimálnyugdíjat, dupla alapbért adjanak az egészségügyben dolgozóknak, a szociális szférában is osszanak egyszeri 500 ezer forintos juttatást. Szijjártó Péter a kormány nevében megismételte, hogy mennyi védőfelszerelést hoztak be az elmúlt napokban. A kormány a polgármesterekkel egyeztetve döntött arról, hogy húsvét idejére saját hatáskörben szigorú járványügyi intézkedéseket hozhatnak. Szijjártó szerint a kis-, és közepes vállalkozások érdekében is számos intézkedést hozott, nem a multiknak kedvez.Természetesen az azonnali kérdések óráját is a koronavírus-helyzet dominálta. Harangozó Tamás szerint a járvány első két három hete a kormány által keltett hisztériával telt el, majd „minden idők legnagyobb gazdasági csomagjáról” kiderült, hogy tízezreken nem segít és Parragh László is elismerte, hogy nem tudnak segíteni a bajba jutottakon. Miért kellett ehhez korlátlan hatalom, nem szégyellik magukat miniszter úr? - kérdezte Szijjártó Pétert az MSZP-s politikus.
Természetesen az azonnali kérdések óráját is a koronavírus-helyzet dominálta. Harangozó Tamás szerint a járvány első két három hete a kormány által keltett hisztériával telt el, majd „minden idők legnagyobb gazdasági csomagjáról” kiderült, hogy tízezreken nem segít és Parragh László is elismerte, hogy nem tudnak segíteni a bajba jutottakon. Miért kellett ehhez korlátlan hatalom, nem szégyellik magukat miniszter úr? - kérdezte Szijjártó Pétert az MSZP-s politikus.
Az Orbán Viktor nevében válaszoló miniszter szerint nem kapott teljhatalmat a kormány a felhatalmazási törvénnyel, majd méltányosságot kért Harangozó Tamástól, szerinte lehetnek filozófiai viták a gazdasági mentőcsomagról, de azt nem lehet mondani, hogy a nehéz helyzetbe került magyar vállalkozásoknak ne próbálna segíteni a kormány.
 "Nincs méltányosság, teljes felhatalmazásuk van, más országokban a bérek 70-80 százalékát biztosítja az állam, hogy el ne vesszenek a munkahelyek, nálunk ilyen nincs" – mondta válaszában Harangozó Tamás. Sebián-Petrovszki László is a gazdasági akciótervet bírálta, szerinte sem a családokon, sem a munkájukat elvesztőkön, sem a nyugdíjasokon nem segít, eközben a „NER oligarcháinak fontos szektorokban, mint a vendéglátás, turizmus”. A kormány pedig még a rokkantnyugdíjasoknak az Alkotmánybíróság által egy éve megítélt juttatásokat sem hajlandó kifizetni, emlékeztetett a Demokratikus Koalíció politikusa, és a gyermeküket, idős rokonukat otthon ápolók számára is nyomorúságos összegeket biztosítanak. Rétvári Bence az EMMI államtitkára a korábbi kormányok megszorító intézkedéseivel példálózott és azt mondta, emelik az ápolók bérét, újra bevezetik fokozatosan a 13. nyugdíjat, 24 százalékkal emelik az otthonápolási díjat. Szabó Tímea a Párbeszéd frakcióvezetője azt kérdezte, miért hagyja a kormány „Kásler Miklós ámokfutását”, hogy kórházigazgatókat rúgjanak ki, végstádiumos betegeket küldenek haza, mert 36 ezer kórházi ágyat akarnak felszabadítani, miközben nem kapnak kezelést, a kormány pedig nem mondja meg, miért van szükség erre a drasztikus intézkedésre. Szijjártó Péter szerint senkit nem tettek ki a kórházakból, „neki nincs ezzel ellentétes információja”. Szabó Tímea válaszában azt mondta, eddig 34 ezer tesztet végzett a kormány, akkor miért számolnak 36 ezer beteggel, erről pedig nem mond semmit a kormány, miközben betegeket küldenek haza akaratuk ellenére. Nunkovics Tibor a Jobbik részéről azt kérdezte, mit tesz a kormány az albérletben élőkért, eddig senki nem foglalkozott velük, pedig erre lenne, Spanyolországban külön alapot hoztak létre a támogatásukra. Schanda Tamás az innovációs minisztérium államtitkára csak annyit válaszolt, ehhez „összetett megoldásokra” van szükség, többek között azt javasolta, a bajba jutott albérletben élők kérjék meg főbérlőjüket, hogy csökkentse a lakbért, vagy menjen bele, hogy egy darabig nem fizetik azt a lakásban élők.
Frissítve: 2020.04.14. 14:54

Müller Cecília: A kórházi ágyakat azért kell felszabadítani, mert a hatóságok a legrosszabb forgatókönyvre készülnek

Publikálás dátuma
2020.04.14. 11:26

Fotó: kormany.hu / MTI
A népegészségügyi szűréseket felfüggesztették, majd a járvány után lehet újabbakat tervezni.
A magyarországi élelmiszerelőállítás nem pusztán egy az ágazatok közül - jelentette ki Nagy István agrárminiszter. Az operatív törzs keddi sajtótájékoztatója a tárcavezető összefoglalójával indult. Nagy István agrárminiszter köszönetet mondott a magyar gazdáknak, az élelmiszer-iparban és a kereskedelemben dolgozóknak, hogy minden nap végzik a munkájukat a veszélyhelyzetben is. Úgy véli, jó volt látni, hogy mindenki erejét megfeszítve kiválóan teljesített az utóbbi hetekben is. A tárca javaslatcsomagot állított össze, amely a munkaerő biztosítására fókuszál, ezért a hazai termelésre koncentrál az import helyett. A piacok megnyitását is szorgalmazzák.
Kovács Zoltán és Nagy István
Fotó: MTI Fotószerkesztõség/kormany.hu / MTI
Az Agrárminisztérium internetes felületet hozott létre azért, hogy akik munkájukat veszítették, idénymunkát találjanak, akár ideiglenesen a magyar agráriumban. Elmondása szerint a kormány intézkedéseivel 300 ezer vállalkozáson segít.  Szerinte a járványügyi forráshoz könnyű hozzáférni, és könnyítik a vállalkozások hitelhez jutási feltételeit, a felvehető összeget megemelték. Hangsúlyozta, hogy néhány ágazat már most súlyos veszteségekkel szembesült. Ezért a bor- és szőlőtermelők, a pálinkafőzők és a kisüzemi sörfőzők esetében is kiterjesztik a kedvezményeket. A munkaadóknak ezeken a területeken csak egészségügyi járulékot kell fizetniük. A járvány a lehető legrosszabbkor jött a dísznövényekkel foglalkozó vállalkozásoknak, ezért a kedvezményeket rájuk is kiterjeszti a kormány.    - Legfontosabb az ember, és az a munka, amit gazdáink végeznek az elkövetkező napokban -  zárta beszédét a miniszter. Lakatos Tibor ezredes elmondta, hogy 4692 intézkedést hajtott végre a rendőrség a húsvéti hétvégén. Tapasztalatai szerint az emberek többsége betartotta a korlátozásokat, azonban balatoni településeken több helyen is csoportosulások alakultak ki. Nagyobb bevásárlóközpontok közelében is sokan gyülekeztek, a parkolókban 5-10 fős csoportok beszélgettek. Bíznak az állampolgárokban, de 10 061 figyelmeztetéssel éltek eddig a korlátozási szabályok megszegése miatt.    Müller Cecília országos tisztifőorvos emlékeztetett arra, hogy újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 1512 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma kedd reggelre. Elhunyt újabb 13 beteg, így már 122 áldozata van a járványnak Magyarországon. Gyógyultan eddig összesen 122 fő távozhatott a kórházból. Kilenc főt levettek a lélegeztetőgépekről, ők már az intenzív osztályt is elhagyhatták. Ezt jelentős eredménynek tartja, mivel aki lélegeztetőgépre kerül, annak romlanak az életesélyei. - A járvány egyelőre egy felszálló ágban van – hangsúlyozta Müller Cecília, hozzátéve, hogy a fertőzöttek száma egyre több.  Beszélt arról, hogy mi a teendő akkor, ha valaki kórházból kerül vissza idősotthonba. Vagy két negatív teszt, vagy két hét karantén szükséges ahhoz, hogy ne tudja átadni egy fertőzött a vírust az otthonban. Müller Cecília azonban leszögezte, hogy nincs teszt, ami helyettesítené a karantént. Hangsúlyozta azt is, hogy a teszt csak arra az időpontra ad eredményt, amikor a vizsgálatot végzik. Közölte, hogy a Pesti úti idősek otthonából 204 igazoltan koronavírusos beteget tartanak számon, közülük tízen már elhunytak. Az intézmény fertőtlenítését megkezdték, és folyamatos orvosi felügyeletet kell biztosítani azért, hogy az ottmaradtaknál időben felfedjék az esetleges tüneteket. Továbbra is zajlik a vizsgálat, amely alapján az országos tisztifőorvos döntést tud hozni arról, hogy a működésbeli feltételek hogyan alakultak, és volt-e valami probléma. Erre a későbbiekben tud válaszolni. Újságírói kérdések: Svédországban leköhögik, lepökik a rendőröket. Lakatos Tibor érdeklődésre elmondta, hogy Magyarországon nem volt ilyen példa, és összességében nagyon pozitívak a tapasztalataik az állampolgárok együttműködéséről. Müller Cecília a mai naptól elrendelte az összes idősotthon ellenőrzését az országban, ez 1035 intézményt jelent. A hétfőn érkezett védőfelszerelésből elsősorban az egészségügyi ellátóintézmények, majd a rendvédelmi szervek, végül az egyéb szervek kaptak.   Arra a kérdésre, hogy mikor állítják vissza a népegészségügyi, onkológiai szűrővizsgálatokat, Müller Cecília azt felelte, hogy most a járványügyi helyzetre koncentrálnak, a szűréseket felfüggesztették. Újabb szűréseket csak a járvány lezárása utánra terveznek.   Az eddigi legsúlyosabb vétségről is kérdezték az operatív törzset. Erre Lakatos Tibor azt mondta, hogy két budapesti szórakozóhelyen is észleltek szabálytalanságot. Volt, ahol egy bulizót és a vendéglátót is feljelentették, de találtak olyan helyet is, ahol pult alól árulták a sonkát, tojást, sört. Feljelentették őket.    Kérdés érkezett arról, hogy miért kell kiüríteni a kórházi ágyak 60 százalékát. Müller Cecília azt mondta, hogy fel kell készülni a megbetegedésekre, mindenkit el kell látni. Javasolta, hogy nézzünk körbe a világban, mi történik. - Mindenki jusson ellátáshoz, ha szüksége van rá - tette hozzá. Megjegyezte, hogy az intézkedés a felkészülés része. Eddig a járványgörbét sikerült visszafogni, és sikeresek a magyar intézkedések, de a hatóságok a legrosszabb forgatókönyvre készülnek.  Lakatos Tibor nem válaszolt arra egyértelműen, hogy felmerült-e itthon, hogy enyhítik a korlátozásokat, de elmondta, hogy hetente felülvizsgálják a határozatlan ideig tartó kijárási korlátozásokat. A gyerekeknek időben be fogják adni a kanyaró elleni oltást. Kérdés érkezett arról is, hogy mi a kívánatosabb, hogy minél hamarabb túlessünk a tetőzésen, vagy hogy minél tovább tartson a járvány jelenlegi, még kezelhető szintje. Müller Cecília közölte, hogy a magyar út a laposítás, és szándékosan mérsékelik a fertőzések számát. Ezzel viszont a járvány időtartama szükségszerűen meghosszabbodik, az országos tisztifőorvos szerint mégis ez a jó út. Továbbra is vizsgálják, hogyan került be a Pesti úti otthonba a vírus. Az országos tisztifőorvos szerint a vizsgálat nem két nap lesz.    A Népszava kérdésére arról, hogy miért nem vitték el a Rózsa utcai otthonból is a betegeket úgy, ahogyan a Pesti útiból, Müller Cecília azt felelte, az a fertőtlenítő nagytakarítás miatt is szükséges volt. A Pesti úton ugyanis olyan nagy számban betegedtek meg, hogy a fertőtlenítő takarítást különben nem lehetett volna elvégezni. A lakókat nem akarják feltétlenül kimozdítani megszokott környezetükből, de el kell különíteni őket.
Szerző
Frissítve: 2020.04.14. 13:20

Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet teljes stábja kérleli a kormányt, hogy ne váltsák le a főigazgató

Publikálás dátuma
2020.04.14. 10:53

Fotó: Pavel Bogolepov / Népszava
Hiába tett eleget a gyorsan változó intézkedésnek, már más irányítja az intézetet.
"Bízunk Önökben, szakértelmükben és emberségükben, hogy a fentebb felvázolt tények alapján kérésünket megfontolják és mindannyiunk számára a legjobb döntést hozzák" - ezzel az udvarias fordulattal zárják nyílt levelüket (ami azóta már online petíció formájában is elérhető) az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI) dolgozói, akik főigazgatójuk rapid leváltása miatt protestálnak. Emlékeztetőül: az EMMI lényegében a Magyar Nemzetben üzente meg Cserháti Péternek, hogy a jövőben nem ő irányítja az intézetet, mert nem teljesítette a kormány járványügyi előírásait, aminek értelmében rengeteg ágyat (országszerte mintegy 36 ezret) fel kell szabadítani a leendő koronavírusos betegek kezelésére. A Népszava több forrása szerint a kormány nem mond igazat, az OORI eleget tett a gyorsan változó utasításoknak. Előbb a H és J épületet kellett kiüríteni és átalakítani a koronavírus gyanús betegek zsilipelésére, fogadására. Akkor úgy volt, hogy a főépület marad a frissen amputált, a gerinctörött, az agysérült, illetve a kómás betegeknek. Maradnak az intenzív osztályon a lélegeztetésre szorulók és még némi rehabilitáció is. Csakhogy amikor már szinte elkészültek a két különálló épület átalakításával, jött az újabb utasítás, hogy inkább mégis a főépületet kellene kiüríteni járványügyi célokra. Ez két hete zajlik, szinte készen lettek vele. Üres 233 ágy. (A Népszava riportját itt olvashatja, illetve itt egy videó a főigazgató melletti szimpátiatüntetésről.)
Közben a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) közleményben reagált Cserháti menesztésére.  "Egy emberként állunk Ön mögött, ahogy Ön tette a betegei ágyánál!"  – írta Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke. A MEOSZ szerint Cserháti minden eszközzel megtett mindent nemcsak az OORI élén, hanem minden más módon azért, hogy a betegellátás minősége a legmagasabb szinten tudjon megvalósulni. Nemcsak szakemberként cselekedett az emberekért, hanem magánemberként is – fogalmazott Kovács Ágnes, az igazgatónak írt köszönő levelében.

Az OORI dolgozóinak levele

Tisztelt Miniszterelnök Úr és Belügyminiszter Úr! Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet dolgozóiként mélységesen megrendülve fogadtuk Kásler Miklós húsvét vasárnapi döntését, mely szerint menesztik intézetünk főigazgatóját, Cserháti Pétert. Jelen levelünkkel határozottan szeretnénk kifejezni, hogy a fenti döntést megalapozatlannak és teljes mértékben igazságtalannak tartjuk. A menesztés indoklásában leírt állításokat pedig a leghatározottabban visszautasítjuk. Cserháti Péter vezetésével intézetünk a járvány magyarországi megjelenése óta heroikus küzdelmet folytatott. A járványügyi hatóságokkal folyamatos egyeztetésben és együttműködésben kerestük az egyensúlyt, hogyan folyhatna mozgásszervi rehabilitáció továbbra is Magyarországon és ugyanakkor hogyan segíthetnénk a COVID-19 vírussal megfertőződött betegek ellátását. Intézetünk vezetése teljes átláthatóságot biztosított számunkra, folyamatosan tájékoztatott minket dolgozókat is az aktuális lépésekről, melyek az érkezett írásbeli utasítások és határozatok, valamint az arra adott reakcióink mentén egyértelműen végig követhetők. Az Operatív Törzs és a Nemzeti Népegészségügyi Központ minisztérium által jóváhagyott ránk szabott utasításait rendre azonnal végrehajtottuk és az intézetben a kért változtatásokat a határidőre elvégeztünk. Kásler Miklós miniszter úr legutolsó április 7-én kelt levelének, valamint az április 10-én elfogadott ütemtervnek megfelelően 233 ágyat szabadítunk fel 2020 április 15-re. A főépület kiürítése jelenleg is zajlik, az elmúlt egy hétben – munka, pihenő és ünnepnapokon is dolgozva – kialakításra kerültek a betegutak, zónák és a személyzet beosztása.Összegezve eddig is készen álltunk, és most is készen állunk, hogy a hozzánk érkező betegeket fogadjuk és megfelelő szinten ellássuk. Azt is láttuk, hogy mind az Operatív Törzs, mind a Nemzeti Népegészségügyi Központ mindent megtesz, hogy a járványt Magyarországon kontroll alatt tartsa és az állampolgárokat megvédje. Éppen ezért jelen levelünkkel Miniszterelnök Úrhoz, az Operatív Törzshöz és a Nemzeti Népegészségügyi Központhoz fordulunk, és kérjük, hogy bírálják felül Kásler Miklós döntését, mert az igazságtalan, alaptalan és alapjaiban rendíti meg intézetünk biztonságos működését ezáltal véleményünk szerint veszélyezteti a magyarországi egészségügyi ellátás működését ebben a kritikus helyzetben. Bízunk Önökben, szakértelmükben és emberségükben, hogy a fentebb felvázolt tények alapján kérésünket megfontolják és mindannyiunk számára a legjobb döntést hozzák. Köszönettel, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet dolgozói közössége

Szerző
Frissítve: 2020.04.14. 11:23