lemondás;súlyemelés;Aján Tamás;Nemzetközi Súlyemelő Szövetség;

2020-04-15 20:24:04

Lemondott Aján Tamás elnöki posztjáról

Idén januárban maga kérte tevékenységének felfüggesztését, miután a német ARD televízió egy dokumentumműsorában pénzügyi visszaéléssel vádolta meg.

Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnöke lemondott tisztségéről, döntését az elnökség szerdán elfogadta.

A budapesti székhelyű szövetség közleményében Ursula Papandrea ügyvezető elnök megköszönte a magyar sportvezető több mint négy évtizedes munkáját az IWF-ben, külön kiemelte az elmúlt években bevezetett doppingellenes programot, amely a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) normáinak is megfelel.

Aján Tamás – aki 1976 és 2000 között az IWF főtitkári posztját látta el, az elmúlt húsz évben pedig elnökként vezette a szövetséget – idén januárban maga kérte tevékenységének felfüggesztését, miután a német ARD televízió egy dokumentumműsorában pénzügyi visszaéléssel vádolta meg, és azzal, hogy a szövetség tudtával szisztematikus doppingolás folyik a súlyemelésben. A dokumentumfilmben azt állították, hogy volt egy titkos számlája az IWF-nek, amihez csak a magyar sportvezető fért hozzá és Aján nem tudott elszámolni a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól érkezett támogatás - 5 millió dollár - felhasználásával.