Kilépni a komfortzónából

A koronavírus Magyarországi megjelenését követően Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette, hogy világjárványra kell készülni, és mindenkinek ki kell lépnie a komfortzónájából. Ez nem értelmezhető másként, mint hogy el kell hagyni azt a jól megszokott és begyakorolt helyzetet, amelyben szorongásmentesen élhettünk és kockázatmentesen cselekedhettünk. Ez a napi rutinok, tevékenységek, társas kapcsolataink, kommunikációnk, életstílusunk, munkavégzésünk, szabadidőnk, az egész életmódunk átalakítását jelenti, meg kell változtatnunk döntéseink előkészítésének mechanizmusát is. Ez minden állampolgárra egyformán érvényes.

A komfortzónánk elhagyásában, a veszélyzóna érzékeltetésében nagy szerepe van a példamutatásnak. Van annak jelentősége, hogy mit lát a gyerek a szüleitől, mit látnak a gyerekek és felnőttek a médiában, hogyan viselkedik a mintaadó elit. Az nem lehet minta például, ha a kormánypárt politikusa annak tudatában is részt vesz a parlament munkájában, hogy fertőzött személlyel volt kontaktusa. Ugyanígy nem lehet minta a szegedi tudományegyetem rektorának a magatartása sem, aki fertőzötten műtött betegeket. Ez nem pusztán etikai vétség! A fejlett demokráciákban a felelős beosztásban lévők ilyen esetben önként távoznak posztjukról. Az nem lehet minta, hogy a kormány és a kormánypártok csak akkor lépnek ki a nagyon is biztonságos komfortzónájukból, ha az tét nélküli.

Az sem lehet minta, ha a március 11-én kihirdetett, veszélyhelyzetre alapozott rendeleteket – kibővítve – korlátlan határidővel törvényerőre emelik. Az sem lehet minta, hogy e törvény megalkotásakor figyelmen kívül hagyják a nem kormánypárti szavazókat képviselő pártok véleményét. Nem lehet minta a bűnbak keresés sem, azaz külföldi diákokra fogni a vírus hazai megjelenését, vagy az ellenzékre fogni a védekezés nehézségeit! Nem lehet minta az elhallgatás, a félretájékoztatás, a csúsztatás. Nem lehet minta az ellenzéki politikusok lejáratása. Nem lehet minta a kormányhoz közel álló sajtómunkások másokat kirekesztő megszólalása. Ahogy nem lehet minta az oktalan pánikkeltés, sem jobb, sem baloldalról.

A minta az lehet, ahogy a mindennapok hősei, az egészségügyben dolgozók viselkednek. Amit szociális és kereskedelmi ágazatban dolgozók tesznek, ahogy a pedagógusok és a szülők többsége dolgozik a digitálisnak mondott távoktatásban. Ahogy pszichiáterek, pszichológusok adnak támogatást, hogy a személyiségünk ne sérüljön. Ahogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei harmadosztályban játszó penyigei csapat visszautalta azt a 130 millió forintot, amit az elmúlt év végén pálya- és öltöző felújítására kapott a kormánytól. A felcsúti „Pancho Aréna” tulajdonosa és vezetése is gondolkodhatna valami hasonlón.

Minta lehet az is, ahogy – a sokat gyalázott – Soros György járt el, aki a járvány megfékezésére egymillió eurót adományozott szülővárosának, Budapestnek. Sokan vannak a hazai milliárdosok között is – különösen a költségvetési pénzekből meggazdagodók –, akik most kiléphetnének a komfortzónájukból, és követhetnék őt. Kiléphetnének a komfortzónájukból azok a kormányban és a kormány megbízásából állami intézményeknél, cégeknél dolgozók is, akiknek díjazással járó másod-, vagy harmadállásuk is van: felajánlhatnák védekezésre az ott kapott összegeket. Így talán nem kellene elvonni a településektől a gépkocsiadók jelentős részét a Vírusvédelmi Alap növelésére.

A mintát – ez idáig – sok civil szervezet és számos állampolgár társunk adta. Főképpen emberségből adtak példát. Akik a hajléktalanok számára is megteremtik a karantén feltételeit, akik idős és elesett honfitársainknak segítenek a mindennapi teendők megoldásában, akik a fővárosban lévő nem lakott ingatlanjukat is felajánlják a budapesti kórházakban feladatot ellátó (de vidéken lakó) egészségügyi dolgozók számára, akik minden nap gondoskodnak az élelmezésükről. A mindennapok hősei ők, akik valóban kilépnek komfortzónájukból.

A szerző szociológus