Nem rohanó világ

A nevében élvonalbeli labdarúgó-bajnokság folytatását sürgeti Huszti Szabolcs, korábbi válogatott játékos, ám sem a színvonal, sem a nézőszám nem indokolja a kapkodást.

Ha létezik kedvező aspektusa annak, hogy miféle csapatok mennyire mérhetetlen színvonalon futballoznak napjaink Magyarországán, akkor az kétségkívül nagy előny: az országot koronavírus idején sem kínozza az NB I hiánya. A hivatalos besorolása szerint első osztályú bajnokság átlagos meccsenkénti nézőszáma még a kozmetikai ipar adatai alapján is 3281, azaz fordulónként 19 686 ember tekinti meg a találkozókat. Amennyiben a szépészeti számot vesszük figyelembe, úgy is csak hazánk lakosságának 0,2 százaléka fárad ki a mérkőzésekre. Mintha e tekintetben régóta jelmondat volna minálunk: Maradj otthon!

Nem kifejezett konjunktúra.

Huszti Szabolcs viszont úgy véli: járvány ide, járvány oda, mihamarabb be kellene fejezni – a pályán! – az évadot. „Ha lenne ismét futball, annak szerintem a karanténban élők is örülnének, hiszen a tévé bizonyára közvetítené a meccseket, így akit érdekel, láthatná azokat – nyilatkozta a 49-szeres válogatott labdarúgó. – A hatvanötödik brazil sorozat helyett talán jó volna NB I-es mérkőzéseket nézni... Komolyra fordítva: még az is lehet, hogy akik eddig nem követték figyelemmel a magyar bajnokságot, rászoknának, sőt akár meg is szeretnék.”

Mint a cikóriát kávé helyett.

Magam egyáltalán nem vagyok Huszti ellensége, sőt a nyughatatlan játékost feltétlenül beállítanám a huszonegyedik század magyar All Star csapatába, amely szerintem így festene: Király – Bodnár, Juhász, Lipcsei, Vanczák – Dárdai, Lisztes, Huszti – Gera, Szalai, Dzsudzsák (tartalék: Gulácsi, Fehér Csaba, Urbán, Halmosi, Hajnal, Szabics). Az más kérdés, hogy még ebből az együttesből is hatan – a cseresor tagjait beszámítva: nyolcan – voltak elszenvedői a Málta elleni fájdalmasan emlékezetes 1-2-nek. De hát nehéz századunk van... Csak a közelmúlt keservei között tallózva: akadt már Andorra, Luxemburg, Kazahsztán, Wales, Partizani Tirana, Niederkorn vagy Vaduz is. (Az utóbbi malőr Málta évében, 2006-ban is előfordult, aztán megismétlődött 2019-ben, csak nem az Újpesttel, hanem a Videotonnal. Noha a svájci másodosztályban játszó liechtensteini csapat edzője „sznobnak” nevezte a fehérvári küldöttséget, Marko Nikolics, a dohánnyal és a siralmas selejtezőn egyaránt kitömött vesztes szerb trénere korántsem vágott fel: „Azt kaptuk a sorstól, amit megérdemeltünk.”)

Kiváltképp szerény a mérleg az utóbbi évtized soha nem látott, sok száz milliárd forintos állami támogatásához képest. Miként az sem az irdatlan távolság rövidítésének a jele, hogy a közepes erősségű Eb-kvalifikációs csoportban utolsó előtti válogatott az 52. helyen áll a FIFA-világranglistán – 46-47. Costa Rica és Ghána, 48. Jamaica, 49. Bosznia-Hercegovina, egyik sem kifejezett nagyhatalom –, míg a klubok európai lajstromában a Fehérvár a 122., az FTC a 135., a Honvéd a 258. (A helyzet valójában lényegesen rosszabb, hiszen e rangsorban azokat a csapatokat veszik számba, amelyek az előző öt esztendőben a nemzetközi kupákban – vagy annak selejtezőiben – rajthoz álltak. De még így lesújtó az egybevetés: a régió együttesei közül a Viktoria Plzen a 46., a Dinamo Zágráb a 47., a Sparta Prága az 54., a Slavia Prága az 59., s legjobb barátaink közül a kazah Asztana az 56., az azeri Karabah a 72.)

A hasznosulni sehogyan sem akaró befektetéshez tartozik, hogy az UEFA felmérése szerint az NB I játékosainak átlag jövedelme havi 3,3 millió forint. Amint ezt közzé tették, az MLSZ mindjárt megszólalt – mint Agárdi Péter, a néma levente Heltai klasszikusának végén –, és kiigazította az európai szövetséget: a helyes összeg alig 1 millió 630 ezer forint. Vegyük a középarányost, az 2 millió 465 ezer. Lehet tűnődni megint: mit kap az az édes kevés szurkoló ezért?

A felől viszont ne legyen kétség: a folytatással még akkor sem volna szabad kapkodni, ha nemcsak a legújabb pesti stadion volna Puskás, hanem a mezőnyben is sorakoznának a névadóhoz hasonló világklasszisok, mint hajdanán. Már hallom a morgást: „Hol vagyunk mi attól!” Remélem, e reakció a bölcs kivárásra is vonatkozik.

Ha a pályán vontatott a tempó, csak a blamázsokat illetően nagy a csapásszám, akkor most tényleg minek rohanni?