Igenis, jogi kérdés

A felhatalmazási törvény államcsínyszerű átverése a hazai törvényhozáson új feladat elé állította a magyar kormányfő hivatásos szerecsenmosdatóit. Legutóbb Varga Judit próbálta védeni a védhetetlent a német Die Weltnek adott interjújában. Az igazságügyi miniszter asszony sajátos argumentációja szerint Magyarországon nincs veszélyben a demokrácia, hiszen a veszélyhelyzet megszüntetéséről az Országgyűlés dönt, ergo a parlament szerepét a vitatott törvény éppen hogy erősíti. A konzervatív lap riportere erre megjegyezte, hogy a testületben a kormánypártok kétharmados többséggel rendelkeznek, s aligha mennek szembe a miniszterelnök akaratával. Varga Judit nem jött zavarba. Közölte: a választók két éve úgy döntöttek, hogy minősített törvényhozási többséggel ruházzák fel az Orbán-kabinetet, ez tehát nem jogi, hanem politikai kérdés. Azt már én teszem hozzá: eme logika szerint a felhatalmazási törvényt Varga egyenesen a népakaratból eredezteti.
Orbán Viktor brumaire tizennyolcadikája hangsúlyosan felveti azt a kérdést, vajon ténylegesen reprezentálja-e a magyarországi kormánypolitika a választópolgárok akaratát. Nem csupán arról van szó, hogy a Fidesz immáron ciklusok óta számon kérhető program nélkül nyeri a választásokat. Hiszen még a bevándorló-ellenes propagandával kellően megrémített szavazók zöme sem a kvázi egyeduralom kiépítésére adott Orbánnak felhatalmazást 2018 áprilisában! 
Fontosabb azonban ennél az a körülmény, hogy a legnagyobb kisebbséget képviselő kormánypártok hazánkban kizárólag a választási rendszer tudatos eltorzításának köszönhetik alkotmányozó többségüket. Ez a jelenség már a tengerentúlon is szemet szúrt egyeseknek. Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász a New York Times hasábjain a magyarországihoz hasonló rezsim kiépülésétől óvja az Egyesült Államokat, a republikánusok tudniillik az orbáni példát követve a választási eredményeket eltorzító szisztémát építhetnek ki.
Idézzük fel ezen a ponton a népakaratra mutogató Varga Judit érvelését. Végső soron tényleg a magyar választókkal van gondja annak, aki per pillanat Orbán Viktor időkorlát nélküli teljhatalmát kifogásolja? A parlamenti patkó Orbán kottájából játszó kétharmada nem a választási körzetek átrajzolásának, a külföldön dolgozó magyarok jogfosztásának vagy a „közmédia” egyoldalú, elfogult tájékoztatásának a következménye? És negligálhatóak-e például az EBESZ kételyei a két esztendővel ezelőtti törvényhozási választások tisztaságával kapcsolatosan? 
Az igazságügyi miniszter asszony téved vagy hazudik. Nem politikai, hanem mindenekelőtt jogi kérdésről van szó a felhatalmazási törvény kapcsán. A ragály ürügyén a hatalom kizárólagos birtoklására törő Orbán Viktor csalárd színjátéka most még kétségtelenül a demokrácia díszletei között zajlik. Csupán az európai értékközösség minden eddiginél erőteljesebb fellépése riaszthatja vissza „a nemzet miniszterelnökét” a nyílt diktatúra bevezetésétől. A szerző publicista 
Szerző
Beck Tamás

A feltétel nélküli feltételei

Szabad-e megdöbbenni, ha a legnagyobb tőkések itt a COVID19 pandémiával elindult gazdasági világválságban a feltétel nélküli alapjövedelemről kezdenek el polemizálni, sőt bevezetését az államok sürgős teendői közé sorolják? Mi történt? Csak nem leszokott a farkas a húsevésről? Többről van-e szó, mint a gazdaság felpörgetéséről és a tőzsde megnyugtatásáról?  
Nem hagyhatjuk válasz nélkül ezeket a kérdéseket, mert egyre tisztább a kép, hogy sokkal többről van szó, mint a tőzsde igényéről. Sőt úgy tűnik, hogy civilizációnk 2020-ban végre elérkezett a XXI. századba, amikor végre a munka fogalma újra kezd kitágulni. Felfogásom szerint az állami lét előtti ember minden tevékenysége néhány százezer éven át munka volt, hiszen munkának tekintek minden olyan emberi tevékenységet, ami életünk és életfeltételeink megújítását szolgálja boldog és boldogtalan pillanatainkban, születésünktől halálunkig, a tűz körüli tánctól a mesemondáson keresztül az elejtett vadak feldolgozásáig.  
A ma uralkodó kapitalista dogma a munkát elidegenítette a személyes életünktől, leszűkítette a munkaeszköz és áru előállítására, illetve mindarra, amit az állami és önkormányzati alkalmazottak végeznek. Mindezek ellenértékét jövedelemként kapják az emberek. Viszont családon belül, ami nem árutermelés, azt a dogma nem tekinti munkának. Nem munka a gyerek pelenkázása, szoptatása, nevelése, nem munka a társadalmi mozgalmakban, egyházakban, egyéb közösségekben folyó tevékenység se, kivéve, ha intézményesült formában zajlik. Dogma szerint a kultúra befogadása se munka. Sok alkotóművész nyomorog, mert a kor embere nem becsüli munkának a műalkotást. Munkát végzek-e akkor, ha gyönyörködöm Jan van Eyck festményeiben, hallgatom Dohnányi zenéjét, elmegyek egy táncházba, operett előadásra, magyar nóta estre, kabaréra, elmerülök egy művészeti alkotó tábor világában, vagy éppen középkori lovagként felvonulok, vagy hívőként templomi szertartáson veszek részt?  
Néha az állam is elismeri a kultúra munka mivoltát, pl. a kafetériában, aminek bizonyos hányadát csak kultúrára költhetem. Lelke mélyén mindenki érzi, ahogy én vallom is, hogy a kultúra befogadása, megélése és továbbadása is munka, alkotó tevékenység, ami éppen annyira lényegi része az emberi életnek, mint a hétköznapi meló, de nem próbálom megmagyarázni, hogy hétköznapokban miért nem tekintjük munkának.  
A közfelfogás évtizedeken keresztül csak néhány szakmában (ügyvéd, tanár) ismerte el az otthoni munkát. Az önfenntartó gazdálkodást a szocializmus még csak-csak elismerte, de a mai jogrendünk hírből se ismeri. Ha van két méhcsaládod és öt tyúkod, akkora a bürokráciád, mintha árutermelő tőkés lennél. Az otthoni tevékenységet nem tekinti az állam munkának, pedig tudjuk, hogy a háziasszony/„háziúr” is munkát végez, amikor otthon neveli a gyereket, takarítja a lakását, bevásárol, gondozza a kertet és a jószágokat, ebédet főz, családi életet szervez, és este mesét mond.  
Szerencsére a világunk átalakul, és a háztartás vezetése mellé rész- vagy egész munkaidőben az otthon végzett munkahelyi munka is befér, és egy széles társadalmi réteg számára relativizálódik a munka és munkahely fogalma. Különben is, a robotok kiszorítják a kétkezi munkást az árutermelő és eszköz előállító gyárakból, és a kétkezi munka súlypontja áthelyeződik a szolgáltatások területére. Az ember-gép-áru láncolat helyébe az ember-robot-áru kapcsolat lép, és szélesedő körben van igény ember-ember-szolgáltatásra. Úgy képzeltük, hogy a robotizáció óriási munkaerő fölösleget, dologtalanul lézengő emberek tömegét teremti, ezzel szemben újra meg újra munkaerőhiányt tapasztalunk. Az emberi élet és kultúra újratermelése egyre több személyes jelentétet kíván, és ezek az emberek már nem a három évszázados kapitalista dogma szerinti munkát végzik.  
Nem puszta politikusi óhaj az erőszakszervezeti helyett a szolgáltató állam építése. Nincs is más választásunk, meg kell valósítani. A mostani világjárvány mutatja, hogy az egészségünkért hány embernek kell dolgoznia, és mekkora kapacitás tartalékra van szükség, hogy ne rendítse meg országunkat és a világgazdaságot a természet könyörtelen támadása. Az oktatásunk is differenciálódik. Hosszabb ideig, több embertől és egyre változatosabb módon tanulunk, hogy a társadalmi munkamegosztásban helyt tudjunk állni. Kinek hogy tetszik a könyörtelen vagy éppen gyönyörű valóságunk, de egész életünkben tanulunk, ami szintén munka, hiszen életünk és életfeltételeink megújítását szolgálja.  
És igen, oda térek vissza, hogy munka minden olyan tevékenységünk, ami az életünk feltételeinek és kultúránknak a megújítását szolgálja. Aki pedig ebben tevékenyen részt vállal, annak jár a Feltétel Nélküli Alapjövedelem, hogy emberhez méltó életet élhessen. A XXI. századi digitális világunk és a robotizáció megdönti a három évszázados kapitalista dogmákat, tágabb értelmet ad a munkának, de hogy az új dogmának mi lesz a tartalma, és mennyi szabadságot ad nekünk, az már csak rajtunk múlik. A szerző ökológus 
Szerző
Csuja László

A túlsó oldalon

A kis öreg a járda szélén állt, jobb kezében tömött szatyor, a balban egy doboz narancslé. Szemével a túlsó oldalt, emlékeiben pedig valamiféle kapaszkodót keresett: hogy a francba került ide? A narancslé fontos lehet – gondolta --, tekintve, hogy ilyesmit csak a lányáéktól kapott korábban. De a lányát már hónapok óta nem látta. Tehát a narancslé. És Ági nővér. De miért adna neki Ági nővér egy egész doboz narancslét? Óvatosan lelépett. Egy autó húzott el mellette teljes sebességgel, de a mögötte jövő szépen lelassított, úgyhogy ő is elindulhatott, át a túlsó oldalra. Béla bácsi, ma haza tetszik menni! Nem kétséges, ez Ági nővér hangja volt. A ritmusából, meg a fáradt tónusból az is biztos, hogy reggel mondta neki, a huszonnégy órás műszak után. Hirtelen az is eszébe jutott, hogy ezt már akkor sem értette. Mi az, hogy haza? Hova? Fél éve nem volt otthon, a lányék akkor hozták be, mert állítólag összepisilte az ágyneműt, és nyitva felejtette a gázt. Az persze nem úgy volt, főzni akart, de közben csöngettek, és amikor visszament a konyhába tényleg furcsa szag volt. A postás hívta a lányát. De hogy került a kezébe a narancslé? Az autó, amelyik megállt, most újra nekiindult, ő pedig valahogy a Rákóczi út közepén találta magát, kezében egy szatyorral és a narancslével. Megvan! Amikor Ági nővér felöltöztette, azt mondta, vigyázzon magára, és a kezébe nyomta a dobozt. Valami hatvan százalékról is beszélt, közben mintha sírt volna, de elfordult, hogy ő ne lássa. Ági nővér gyakran sírt, mindenfélétől. Ha meghalt valamelyik kolléga a kórteremben, vagy amikor már hetek óta nem volt steril kesztyű. Mostanában ez a vírus ríkatta meg, gyakran mondogatta, hogy na ezt már nem bírja. De ez nem volt igaz, mert amióta Béla bácsi odabent volt, Ági nővér mindig ezt mondogatta, és még mindig bírta. Óvatosan körülnézett, és elindult. Az autók csikorogva fékeztek, hallott némi kiabálást is, de úgy volt vele, hogy mi baj történhet? Két lépés, öt lépés. Megállt. Kapaszkodott a szatyorba és a narancslébe. Egy korty egészség! Ezt a tévében mondták tegnap. A híradóban pedig azt, hogy a kórházi ágyak felszabadítása egy hadgyakorlat. Mit tudnak ezek a hadgyakorlatokról. Hatvankettőben, a Bakonyban, az oroszokkal. Mínusz tízben. Sátorponyvával fűtöttek, mert elfogyott a fa. Na az volt a hadgyakorlat! Még jó, hogy ilyen meleg van, és nem kell fűteni. Vett egyáltalán tüzelőt idén? A kórházban télen nagyon meleg volt, tudniillik az ablakokat nem lehetett kinyitni. Mostanra egészen elviselhető lett, bár a többiek mesélték, hogy nyáron meg borzasztó a hőség. De ez most már mindegy is, mivel ő hazamegy. Ági nővér hívta a lányáékat, de a karantén miatt nem tudtak érte jönni. Azt mondták, talán majd a jövő héten feljönnek, addig vigyázzon magára. Egy kék sportautó jött, mögötte egy kamion. Béla bácsi, ma haza tetszik menni. Ha ennek vége, majd megint találkozunk! Már látta a túlsó oldalt. Hadgyakorlat. Hatvan százalék. A fenébe az egésszel. Megindult. Fékcsikorgás. Átért. 
Szerző
Kövesdi Péter
Frissítve: 2020.04.21. 09:48