Előfizetés

Hunor és Magor a levegőben

Szerintem az ország egyik legderűsebb települése most Ajka. Ha választhatnék, ebben a városkában dekkolnék most pár hétig, akárha karanténban is, mert hiszem, hogy a település életigenlése lágy szellőként fújná el homlokomról az összes borús gondolatot.
Hitem a hírek szemezgetéséből fakad. Csütörtök reggel már úgy vágytam legalább egyetlen normális, hétköznapi hírre, mint negyven fokban való többórás pusztai menetelés után a szűretlen búzasörre, vagy túlevés esetén a savanyú káposzta behűtött levére. Nagyon, nagyon áhítottam, hogy abban a normális hírben egyáltalán ne találkozzam a következő köznevekkel és tulajdonnevekkel: Cecília, Covid, korona, járvány, vírus, Viktor, törzs, fertőzés, idősotthon, pesti, kormány, operatív, ellenzék, gyík, krokodil, góc. 
Van egy honlap, Önkormányzati Sajtószolgálat a neve, az állami hírgyár aloldalaként működik. Könnyű rajta eligazodni, mindjárt a „Sikerek” téma-dobozzal kezdődik. Ez jó, mostanság a sikerekre nagy szükségünk van, „Kudarcok” fakk amúgy sincs, pedig azokhoz képest még szárnyalóbbak lehetnének a sikerek. 
Itt, a hírek tengerében megtaláltam az első ajkai igazgyöngyöt. „Óriás citromot termő fa. A citromfa mindhárom termése több, mint fél kilós. A legkisebb is 58 dekásra nőtt. Szita Róbert ajkai családi házának a kertjében 340 nap alatt érett be a gyümölcs. A gazda gondját viselte a fának, többek között napi 10 liter vízzel locsolta. Az udvarnak jó a klímája, ezért is terem ilyen extra nagy citrom. Egy átlagos méretű citrom súlya 10-15 deka.”
Szétáradt a mennyei öröm a lelkemben a hír olvastán. Itt cikázik körülöttünk az istennyila eleddig ismeretlen fajtája, de mindeközben ontják a termést Szita Róbert bokrai. Nem számolom ki, mibe kerül két kiló citrom és 3400 liter víz, nem kekeckedek, boldogságom maradéktalan. 
Ám Ajka városa tovább kényeztetett, én pedig habzsolni akartam a vírustalan hétköznapok híreit. „Teljesült az álom. Harmadszorra nyertek az Ajkai Bródy Imre Gimnázium diákjai az Állatorvostudományi Egyetem országos állategészségügyi versenyén. A Szédült tyúkok, vagyis Kovács Anna Lídia, Egyed Eszter és Antal Csenge harmadik alkalommal indult a versenyen. (…) Hörcsögvárat is építettek fém- és műanyag hulladékokból. A három napos verseny izgalmas volt ismét. Az első napon a veresegyházi medveotthonban jártak, majd a egyetem üllői gazdaságában, ahol többek között szarvasmarhát is vizsgáltak.” 
Mind jobban szívembe zártam Ajkát, amely a következő hírrel sem okozott csalódást. Két magaslégköri ballont bocsátanak fel hamarosan a levegőbe, a hely és az idő egyelőre bizonytalan, erősen függ az aktuális légköri viszonyoktól – írták. Mivel a hír több mint egy hónapos, az is lehet, hogy mind a két magaslégköri ballon itt repked már felettünk, szorgalmasan tesztelik a földi élet számára meghatározó réteg fizikai állapotát, a légnyomást, hőmérsékletet, páratartalmat. Nevük is van, ősi, magyar. „Hunor a nyugatabbi, ajkai amatőr csillagászoké, míg Magor a keletebbi, bajai szakcsillagászok ballonja.”

Megoldották

Elégedetten dőlhetnek hátra a kormány tagjai, megoldották a veszélyhelyzetben a magyar sport gondjait is, egy rendelettel vetettek véget a a bércsökkentésekről szóló, idegőrlő vitáknak a látványsportágakban. 
A Magyar Közlönyben szerdán megjelentek szerint a labdarúgóknál a klubok egyoldalúan, legfeljebb hetven százalékkal csökkenthetik a futballisták és edzők bérét; a többi sportágnál nem határoztak meg felső határt, elvileg tehát a teljes összeg elvehető. A rendelet a veszélyhelyzet visszavonásáig érvényes. Ha minden jól alakul, akkor pár hónapról van tehát szó, viszont ha a kormány nem vonná vissza a veszélyhelyzetet a járvány elmúlása után sem (a migráns válsághelyzet 2016 óta fennáll nálunk), akkor ez komoly problémákat okozhat.
Természetesen az élvonalbeli labdarúgók nem halnak éhen, ha a havi átlagos bruttó 3,3 millió forintos fizetésük hetven százalékkal kevesebb lesz. Viszont egy ilyen rendeletnek szörnyű az üzenetértéke. Milyen demokrácia az, ahol központilag döntenek a fizetésekről, hol van a piaci alapú működés? Mihez kezd az a kosárlabdázó, jégkorongozó, kézilabdázó, röplabdázó, vízilabdázó, akinek a kormányrendeletre hivatkozva egyáltalán nem folyósítanak fizetést? 
A kormányrendelet lezárja a csapatok és játékosok közötti vitát, kedvezményezett helyzetbe hozva a klubtulajdonosokat, akiknek legalább kilencven százaléka kötődik az ország irányítóihoz. Vagy fideszes politikus, vagy olyan állami cég vezetője, amely "véletlenül" rendszeresen nyer a közbeszerzési pályázatokon. 
A kormány kegyeltjének lenni kellemes állapot: dől a pénz, amit ellenőrzés nélkül lehet elkölteni. Ennek azonban ára van. A kegyelt kiszolgáltatott is egyben.  
Fellélegezhetnek a klubtulajdonosok, vége a vitáknak a sportolókkal. Csak azt nem tudják, mi ennek az ára, és mikor kapják meg a számlát.

Alagút

Mintha egy nagy, sötét alagút felé masíroznánk. S mintha önként tennénk. Nem tudjuk, mi vár ránk odabent, de a fejünkben ott csilingel a vészharang. Csak úgy teszünk, mintha nem hallanánk. Minden félelemnek eljön a maga ideje. Most a vírus miatt rettegünk, de a járvány után valami még rosszabbra ébredhetünk. A klímaválságon és a totális megfigyelésen túli saját, külön bejáratú sötétségünkre. 
A felhatalmazási törvény, a különleges gazdasági övezet, a nemváltás tiltása, a sajtóra húzott szájkosár, a népnemzetivé gyúrt tananyag, az eltiport civilek, a kiforgatott önkormányzatok, az egymás ellen fordított települések. Felesleges sorolni, tudjuk. Kicsit unjuk is. Nem lesz ismeretlen, van előkép bőven. De érezzük, ez új sötétség lesz, amelyet újbeszélül mesélnek majd el. Hermetikusan zárt ajtók mögött, ahol a kiskapuk annyira összezsugorodnak, hogy már nem lesz átjárás. Kijelölt út, meghatározott mozdulat, és talán mást gondolni is félünk majd. 
Hogy messze van még? Talán. Hogy most nagyobb veszély van? Talán. Hogy felesleges minden ágálás, mert övék az ország és a hatalom? Talán már nincs is más út, csak ami az alagút felé visz. Lehet. Talán régóta nincs választásunk. Nem ússzuk meg: végig kell menni az úton. Nekünk és a gyerekeinknek is. Hogy azután egy teljesen új világban lépjenek ki belőle – a túlélők.
Hogy utólag keresgéljék, mikor kezdődött: a járvány előtt, közben vagy utána. Mi volt a sorsfordító pont? Hol volt a nem, amit senki nem mondott ki? A hosszú sötétség alatt legfeljebb régi emlékszálakba kapaszkodhatunk. Egy tovatűnt krakkói kocsma képébe, ahol üres volt a bárpult, ahol kétféle étel közül lehetett választani, nyikorgott szék, és kopott volt a felszolgálólány mosolya. Nem volt szállás, és a vonatjegy három nappal későbbre szólt. Nem volt mit kérni, nem volt mit tenni, elveszettnek tűnt az idő. 
Vodkát azért hozhatok – szólt a hang a kopott mosoly mögül. S mire kiürült az üveg, a nagy asztaltársaságból valakinél szállás is akadt. Mert a kiúttalan helyzet is megváltozhat egycsapásra. Legalább ebben muszáj hinni.