lopás;Érd;kertészet;

2020-04-25 11:07:34

Dísznövényeket lopott kertészetekből két férfi, tettüket azzal magyarázták, hogy nemrég elveszítették munkájukat

Összesen egymillió forint kárt okoztak.

Egy érdi kertészet tulajdonosának 2020. április 15-én reggeli nyitáskor tűnt fel, hogy néhány növénye eltűnt. A boltban felszerelt kamera felvételei szerint előző este két férfi állt meg autóval a kapu előtt, átmásztak a kerítésen, több fát és kerti tuját kivittek, a kocsiba pakolták és a zsákmányukkal elhajtottak a helyszínről – írja a police.hu.

A rendőrök rövid idő alatt azonosították, felkutatták, elfogták, majd előállították R. Krisztiánt és N. Zsoltot, akik elismerték a bűncselekményt.

Vallomásukban részletesen beszámoltak korábbi lopásaikról, más kertészetekből is vittek el örökzöldeket, díszfákat, valamint virágokat. A főváros, Budaörs, Bicske, Vál és Gárdony környékén elkövetett bűncselekményekkel több mint egymillió forint kárt okoztak.

A nyomozók az ellopott dísznövények egy részét lefoglalták és a tulajdonosoknak visszaadták.

Az Érdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 38, illetve a 48 éves férfivel szemben – szabadlábon hagyásuk mellett – lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.