járvány;Operatív Törzs;koronavírus;

2020-05-03 11:58:24

Szlávik: szeptemberre elérhető lehet hatékony oltóanyag

Az operatív törzs tájékoztatóján ismertették az új védelmi szabályokat és a holnap kezdődő érettségi részleteit is.

Az elmúlt 24 órában, vasárnapra 2998-ra nőtt az igazolt koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, már 340 ember hunyt el a betegség következtében. Ugyanakkor folyamatosan nő a gyógyultak száma. Jelenleg 1005 embert kórházban ápolnak, és 51 beteg van lélegeztetőgépen – hangzott el az operatív törzs vasárnap délelőtti sajtótájékoztatóján.

Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár az érettségivel kapcsolatban elmondta, két hónapja figyelik a járványügyi helyzetet: nem szabadult el a járvány, ezért elindulhatnak a vizsgák.

A holnapi napon több, mint 84 ezer jelentkező tudja megkezdeni az érettségit. Hangsúlyozta, hogy nem kötelező, ősszel is lehet vizsgázni, akár még holnap reggel is eldöntheti valaki, ha nem akar vizsgázni. Az írásbeli vizsgák 9 órakor kezdődnek.

A BKK-járatok sűrítése megtörtént, a védekezőeszközök minden intézménybe megérkeztek. Az épületek kitakarítása megtörtént, és folyamatos lesz a fertőtlenítés. A maszkok viselése az érkezéskor kötelező, az érettségi ideje alatt is erősen ajánlott.

Az idősebb, krónikus beteg tanárokat tehermentesítették, elkészültek a beosztások. A vizsgák során nyitva lesznek az ablakok, az ajtókat kitámasztják, hogy a kilincseket se kelljen megfogni. Legfeljebb tíz vizsgázó lehet egy teremben, legalább másfél métert kell tartani az egyes vizsgázók között.   

Kiss Róbert rendőralezredes emlékeztetett: hétfőtől életbe lépnek az új szabályok. Budapesten és Pest megyében marad a kijárási korlátozás, vidéken pedig az üzletek, strandok, szabadtéri múzeumok, fürdők, állatkertek nyitva lehetnek.

Ugyanakkor mindenki köteles az üzletekben és a tömegközlekedési járatokon szájat és orrot eltakaró eszközt viselni.

A sportrendezvények zárt kapuk mögött megtarthatóak, edzeni is lehet.   

3512 rendőri intézkedés történt a kijárási korlátozás megsértése miatt. 1751 esetben figyelmeztetést, 986 helyszíni bírságot, 775 esetben feljelentést tettek a kijárási korlátozást megszegőkkel szemben.

Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője a tájékoztatón arról beszéltma már tudjuk, hogy a gyermekek szinte tünetmentesen vészelik át a betegséget, az időseknél viszont teljesen atípusos a lefolyása, sokan nem lázzal, hanem zavartsággal, elesettséggel, különböző fájdalmakkal jelentkeznek. Hozzátette, azt is tudjuk, hogy a vírus mutálódik, de ez szerencsére alapvető tulajdonságait nem érinti.

"Nem tudunk még eleget a koronavírus pontos terjedésről, de azok az óvintézkedések, amelyeket megteszünk, úgy tűnik, elegendőek a nagyobb járvány elkerüléséhez" - fogalmazott.

A koronavírus okozta betegség kezeléséről azt mondta, alkalmazzák a tapasztalatokon alapuló módszereket, vírusellenes, immunerősítő terápiákat, köztük olyanokat, amelyek megakadályozzák a betegség legutolsó fázisában létrejövő citokinviharnak - a gyulladásos fehérjék fokozott termelésének - a létrejöttét. Alkalmazzák továbbá a vérplazma-terápiát, amikor gyógyultak vérét használják fel a súlyos betegek életének megmentéséhez.

Kérdésre válaszolva Kiss Róbert alezredes még elmondta, hogy a legjellemzőbb szabálysértések a nem alapos indokkal történő otthonelhagyás, a nem megfelelő távolságtartás és az üzletek idősávjának be nem tartása. 

Arra a kérdésre, hogy az újrainduló repülőtéri utasforgalomban a külföldi utazásról hazatérőknek mire kell számítaniuk, azt válaszolta: a hazatérők kötelező egészségügyi vizsgálaton esnek át. Ha felmerül náluk a fertőzés gyanúja, kijelölt karanténba kerülnek, ha nem, akkor 14 napos hatósági házi karantént rendelnek el velük szemben.

Az alezredes igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy hazajöhet-e hétvégére a családjához az, aki például Németországban dolgozik. Hozzátette: a hatósági házi karantén alól az adhat felmentést, ha valaki igazolja, hogy gyógyult, fertőzés tüneteit nem mutatja, vagy igazolással rendelkezik arról, hogy a hazautazást megelőzően 14 napos járványügyi megfigyelés hatálya alatt állt.