Vállalhatatlan

Tudom, ha ismerik egyáltalán, önök is azt mondják most a várbeli teherelosztó-épületre, hogy hát az azért elég ronda, speciel nem kár érte, ha lebontják. Nem vitatkozom, hiszen minden lelakott, szándékosan és végletesen elhanyagolt ház csúf, ez meg különösen az az elkoszolódott felületeivel, a hámló fóliáival.

De azért kérem, higgyék el nekem bemondásra, hogy ez egy nagyon fontos épület. A hetvenes évek lenyomata, amikor a szó nem volt ugyan szabad, és sorban nőttek ki a földből a sablonos alvóvárosként torzónak megmaradó lakótelepek, de néhány egyedi alkotásban az építészet beérte a legkorszerűbb világszínvonalat. Virág Csaba a legkényesebb helyszínre, a budai Várba illesztett be egy minden ízében kortárs ipari épületet úgy, hogy a beton-üveg konstrukció reflektált is a környezetére, de igazodott is hozzá.

Nem véletlen, hogy az építész társadalom már négy éve is kiállt érte, és ezt követően új gazdája, a Belügyminisztérium visszakozott. Most viszont kiderült, hogy már 2018-ban (!) döntés született a bontásról: mert a felújítás „vállalhatatlan költséget jelentett volna”.

Vállalhatatlant. A budai Várban, ahol momentán tízmilliárdokat költenek egy százhúsz évvel ezelőtti kulisszagólem visszaépítésére. Ahol százmilliókat sem sajnáltak egy puritán dolgozószoba tökéletesítésére, ahol épült már lovarda lovak nélkül és testőrségi épület testőrök nélkül. Ahol épp szétverik a hazai műemlékvédelem egyik csúcsteljesítményét, hogy „eredeti állapotba” jusson az egykori pénzügyminisztérium, amit a kortársak is utáltak. Ahol csakazértis visszaépítenek egy harmadrendű irodaházat a Dísz téren, és még véletlenül sem árulják el, milyen céllal.

Az építész társadalom ismét egy emberként, minden ellentétet félretéve eseng a teherelosztó megmentése érdekében. Naná, hogy rájuk sem hederítenek.