Nagy-Britannia;Boris Johnson;koronavírus;

2020-05-06 14:50:31

Johnson: Május végéig 200 ezerre kell növelni a koronavírus-szűrések napi számát

Utána „még feljebb kell menni” – mondta a brit miniszterelnök.

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint a hónap végéig 200 ezerre kell növelni a koronavírus-szűrések napi számát Nagy-Britanniában.

Johnson maga is átesett a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta Covid-19-betegségen, egy hétig kórházban volt és három napig intenzív kezelésre is szorult.

A konzervatív párti kormányfő március végén kezdődött betegsége óta most először vett részt a képviselői kérdések és azonnali miniszterelnöki válaszok szokásos szerda délutáni vitájában, és kijelentette: a kormány célja az, hogy május végére naponta 200 ezer koronavírus-szűrést végezzenek el az országban, és utána „még feljebb kell menni”.

Az április végére kitűzött cél a napi 100 ezer szűrés volt, és ezt a kapacitást sikerült elérni, sőt az elmúlt időszakban volt olyan nap, amikor 120 ezernél több szűrést végeztek Nagy-Britanniában.

A kormány és az ellenzék között ugyanakkor vita van arról, hogy az egyes helyszínekre – például az idősotthonokba – kiküldött szűrőeszközök is beleszámítanak-e a napi szűrési számba, mivel vannak olyan adatok, amelyek szerint ezek közül nem mindet használták fel.