Napirenden vagyunk

A Fehér Kobra, a Király Kincsének hatalmas őrzője majdnem két és fél méteresre nőtt, de nem volt foga. Ezt persze titkolta, mert ha kiderül, akkor többé nem féltek volna tőle, és a népek széthordták volna a Király Kincsét. Kiplingnek fogalma sem volt róla, de pontosan írta le az Európai Uniót: mesés kincsen ül, de nincs méregfoga. Nem kihullott neki, mint a Dzsungel könyvében, sose volt. Sokáig titkolta, de már nyilvánvaló, hogy képtelen mit kezdeni a kincseit dézsmálókkal. Ők ettől elszemtelenedtek, egyre többet markolnak, és egyre kevésbé tartanak a Fehér Kobra dühös sziszegésétől.

Az Európai Parlament a jövő héten újra napirendre tűzi a jogállamiság magyarországi helyzetét. A portugál Ruí Tavares és a holland Judith Sargentini után most a francia Gwendoline Delbos-Corfield próbálja meg rábírja Európát, hogy tegyen valamit az áttetszően vékony lepellel takart magyarországi egyeduralommal. Mindenkinek világos minden: 2010-es választási győzelmét kimaxolva Orbán Viktor egyszemélyes politikai és gazdasági hatalmat épített ki, deklaráltan fütyül minden külső tanácsra és bírálatra, ellenben szívlapáttal pakolja saját rezsimjébe az európai adófizetők pénzét. Mindezért csupán azzal fizetett, hogy Jean-Claude Juncker – csak félig tréfásan - diktátornak szólította, és a kamerák előtt képen törölte. Megalázó, de mint a példa mutatja, túl lehetett élni. Van az a pénz.

A kérdés nem is az, hogy Orbánnak miért nem sül le a bőr a képéről, miért hagyja magát pofozni, hanem az, hogy az Unió miért nem üti keményebben. Arra nem hivatkozhatnak, hogy nem kaptak időben figyelmeztetést. Brüsszeli meghallgatásokon már a „médiaalkotmány” elfogadásakor, 2010 őszén elhangzott, hogy a veszély nem fog megállni Hegyeshalomnál. Ha hagyják, ha ezt meg lehet tenni egy tagállamban, akkor a többiben is meg fogják majd próbálni. Lám, Ausztriában a félnáci Strache is olyan médiát akart magának, amilyen Orbánnak van, cserébe állami megrendelésekkel fizetett volna, mint példaképe tette előbb Simicskával, most meg Mészárossal. Az EU nem lőtte le Orbán kísérleti léggömbjét, így ő és mások is megtudták, merről fúj a szél. Azóta múltak az évek, és a probléma, ahogy az előre látható volt, egyre súlyosabb, a helyzet viszont egyre egyszerűbb lett: Európának nincs foga.

Nem is akarja, hogy legyen. Az Európai Unió ugyanis, bármit hazudjon erről Orbán, nem a brüsszeli apparátus, hanem a tagállamok összessége. Szíve mélyén talán a Tanácsban ülő állam- és kormányfők egyike sem akarja, hogy hatékonyan szankcionálhassák az egyes országok kihágásait. Ma a magyar Orbán, holnap a lengyel Duda, holnapután talán én, gondolják, és inkább nem lépnek erre az útra. A magyar kormányfőt antipatikusnak tartják, de a status quo végül is megfelel, a multik helyi vállalkozásai szépen tejelnek, Orbán szavakban még mindig demokrata, a magyar társadalom meg majd hajánál fogva kihúzza magát a mocsárból.

Akinek volt is, mostanra annak sincs illúziója. Azért rendes tőlük, hogy legalább napirendre veszik a nyomorunkat.