Dánia;koronavírus;

2020-05-08 14:24:56

Júniustól kinyithatnak a mozik, a múzeumok és a színházak Dániában

A nyitás újabb szakasza pedig augusztusban kezdődhet el, amikor már a szórakozóhelyek, az uszodák és a konditermek is fogadhatnak vendégeket.

A dán kormány pénteken bejelentette, hogy júniustól megkezdődhet a koronavírus miatt bevezetett korlátozások enyhítésének harmadik szakasza.

Ez azt jelenti, hogy

Mette Frederiksen dán miniszterelnök szociáldemokrata kormánya a többi parlamenti párttal egyetértésben hozta meg döntését. A képviselők megegyeztek abban, hogy ha az enyhítés miatt újra meredeken emelkedni kezdene a fertőzöttek száma, akkor módosítanak a menetrenden – mondta el Frederiksen.

A nyitás

Az 500 fősnél nagyobb rendezvényekre vonatkozó tilalom azonban még legalább nyár végéig életben marad. A határok megnyitásának időpontját egyelőre nem tűzték ki. A kormány legkésőbb június 1-jéig ígért tájékoztatást az ügyben, és jelenleg a szomszédos országokkal egyeztet. Dánia március közepén zárta le határait az új koronavírus terjedésének megfékezése érdekében. Az országban 10 281 fertőzöttje és 514 halálos áldozata van a kórnak a Johns Hopkins Egyetem legfrissebb adatai szerint.

Dán politikusok csütörtökön egyeztek meg az óvintézkedések enyhítésének második szakaszáról. Ennek értelmében hétfőtől megnyílnak a boltok, egy héttel később pedig a kávézók, az éttermek, illetve az iskolák 6-tól 10. osztályig. Május 18-tól a könyvtárak, a templomok és más imahelyek is fogadhatnak látogatókat. Az óvodákat és az iskolák 1-5. osztályait már április közepén, az enyhítési hullám első fázisában megnyitották.