Városok a vírus ellen

A vírusválság Európában a nemzetállamok megerősödését hozta mind az EU-val, mind a saját régióikkal, városaikkal szemben. A határok lezárultak és országonként egy hatalmi központban, sok egyeztetéssel születnek a legfontosabb döntések. A vírus – úgy tűnik – betett az EU-s föderalista és a nemzeti decentralizációs elképzeléseknek egyaránt.

A helyi önkormányzatok hirtelen furcsa és nehéz helyzetbe kerültek. Egyrészt korábbi hatalmuk korlátozásra került, egyre inkább alárendeltek az országos döntéshozóknak. Másrészt helyi szinten példátlan mértékű és kiterjedtségű problémákkal kell nap mint nap szembenézniük, amelyekre reagálniuk kell. Nem csak a „szokásos” szociális problémák, mint a szegénység, hajléktalanság, kilakoltatások merülnek fel élesen, hanem a boltosok és a kisvállalkozók megélhetése, a városi közlekedés dilemmái, a közterületek használatának kérdései is.

A napi hírek zuhatagában kicsit elsikkadnak az információk arról, hogy még ebben az alárendelt helyzetben is sokat tehetnek a városok. Az alábbiakban néhány innovatív városi kezdeményezést mutatok be külhoni példák alapján.

A „hagyományos” városi feladatok

Krízishelyzetben elsődleges a még lakhatási lehetőségekkel rendelkezők megvédése. Sok város, így például Firenze, támogatást ad azoknak, akiknek nehézségeik vannak a lakbér, a közüzemi díjak megfizetésével. Általánosnak mondható a kilakoltatások leállítása. Bécsben már 14 000 polgár keresett segítséget a „Wohnservice Wien”-nél, a város kompetencia-központjában a lakhatással kapcsolatos összes kérdésben.

A válság hatására tehát a lakástalanok száma nem nő, de helyzetük súlyosbodik, különösen az utcán élők a veszélyeztetettek. Nagy-Britanniában a kormány utasította a helyi hatóságokat, hogy a hajléktalanokat haladéktalanul helyezzék el szállodákba (amihez pénzügyi támogatást is adott). Így egy hivatalos cél, amely szerint 2024-ig meg kell szüntetni a közterületi hajléktalanságot, egy szempillantás alatt (majdnem) megoldódott: Londonban több mint 1000 hajléktalannak adtak szállodai szobákat. Angliában az utcán alvók száma így 500-600-ra csökkent.

Brüsszelben (és péládul Oslóban) az önkormányzat, a Vöröskereszt és a szállodák összefogásával valósul meg az utcai hajléktalanok szállodai elhelyezése. Ezzel mindenki jól jár, a szállodáknak sem kell teljesen bezárniuk – még ha jóval olcsóbban is kell adniuk a szobákat. Milánóban a város egy bankkal közösen hozott létre egy alapot, amelyből szállodai szobákat bérelnek lakástalanoknak. Barcelonában a város az airbnb szervezettel állapodott meg 200 lakás használatáról.

Vannak olyan városok, ahol hasonló rendkívüli intézkedésekre kevésbé van szükség, mert a hajléktalanellátás alapvetően jól működik. Bécsben és néhány német városban (Portugália országos rendeletéhez hasonlóan) arra is gondolnak, hogy a járvány idejére az illegális migránsokat is szociális jogosultnak tekintik, hogy hozzáférhessenek a szolgáltatásokhoz.

A mostani válság különlegessége, hogy nagyon magas a munkájukat egyik napról a másikra elvesztők száma, és emiatt a társadalom korábban stabil helyzetű csoportjai is bajba kerülnek. Ugyanakkor a nemzetközi sajtóban nem találtam külföldi példát munkanélkülieknek adott helyi támogatásra, mert ez alapvetően országos feladat, aminek a kormányok általában megfelelő módon eleget tesznek.

„Szokatlan” szociális kihívások

A láthatatlan vírus láthatóvá tett olyan társadalmi problémákat is, amelyek eddig különösebb figyelmet nem kaptak. Ide tartozik például az oktatási esélyek egyenlőtlensége. Sok példa van arra, hogy önkormányzatok segítik a szegény családokat, hogy a gyerekek részt tudjanak venni a digitális oktatásban: Fuenlabrada 370 okostelefont adott iskolások számára, Hága 330 laptopot osztott szét a rászoruló családok között.

Nagy gond a városokban a helyi gazdaság összeomlása. Ez leghamarabb a kis üzleteket és a kisvállalkozókat küldi padlóra. Zaragoza „Vissza fogunk térni, amikor te visszatérsz” programja keretében a városlakók utalványokat vásárolhatnak a járvány miatt bezárt üzletektől, amelyeket később majd beválthatnak, amikor a dolgok normalizálódnak. Sok városban az üzletbérlők kedvezményeket kapnak a bérleti díjból, Varsóban ez például 90 százalékos engedmény is lehet, amellett, hogy a helyi adók megfizetésére is haladékot adnak.

Legmesszebbre talán Bécs megy el azzal, hogy létrehozott egy „Stolz auf Wien” (Büszke Bécs) nevű gazdasági társaságot, amely ideiglenesen beruház a helyi válság által leginkább veszélyeztetett vállalatokba. Az önkormányzat, a bécsi gazdasági kamara, valamint magánpartnerek 50 millió eurót adtak össze. A kedvezményezettek kiválasztási folyamatát egy szakértői testület szervezi.

Lyon a mezőgazdasági termelők és fogyasztók közvetlenebb kapcsolatának megteremtése érdekében feltérképezte a térség 350 mezőgazdasági termelőjét, akiket segít abban, hogy termékeiket digitális platformon keresztül kínálják. Az ügyfelek az élelmiszereket a közelükben lévő élelmiszerboltokban kapják. Így a polgárok az egészséges táplálkozás mellett a helyi termelőket is támogathatják.

Nem minden város kényszerül arra, hogy a kisvállalkozásokat támogassa. Így például Finnországban erre nincs szükség, mert nagyon kiterjedt az országos támogatási rendszer, amelyet a magánvállalkozókra (és művészekre, a kulturális szektorra) is kiterjesztettek, amennyiben ezek jogosulttá váltak munkanélküli-segélyt kérni.

A leglátványosabb városi beavatkozások

Az önkormányzatok a válsághelyzetben is megmaradt kompetenciáik közül leglátványosabban a közterületek használatával és a közlekedés megszervezésével élhetnek.

A szociális távolságtartás lehetővé tétele szükségessé teszi a közterületek használatának átrendezését. Általánossá vált új kerékpárutak kijelölése, először ideiglenes jelleggel. Érdekes Berlin kezdeményezése: amennyiben egy utcából legalább hét lakó kéri, a kerület megvizsgálja az utca átmenő forgalom előli lezárásának és játszóutcává alakításának lehetőségét. Ehhez megadja a logisztikai segítséget is, feltéve, hogy a lakók vállalják a gyerekek napközbeni felügyeletét.

Milánó radikális beavatkozások mellett döntött a biciklis- és gyalogosinfrastruktúra fejlesztésére. 35 kilométernyi utcaszakaszt alakítanak át úgy, hogy járda- és kerékpársáv-szélesítéssel csökkentik az autós forgalom terét a bringások és a gyalogosok javára és 30 km/órás sebességkorlátozást vezetnek be a nagyobb biztonság érdekében. A városi tisztviselők első lépésben azt remélik, hogy ezzel elkerülhető az autóhasználat újjáéledése, amikor a lakosok visszatérnek a munkahelyükre. A cél tehát megnyerni 2020-at – és csak utána kezdenek gondolkodni azon, hogy a rendelkezések mennyire építhetők be a távlatibb tervekbe.

Brüsszel hasonlóan radikális lépéseket tesz: a teljes belvárosban megnyitja az összes utat a gyalogosok és a biciklisek előtt, ezzel elősegítve a távolságtartást. Az új forgalmi rendben minden járműre 20 kilométer/órás sebességhatár vonatkozik, így a város központjában a gyalogos és a biciklis közeledés élvez elsőbbséget. A városvezetés szerint az intézkedés célja nem az autók kitiltása a belvárosból, hanem hogy észszerűbben osszák el a rendelkezésre álló közös teret.

Az autósok számára talán az egyetlen jó hír az, hogy több városban, így például Bécsben és Lisszabonban ingyenessé tették a parkolást. Ez minden esetben a városvezetés döntése volt és sok esetben (például Varsó) a városok ellenálltak ennek az ötletnek.

A közlekedési kérdéskör talán legbonyolultabb része a közösségi közlekedés jövőjéről folytatott vita. Sok helyen populáris támadásokkal (például a metrórendszert okolva a vírus terjedéséért) szemben kell a kompakt városfejlődést megvédeni. A kérdés az, hogy hogyan lehet a városok életét átszervezni úgy, hogy a metró, a villamosok, buszok stb. használata során a minimális távolságtartás biztosítható, azaz a túlzsúfoltság elkerülhető legyen. Sok ötlet van, péládul a lépcsőzetes munkakezdés, a kis távolságok városa – a megnyugtató megoldások még váratnak magukra.

Többet tenni kevesebb pénzből?

Sok innovatív beavatkozást láttunk, amelyek persze sok pénzbe is kerülnek. Hogyan tudják ezeket a városok megfinanszírozni, amikor legtöbbjüknek csökkennek az adóbevételeik és a városi közlekedés is csak a töredékét hozza a jegyárbevételeknek?

Egyelőre kevés a kalkuláció a városi költségvetési problémák nagyságára. Sok város elismeri, hogy akcióik szociális meggyőződésből, de pénzügyileg „ugrás a sötétbe” alapon kerülnek elhatározásra, abban bízva, hogy a kormány majd megsegíti az előbb vagy utóbb fizetésképtelenné váló önkormányzatokat. A legtöbb országban az önkormányzatok közösen lobbiznak a kormánynál nagyobb támogatásokért, azt bizonyítva, hogy akcióik alapvetően fontosak a legszegényebbek túlélése és a társadalmi béke fenntartása érdekében. Úgy tűnik, a legtöbb országban joggal bízhatnak ebben – nagyon kevés helyen merül fel ugyanis az, hogy az önkormányzatoktól inkább elvonni kellene pénzt, mint adni nekik.

Nagy válságok idején mind központi, mind helyi szinten erős beavatkozásokat kell tenni a súlyosbodó problémák kezelésére. Az európai tapasztalat azt mutatja, hogy egyes országokban a jóléti rendszer meglehetősen lyukas. Igazán nagy bajok akkor vannak, ha ilyen helyeken kiegészítő helyi beavatkozásokra sincs nagyon lehetőség, mert a helyi önkormányzatoknak egyszerűen nincs pénzük ilyenekre.

A 2008-as pénzügyi válság idején a kormányok hatalmas adósságokat vállaltak fel, hogy fenntartsák a gazdaságot. A válság lecsengése után a közszférának hosszú ideig semmilyen pénzügyi eszközei nem maradtak, csak a megszorítások következtek. Alapvetően fontos tehát, hogy most, a pénzköltés időszakában hosszabb távon is helyes célokra menjenek a pénzek, és hogy e célok meghatározásában a helyi folyamatokat legjobban ismerő városok is ki tudják venni a részüket.

Ez a cikk európai városokról szól. Az olvasóban nyilván felmerül a magyar helyzettel való összehasonlítás. Ez egy következő cikk témája lehet.

A szerző városkutató, a Budapest Kör tagja