köztisztviselő;nemzetiségek;

- Kibővül a hivatali nyelv

Várhatóan kötelező lesz nemzetiségi nyelvet is beszélő köztisztviselőt alkalmazni ott, ahol az adott nemzetiség aránya eléri a húsz százalékot, és ezt a helyi kisebbségi képviselet kéri.

Az elmúlt száz év során az európai országok közül nálunk veszítették el a nemzetiségek a legnagyobb arányban az anyanyelvüket – hívta fel a figyelmet Ritter Imre parlamenti képviselő, aki a német nemzetiségi listáról került be az Országgyűlésbe. – A múlton már nem lehet változtatni. Ha azonban a határon túli magyarok esetében elvárjuk, hogy a közhivatalokban a magyar kisebbség számarányának megfelelő arányban beszéljék a magyar nyelvet, akkor Magyarországon is meg kell teremteni a nemzetiségi nyelvhasználat feltételeit – hangsúlyozta lapunknak.

A Ritter Imre által jegyzett parlamenti indítvány szerint „azokon a településeken, ahol valamely nemzetiségnek a legutolsó népszámlálás során regisztrált aránya eléri a húsz százalékot, az érintett települési nemzetiségi önkormányzat kérésére a helyi köztisztviselői és közalkalmazotti, valamint közjegyzői és bírósági végrehajtó állások betöltése során – az általános szakmai követelmények megtartása mellett – biztosítani kell az adott nemzetiség anyanyelvét is ismerő személy alkalmazását”.

A javaslat elfogadásához a nemzetiségi törvény módosítására, ehhez pedig kétharmados támogatottságra van szükség. A jelek szerint ennek nem lesz akadálya. Ritter Imre felidézte, hogy a nemzetiségek parlamenti bizottságában külön munkacsoportot hoztak létre. Egyeztettek mind a tizenhárom nemzetiség országos önkormányzatával, az ombudsmani hivatallal, minisztériumokkal, valamennyi országgyűlési frakcióval és független képviselővel, a kormánnyal. Az indítványt az összes parlamenti erő, kormánypárt és ellenzék is támogatja.

Ritter Imre nem tudta megmondani, hány olyan település van az országban, ahol valamely nemzetiség aránya eléri a húsz százalékot. Kérdésünkre, hogy a köztisztviselők és közalkalmazottak mellett miért éppen a közjegyzők és bírósági végrehajtók kerültek be nevesítve a javaslatba, lakonikus választ adott: „ebben volt konszenzus”. Közlése szerint nem feltétlenül kell azonnal új embereket felvenni a hivatalokba, az elvárást – mivel az indítványban nem szerepel határidő – úgy is teljesíteni lehet, ha a „fluktuáció” során, amikor megüresedik egy státusz, előnyt élveznek a nemzetiségi nyelvet beszélő jelentkezők.

Az elképzelés amúgy nem teljesen előzmény nélküli. Még a baloldali kormányzás idején, 2008-ban készült olyan törvényjavaslat, amely idővel kötelezővé tette volna beás vagy romani (lovari) nyelven beszélő munkatársak alkalmazását a közintézményekben. A kormány tudta, hogy a magyarországi cigányok beszélnek magyarul, sőt: nagy többségük csak magyarul beszél. Az intézkedés célja – bár a megvalósítás elmaradt – az volt, hogy erősítse a kisebbségi nyelvhasználatot.

A lényeget Ritter Imre is ebben látja. A nemzetiségeknek egyszerűen joguk van állami, önkormányzati intézményekben is használni a saját anyanyelvüket. Ajánlatos lenne, ha a húsz százaléktól elmaradó, de jelentős létszámú kisebbségi közösségek esetében is ez történne. Ritter Imre a saját városát hozta fel példaként: Budaörsön a német nemzetiség aránya „csak” tizenöt százalékot tesz ki, ami azonban 4500 lakost jelent.

Tizenhárom nemzetiségA törvényben elismert nemzetiségek saját önkormányzatokat, kulturális és oktatási autonómiájuk biztosítása érdekében intézményeket hozhatnak létre. A kilencvenes évek első felében elfogadott jogszabály tizenhárom nemzetiséget sorol fel, ez a szám – több próbálkozás ellenére – azóta sem növekedett. A törvényben szereplő nemzetiségek: bolgár, görög, horvát, lengyel, német, örmény, roma, román, ruszin, szerb, szlovák, szlovén és ukrán.