Vendéglátó főiskolás éveim fénypontja a nyári szakmai gyakorlat volt. Majdnem fizetett nyaralás. Milyen szerencse, gondoltam a balatonfüredi Annabella szálloda portáján, hogy nem vettek fel a bölcsészkarra. Pró Rudival itt lettünk igazából barátok. Ő mindenben a tettek embere volt, és ez nagyon tetszett nekem. A munkásszálláson egyetlen éjszakát töltöttünk, azután Rudinak elege lett, költözünk, mondta, és másnap már egy kis panzióban laktunk. Saját fürdőszoba a minimum, Gyurikám.
Cselekedj, és ne lelkizz, ezt mondta mindig. Délelőtt munka, délután semmittevés, strandoltunk, beszívtuk a Balaton csodás levegőjét, este pedig a tóparti Matróz étteremben ismerkedtünk lányokkal. Élő zene, tánc.
Anyámék egy hétvégén meglátogattak. Amúgy is mennének Vilma nénihez Almádiba, mondta. Örültem neki, büszke voltam arra, milyen szép helyen dolgozom. Szerettem volna, ha ott laknak, a szállodában, Rudi beszélt az igazgatóval, egy üres szoba mindig van, mondta, persze családi kedvezménnyel, és megveregette a vállam. Anyám azonban úgy gondolta, ez nem egyeztethető össze az ő szocialista erkölcsiségével, így inkább a közeli pedagógus üdülőben talált egy szűk, kényelmetlen szobát maguknak, nekik ott is jó, mondta.
Szombaton körbevezettem őket, bemutattam a portásoknak, akik nagy szeretettel beszéltek rólam, kezet fogtak Csöpivel, a fiatal, sportos és életvidám konyhafőnökkel, aki az udvaron cigarettázott. Beszélgettek is, Csöpinek rokonszenvesek voltak, a Gellértben is dolgozott, mesélte apámnak, aki sokat járt oda hivatalos ebédekre, este az ő vendégei lesznek, mondta, az ő specialitását kapják, bélszín Csöpi-féle borsmártással. Úgy is lett. Anyáék a teraszon vacsoráztak, cigányzenét hallgattak, bár nem szerették, de a prímásnak tetszett anyám, igazi úri dáma, mondta elismerően, megkérdezte, mi a kedvence, ő természetesen a Moszkva-parti estéket kérte, a prímás pedig eljátszotta. Az este nem is alakulhatott volna jobban.
Másnap üzent Csöpi, kérte, hogy látogassam meg. Már dél volt, teljes üzem a forró, sűrű, hangos konyhában, ő szokása szerint cigarettával a szájában kevert egy mártást, aztán intett, hogy várjak. Egy újságpapírba csomagolt bélszínt adott, ami akkoriban kincsnek számított.
– Vidd el a szüleidnek. Csak egy kis husi.
Anyámék éppen indulni készültek. Átadtam Csöpi ajándékát.
– Nem fogadhatjuk el – tiltakozott anyám, és úgy nézett a húsra, mintha egy levágott emberi kéz lenne. - Biztos lopta.
Biztos, gondoltam.
– Mi van, ha egy rendőr megállít útközben és megkérdezi, honnan van ez a bélszín? Mit mondunk erre? - apám harminc éve nem tudott felelni ezekre a kérdésekre, de szemlátomást már meg sem próbálta. Indulniuk kellett, hogy még benézzenek Vilma nénihez Almádiban.
Ott maradtam kettesben a bélszínnel. Rudi pedig még aznap este eladta a Matróz főszakácsának kétszáz forintért, ami akkor óriási pénz volt. Cselekedj, és ne lelkizz.