szerelem;mese;erdő;medve;

2020-05-16 08:40:00

Mester Györgyi: Medveasszony

„A hang forrását keresve, hamarosan ráakadt egy kicsi medvebocsra. Azonnal látta, hogy a talpát átfúrta egy jókora tüske, a seb gyulladt volt, erősen gennyezett, a kis állat teljesen le volt gyengülve.”

Egy évtizede élt már az erdőben. Naponta tizenöt-húsz kilométert is megtett, fáradhatatlanul rótta az ösvényeket, félévente elkoptatott egy bakancsot. Minden alkalommal ellátogatott a kihelyezett etetőkhöz, feltöltötte azokat, az orvvadászok csapdáit sorra felszedte, tönkretette, ha útjába sérült állat került, hazavitte, ápolta, majd szabadon engedte.

Egy hajnalon, szokása szerint, az erdőt járta, amikor a sűrűben egyszer csak gyenge, nyivákoló hangot hallott.

A hang forrását keresve, hamarosan ráakadt egy kicsi medvebocsra. Azonnal látta, hogy a talpát átfúrta egy jókora tüske, a seb gyulladt volt, erősen gennyezett, a kis állat teljesen le volt gyengülve. A karjába emelte a szinte öntudatlan, bundás testet és gyors léptekkel hazafelé vette az irányt.

A tüskét eltávolította, a sebet fertőtlenítette, kötést tett rá. Eleinte óránként nézett rá, később, amikor az állat mocorogni kezdett, megetette, majd, barátkozni kezdett vele.

Az ágya mellé leterített pokrócon altatta, néha még éjjel is felriadt és ránézett, nincs-e valami baj, lélegzik-e még. Megszokottá vált, hogy a medve az ágyról lelógó kezét nyaldossa, vagy csak rátette a mancsát az ő karjára. Reggelente, amikor kilépett az ágyból, egyből a selymes mackóbundát érezte a talpa alatt.

Ám a bocsból időközben felserdült medve örökre mégsem maradhatott a háznál, a sérülése helyén már csak egy durva felületű, kerek, piros heg virított. Többször is bevitte az erdő mélyére, ahol rátalált, otthagyta, de a lakótársa legkésőbb estére mindig hazatalált. Végül puskalövésekkel sikerült távolmaradásra bírnia.

Egy alkalommal, amikor az erdész a piacon járt a faluban, új árust fedezett fel a kofák között. Fiatal, barna lány volt, talán még a húszon is innen. Erdei gyümölcsöket, gombát árult, kézi fonású kosárból. Vásárolt tőle, pedig mi szüksége volt éppen neki málnára meg szederre?

A lány arca pirospozsgás volt, mint aki minden idejét a szabadban tölti, dús szemöldöke alól, meleg, barátságos pillantású barna szempár sütött felé. Ajka telt volt, s természettől rózsaszínű, apró, erős fehér fogai kivillantak minden mosolynál. Haja tekergő örvény volt, vastag, selymesen sötétbarna zuhatag. Az erős vállak alatt kemény keblek, izmos, masszív kis test következett, mely formás, de erős lábakon állt. Az erdész megvette a lány egész árukészletét, sőt, még hozzátette, hogy mivel nagyon szereti a málnát, másnap is eljön.

Mielőtt visszament volna az erdészlakba, betért a korcsmába, hogy a lány felől érdeklődjön. A korcsmáros felesége szerint azt rebesgették, a lány egyedül él az erdőben egy egyszerű fatákolmányban, amiben még ágy sincs. A földön alszik egy régi pokrócon. Eredetileg nagy pereputtyal érkezett, szülők, rokonok, sok apró gyerek, átutazóban voltak, és megpihentek az erdőben. Ugyan messze voltak a falutól, de amikor eltűnt egy bárány, mégis őket gyanúsították, a károsult gazda pedig fejszével meg a szomszédokkal indult az erdőbe, kideríteni az igazságot. Mire azonban odaértek a táborhelyre, a család már eltűnt, sátrastul, szekerestül, pereputtyostól. Csak a lány maradt, nem tudni, miért. Őt viszont nem bántotta senki, főleg, hogy aztán megkerült az eltévedt bárány is.

A faluban ülték meg az egyszerű lakodalmat, majd a férfi kivitte az új asszonyt az erdészlakba. Nem volt annak szinte semmi holmija, azonkívül, amit magán hordott.

Éjszaka az erdész hirtelen felriadt álmából, és rögtön az asszonyt kereste maga mellett, ott azonban senkit nem talált. A meglepetéstől felült, majd lelépett az ágyról, s akkor a talpa valami selymes, puhán bársonyos dologba mélyedt. Újdonsült felesége ott kucorgott a padlón, a haja szétterült a régi pokrócon, s ahogy hunyorogva végigtekintett rajta, a szoknyája alól kilátszódó lábfejei egyikén egy kerek, piros forradás nyomát vélte felfedezni.

Az erdész megnyugodva hajtotta vissza fejét a párnájára, miközben az alvó nő kezét a saját karjára simította.