Ferenc pápa reggeli szentmiséjén nagy elődjére, a száz évvel ezelőtt elhunyt II. János Pálra emlékezett. A szertartást a lengyel származású egyházfő sírja előtt tartotta. Ez utóbbit 2011-ben helyezték át a Szent Péter-bazilika grottájából a bazilikában találhat Szent Sebestyén-kápolnába.
Karol Wojtyla 1920-ban született Krakkó közelében, Wadowicében. XII. Piusz 1958-ban nevezte ki Krakkó segédpüspökének. Hat évvel később pedig a lengyel egyházmegye érsekévé tették meg.
Fiatalon, negyvenhét évesen nevezték ki bíborossá. 1978. október 16-án választották meg pápává. Négyszázötvenöt év után ő volt az első nem olasz egyházfő. Híressé váltak megválasztása utáni szavai: „Ne féljetek szélesre tárni a kapukat Krisztus előtt”. Az akkori szocialista országokban nem kis riadalmat keltett, hogy lengyel főpapot ültettek Szent Péter trónjára. Moszkva nyilvánvalóan valósággal rettegett a pápától, különösen azután, hogy II. János Pál 1979 júniusában felkereste szülőhazáját, Lengyelországot. Egyik szentmiséjén ötmilliós tömeg vett részt. A szovjet titkosszolgálat, a KGB a pápa elleni merénylettel bízta meg a bolgár titkosszolgálatot. 1981. május 13-án a török Ali Agca több lövést adott le rá, az életét azonban csodával határos módon sikerült megmenteni. II. János Pálnak nyilvánvalóan óriási szerepe volt abban, hogy a nyolcvanas évek végén, illetve a kilencvenes évek elején a kelet-európai szocialista országok a demokrácia útjára tértek.
A „falak lebontása” szorosan összefügg lelkipásztori útjaival. Természetesen egy pápa uralkodása nem attól válik történelmivé, hány rekordot állított fel, ám II. János Pál pontifikátusában fontos szerepet játszottak ezen útjai, sokan „utazó pápaként” emlegetik. Száznégy külföldi útja során hirdette az Evangéliumot. Lelkipásztori utazásai alatt 201 országot keresett fel, mintegy 1 millió 200 ezer kilométert tudhat maga mögött. E látogatások lényege részint az ökumenizmus serkentése, részint pedig a helyi katolikus közösség erősítése volt. Szentföldi látogatásán bocsánatot kért a zsidóktól az ellenük elkövetett bűnökért. Gyökeres változást nem sikerült elérnie a katolikus és a pravoszláv egyházak kapcsolatában, pedig a pápa bocsánatot kért a „pravoszláv testvérektől” a katolikusok velük szemben elkövetett bűnei miatt, ám e lépése sem hatotta meg a pravoszláv vezetőket. II. János Pál tehát már első lelkipásztori útjaival is megmutatta: nemcsak vallási vezető, a katolikus egyház feje, hanem Vatikán állam első embere, vagyis „politikai vezető”. Ehhez kapcsolódik 1998-as kubai látogatása, amikor személyesen találkozott Fidel Castróval. Sokan e látogatást a „kommunizmus elleni keresztes háború” újabb fejezeteként értékelték.
A pápa a szentté avatások tekintetében is rekorder. Közel ötszáz szentet avatott és 1300-nál több egyházi személyt emelt a boldogok sorába.
A pápa teológiai és egyházjogi ténykedése is már-már egyedülálló. Új kánon megalkotása fűződik a nevéhez, amely jobban megfelel a modern kor kihívásainak, igaz, ma már ez is kissé elavultnak számít. Programjának alaptételeit enciklikáiban fogalmazta meg. Szociális programját az elődök művének beteljesítéseként emlegetik. Legfontosabb, ma is sokat idézett szociális enciklikája a Centesimus annus (1991). Ez már csak azért is jelentős műve, mert a Szovjetunió bukása, a szocialista blokk összeomlása után keletkezett. A pápa rámutatott, hogy a rendszerváltozást egy történelmi folyamat végpontjának tekinthetjük. Enciklikájában elsősorban a közép- és kelet-európai államok szociális kérdéseivel foglalkozott. Aggodalommal szemlélte ezen államok gazdasági fejlődését, mert – mint írta – a kapitalizmus túlzott pártfogása komoly kockázatokat rejt magában. Figyelmeztetett a szabályozatlan kapitalizmus pusztító hatásaira, mivel „ez a rendszer nem veszi figyelembe az emberi jogokat, csak a gazdasági hasznot”. II. János Pál hangsúlyozta: a követendő út a szociális piacgazdaság. Ez a kapitalizmussal rokon vonásokat mutat, egyvalamiben azonban jelentősen eltér tőle: elképzelhetetlen, hogy nagy szakadék alakuljon ki a szegények és a gazdagok között. A pápa művében óva intett a „bálványt alkotóktól”, azoktól, akik a piac „csodatevő hatalmát oltárra emelik”.
Alapvetően a kommunizmussal szemben írta a Laborem exercens (1981) kezdetű enciklikáját, amelyben a munkavégzést a társadalmi kérdés „sarokpontjának” nevezte. Felhívta a figyelmet arra, hogy a Szentírást alaposan tanulmányozva megoldást találhatunk egynémely szociális problémára is, már amennyiben elfogadjuk, hogy a munkavégzésben az emberi méltóság mutatkozhat meg, és egyformán becsüljük meg a kétkezi és a szellemi tevékenységet végzőket. A civilizáció egyik legnagyobb veszélye, hogy kizárólag az anyagiakra fordítja a figyelmet, és megfeledkezik a munka elvégzőjének megbecsüléséről – hangsúlyozta a pápa. II. János Pál programjában kiemelten fontos szerepet kap a „szeretet civilizációja”, amely „az egyház útja”. Egyik beszédében ezt mondta: „Csak a szeretet épít. A gyűlölet viszont szétzülleszti a társadalmi életet”. Kizárólag a szeretet civilizációja oldhatja meg a szociális kérdéseket – mutatott rá a pápa –, mert szoros összefüggésben áll a család intézményével. A katolikus egyházfő szociális programját a humanizmus jellemzi. Felfogása szerint programja híven tükrözi Isten elképzelését az emberről. Megvalósíthatósága azonban szinte lehetetlen, hiszen gyökeresen ellentétes a mai világban elterjedt felfogással.
Bírálatok is érték azonban II. János Pált. Elsősorban olyan személyeket nevezett ki bíborosoknak, akiket a konzervatívok körébe soroltak. Magnus Striet freiburgi teológus a Neue Zürcher Zeitungnak ezzel kapcsolatban elmondta, a konzervatívokon kívül másoknak alig volt esélyük arra, hogy bíborossá kreálják őket és ez a párbeszéd lehetőségét is korlátozta a katolikus egyházon belül.
Christoph Schönborn bíboros, bécsi érsek ezzel kapcsolatban nemrégiben megjegyezte, a püspököket is az egyházi intézményeket megkerülve nevezte ki. Talán ennek is szerepe volt abban, hogy a papok által elkövetett szexuális bűncselekményeket éveken, sőt, évtizedeken keresztül a szőnyeg alá söpörték, mivel olyan főpapok kerültek felelős pozíciókba, akik az igazság feltárásánál fontosabbnak tartották azt, hogy ne kerüljön veszélybe az egyház tekintélye.
II. János Pál hibái közé sorolják a felszabadítás teológiájával kapcsolatos rendkívül kemény fellépését is. Ferenc pápa több, az irányzathoz sorolt személyiséget rehabilitált pápasága alatt.
Mindezektől függetlenül II. János Pált szentté avatásának jogosságát senki sem vonta kétségbe, s már 2005. április 2-án bekövetkezett halála után azt követelték a hívek, „santo subito”, azaz azonnal emeljék a szentek sorába. Ferenc pápa 2014. április 27-én, XXIII. Jánossal, a II. Vatikáni Zsinat elindítójával együtt avatta szentté az Isteni Irgalmasság ünnepén.
