Életünk par avion

Par avion: ezt kellett ráírnom azokra a borítékokra, amelyekbe 56’-os disszidens unokatestvéremnek angolul írt leveleimet tettem, valamikor az ötvenes évek végén, a hatvanasok elején. Ez csak annyit jelentett volna, hogy légipostára szántam a bélyegpénzt.

Természetesen a posta és a hatóságok - nem beszélvén franciául - továbbra is hajón utaztatták a küldeményt, viszont az „érthetetlen” felirat elég volt ahhoz, hogy felébressze a hatóság gyanúját, és a levél beutalót kapjon egy kényes „műtét” végrehajtóihoz: kinyitás, elolvasás, gyanú esetén visszatartás. Később lemondtam a légipostáról, és magyarul írtam. Akkor is el-elolvasgatták, de három-négy hét alatt megvolt egy levélváltás.

1972-ben kaptam először nyugati útlevelet, hogy átrepülhessek az óceánon, Montrealba. Az ott töltött három hónap - találkozás a kapitalizmussal – rendkívüli élmény és világnézet-formáló esemény volt. Emellett unokabátyám meglepett egy érdekes ajándékkal: egy három hétig érvényes repülőbérlettel, amellyel – leszámítva az interkontinentális járatokat – bármilyen gépre ingyen kaptam jegyet. Akkoriban Kanada és az USA között „szóbeli” határátlépési ellenőrzés volt, úgyhogy végiglátogattam az Egyesült Államok számomra érdekes helyeit. 21 nap alatt kb. hatvan járatot próbáltam ki. Akkor úgy rögzült bennem a repülés, mint a kényelem, a tisztaság és a biztonság non plusz ultrája. Mint a luxus maga.

Sok évtizeddel később Spanyolországban dolgoztam, és par avion, azaz légiutasként közlekedtem Pest és Alicante között oda-vissza. Mindig fapadoson. Akkoriban még a repülés szerelmese voltam, bár amatőr pilóta jogosítványom már nem volt érvényes. A járatok még nem voltak annyira zsúfoltak, mint a mostani járvány előtti időkben, amiről most azt remélem, az volt a csúcs. Az évezred első éveiben sokszor előfordult, hogy a mellettem lévő széken nem ült utas.

Mégis, majdnem minden repülés után volt 1-2 napos, vírusos eredetű felső légúti hurutom, néha komolyabb is. A majdnem azt jelenti, hogy néha megúsztam a légináthát: akkor, amikor nem a legdiszkontabb (egyben legzsúfoltabb) légitársasággal utaztam. Mivel munka közben is arcmaszkot hordok, eszembe jutott, hogy megpróbálom úgy megelőzni a fertőződést, hogy a gépen, amint bezárják az ajtót - vagyis megszűnik a levegő frissülése - fölteszem a műtőben használt arcmaszkomat. Csodák csodájára többször nem fertőződtem meg - azaz egyszer igen, amikor útközben levettem a maszkot, mert megettem egy szendvicset. Az a 10 perc elég volt a kétnapos náthához.

Ilyen előélet után egyáltalán nem voltam meglepve, hogy a koronavírus pillanatok alatt elárasztotta a világot. Azon sokkal inkább, hogy a migránsellenes kerítésépítő nacionalista magyar kormány nem állította le azonnal, az első vuhani hírek hallatán az egész üzleti és turista célú légiközlekedést, mindenekelőtt a túlzsúfolt diszkont járatokat. Persze egyetlen más ország sem hozta meg ezt a döntést időben. Minél nagyobb volt a légiforgalom, annál több volt a tünetmentes, ám fertőzött és fertőzni képes utas. A legfrekventáltabb helyeken – Milánó, Madrid, Párizs, London, New York – villámgyorsan robbant a járvány.

Nincs kétségem, hogy a légiforgalom a koronavírus terjesztésében kulcsszerepet játszik. Különösen a diszkont járatok veszélyesek, mert azok csak úgy működnek gazdaságosan, ha túlzsúfoltak. Sem szellőztetés, sem védőtávolság nincs. Egy háromórás út bőven elég ahhoz, hogy egyetlen fertőzött utas végigfertőzze az összes utastársát, sőt az egész a zsúfolt reptéren sétáló, sorban álló tömeget.

2013-ban hazaköltöztem, sok más ok mellett azért is, mert nem akartam vállalni a diszkont repüléssel járó egészségi kockázatot. Természetesen most már a világ minden kincséért sem utaznék repülővel, illetve ha a világ minden kincse az enyém volna, akkor magángépen, garantáltan egészséges személyzettel. Akkor változtatnám meg az elhatározásomat, ha a diszkont légitársaságok változtatnának üzletpolitikájukon (konkrétan az olcsóságon és a zsúfoltságon), továbbá biztonságossá tennék gépeiken a levegőellátást. Ki van találva a steril klíma. Az sem lenne hátrány, ha a szemérmetlen politikusok nem elsőként a repülést és a turizmust „indítanák be”, a mi adópénzünkön veszélyeztetve minket. És a környezetvédelemről akkor még nem is szóltam egy szót sem.