Semjén ezeregy éjszakája

Hogy miniszterelnökhelyettesünk Seherezádé babérjaira tör, az már biztos. Lehet, hogy nem pont ezeregy éjszakát virrasztott át törvényjavaslatai benyújtásával, de nem a mennyiség számít, hanem a minőség. A cél ugyanaz: Semjén Sehrezád épp úgy a szultánjának akar megfelelni, mint egykori elődje. Ő is az életéért küzd. A politikaiért, de az is van olyan fontos. 
Viruló hajadonként azért könnyebb lehetett, Sehrezádot pedig, az igazit, a régi sláger is így mutatta be: „Napkeletnek drága gyöngye, hűvös ajkú lány”. Elegánsabb volna, ha mondjuk Ravel Seherezádé-dalait volnék képes idézni, dehát vagyok én egy kékharisnya? Nem vagyok, így aztán azoknak nem is tudom a szövegét, a sláger viszont ifjúkoromban mély benyomást gyakorolt rám: „Seherezádé, már itt az éj,/ Rád vár a szultán, hát jöjj, mesélj!”
Ilyenkor Seherezádé jön, ahogy Semjén is, ha hívja a szolgálati kötelesség. Lehet, hogy az ajka nem hűvös, és kevéssé mondható Napkelet drágagyöngyének, de úgy bead bármilyen törvényt, mielőtt felkel a nap, valamint a képviselők és az újságírók, mint a pinty. Elvégre, mint szintén a dalból tudjuk: „Nagy úr a szultán,/ kegyetlen, vakmerő”. Erről Seherezádé és Semjén is tudna mesélni.
Semjén fantáziája kimeríthetetlen, hozzá képest Seherezádé az unalmas dzsinnjeivel és repülő szőnyegével sehol sincs. Az éj sötétjében adott már be törvényt a Városliget einstandolásáról, a különleges gazdasági övezetekről, az iparűzési adóról, a nemváltásról, színházak felügyelőbizottságáról, a településkép védelméről, nemzeti parkok földjéről, a kegyhelyek melletti külfejtéses bányászat tilalmáról. (Bár tudnám, az Orbán-bányák melyik konkurrense akart kegyhely mellett külfejteni!). Sőt a hatóságok „függő hatályú döntéseiről”, amiről én pl. azt se tudtam, hogy van ilyen. Na de holdvilágos éjszakán miről álmodik a lány, (és Semjén), ha nem függő hatályú döntésekről. Vagy kegyhelyek melletti külszíni fejtésről. 
Szintén az éjjeli órákban jutott eszébe az egyházaknak 41, a Schmidt Mária-féle alapítványnak 2 ingatlant ajándékozni, a kultúrában dolgozókat kipenderíteni a közalkalmazottak közül, majd a Színház-és Filmművészeti Egyetemet villámgyorsan alapítványi fenntartásba adni. Persze ahogy más érintetteket, őket sem kérdezte meg erről. Micsoda modortalanság volna éjszaka felrázni a fővárosi vagy a gödi önkormányzatot, színházakat, polgármestereket, egyetemi tanárokat, nemváltáson átesetteket, kegyhelyeket, bányászokat és függő hatályú nem tudom, miket! Egy úriember ilyet soha nem tenne.
Igaz, a színházművészeti egyetem ügyéhez ketten is kellettek, Palkovics miniszterrel együtt adták be az éjszakai műszakban. Az Ezeregyéjszakában is ott virrasztott Seherezádé mellett a testvére: Dunjazád. Miért ne tölthetné az éjjelt dolgos testvéri együttműködésben Semjén Sehrezád és Palkovics Dunjazád? 
Sajnos a szultán kegyét nem lehet egyetlen sztorival elnyerni. Újabb és újabb ötletekkel kell előállni, olyanokkal, amilyeneket tegnap még el sem tudtunk képzelni. Sehrezádnak folyton überelnie kell saját magát. Ez a sokadik éjszakán már egyre nehezebb. A szultán, illetve a miniszterelnök a rádióban magasra emelte a lécet: szerinte a rendkívüli jogrend „az elmúlt tíz év legjobb döntése volt”. Főleg az időzítése, mert mint filozófiailag rávilágított: „A legfontosabb az idő”. Meg még talán a tér, tenném hozzá bátortalanul, az Einstein-féle téridőről nem is beszélve, az nekem mindig gyanús volt, megvárom, mit mond róla jövő pénteken a kormányfő.
Na most ha ez volt a legjobb, azt tényleg nehéz lesz még jobbal folytatni. Szerencsére a rendkívüli jogrend első felvonásától való szomorú elválást nemzeti konzultációval édesítik meg. Megkérdezik pl., akarok-e a Soros-féle adósrabszolgaságban senyvedni. Ugyan a miniszterelnök bevallotta, hogy az ő „ösztönvilága berzenkedik ellene” (a fickósság óta kezdek többet tudni az ösztönvilágáról, mint amennyit bármikor szerettem volna), de azért megkérdez minket is. Alig bírom kitalálni, mi volna a helyes válasz.
De semmi félelem és reszketés: Semjén megdöntötte saját rekordját! Igenis sikerült neki még fantáziadúsabb történettel előállni! A rendkívüli jogrend úgy megy, mintha jönne. „Van mááásik!” - mint a zenebohócnál. A veszélyhelyzet után jön az „egészségügyi válsághelyzet”. Ez még sokkal jobb lesz, esküszöm. Mintha Sehrezád következő meséjében Ali baba mellett nem 40, hanem 80 rabló szerepelne (ebben azért még lehet valami), és Aladdin se egyetlen csodalámpát, hanem az egész Elios-céget dörzsölgethetné. Az új sztoriban is átléphet a kormány a törvényeken, elrendelhet mindenfélét, de – nem fogják elhinni! - a legfőbb hatalom Müller Cecíliáé. Őt szabadítják ki a palackból. A tisztifőorvos az, akinek a kezdeményezésére a válsághelyzetet elrendelik, majd csakis ő vonathatja vissza. Cecília szól Miklósnak, mármint Káslernek, Miklós szól Viktornak, mármint Orbánnak, és már meg is van. Hogy ki szól Cecíliának, azt a képzelőerejükre bízom, az kell a mesehallgatáshoz is.
Már csak az aggaszt: van-e a derék Müller Cecília fejében a Fidesznek kétharmada? A szerző volt országgyűlési képviselő 
Szerző
Lendvai Ildikó

Egy Orbán-utód

Ha nem lenne teljesen idegen Orbán Viktor jellemétől, azt gondolnám, hogy mint egy igazán jó vezető, megtalálta, kijelölte utódát, és el is kezdte menedzselni. Igaz, Orbán habitusához alighanem a dinasztikus elképzelés állna inkább közel, ha nem volna fontos számára bizonyos demokratikus látszat fenntartása, és az egyébként letagadott európai pénzek begyűjtése. (Más kérdés, hogy a politikai vezetés családi megöröklésére volna-e alkalmas személy a famíliában. Gáspár fiától mintha távol állna a politika, Ráhel pedig, aki a leginkább rátermettnek tűnik, egyelőre az üzleti életben kamatoztatja az apai örökséget.)
Az, hogy a magyar miniszterelnök az utódláson törné a fejét, azért is kizárt, mivel saját megszólalásai alapján még minimum tíz évig kíván uralkodni, sőt egyes kiszólásai ennél hosszabb távra is engednek következtetni. Mégis: most azt látjuk, hogy van olyan politikus a mezőnyben, akit erőteljesen futtat, vagy hagyja, hogy – bizonyos értelemben – a fejére nőjön. Azt már megszokhattuk Orbántól, hogy időről-időre kiemel valakit, aztán visszatolja a hátsó sorokba. Emlékezzünk csak a Lázár-korszakra, vagy Rogán szárnyalására, esetleg Kósa vagy Németh Szilárd tündöklésére. Most éppen a nők vannak soron, Novák Katalin és Varga Judit: igyekeznek is mindenben megfelelni a Vezérnek. 
És itt van Szijjártó Péter. Az ő kiemelése valahogy más, eltér a többiekétől. A fiatal politikus szép fokozatosan haladt előre a ranglétrán, lett képviselő, szóvivő, majd egy nagy ugrással miniszter. Tehetségét a nyilvánosság előtt legfeljebb a labdarúgás futsalos válfajában mutatta meg, no meg a gyors gazdagodásában, amit a család támogatásával magyarázott. De Orbán nyilván ennél sokkal többet látott benne, ha olyan kaliberű emberek, mint Martonyi János és Navracsics Tibor után rábízta a magyar diplomácia irányítását, sőt még a külgazdasági ügyeket is hozzá telepítette. 
Ismerjük el: a minisztérium élén nagy hibát nem követett el, legfeljebb az tűnhetett fel egyeseknek, hogy egyáltalán nem törekedett az elődeiéhez hasonló, önálló arcél kialakítására. Számára tökéletesen megfelelt, ha híven követi az orbáni víziókat, megszólalásaiban kicsit rájuk is erősít. 
Most azonban hirtelen minden megváltozott. No nem abban az értelemben, hogy szembement volna a miniszterelnökkel, egyáltalán nem, sőt. A koronavírus megjelenése mintha elhozta volna az ő idejét: folyamatosan kereskedik, utazgat, határokat nyit meg, ráadásul mindezeket az akciókat gondosan illusztrálja a stábja. Naponta teszik ki a közösségi oldalra, miként pattan be a helikopterébe – úgy használja, mintha a sajátja lenne –, és ugrik le, mondjuk, a szerb-magyar határra, hogy aztán időben visszaérjen a Honvéd-MTK meccsre. És eközben folyamatosan nyilatkozik, visszhangozza – olykor rá is erősítve – a kurzus által megkövetelt mondatokat. Berendel diplomatákat, konfliktusba keveredik egy szomszéd országgal, nekimegy az EU-nak, és persze üti az ellenzéket. Pontosan úgy, ahogy ezt egy miniszterelnök-utód tenné. 
De a járvány múlóban van.
Szerző
Németh Péter

Az erő nyelvén

Most, hogy a vírus már végképp megfutamodott az utcákon járőröző rendőrök és katonák láttán, a dudáló tüntetők is megkapták méltó, arányos büntetésüket a rend éber őreitől, és hamarosan az egészségügy is haptákba vágja magát Pintér Sándor vigyázó tekintetétől kísérve, úgy tűnik, minden problémára megvan a megoldás. 
Gulyás Gergely csütörtöki közlése szerint ötszáz iskolában hoznak létre iskolaőrséget, amely állandóan jelen lesz az intézményekben, főleg azokban, ahol több a probléma. A miniszter szerint tűrhetetlen, hogy vannak olyan térségek, ahol a tanárok veszélyben vannak, és az őröknél ugyan fegyver nem lesz, de „más kényszerítő eszközök” igen. Végül is mi hozhatna nagyobb békességet és nyugalmat egy hátrányos helyzetű település iskolájába, mint egy gumibot vagy egy elektromos sokkoló!?
Azt, hogy a pedagógusok jó ideje magukra vannak hagyva a szegény, nehéz helyzetű családokból érkező gyerekekkel és problémáikkal, jól mutatja az eszköztelenségük, tehetetlenségük, ami a hír hallatták sokukat olyan kommentek megírására sarkallta különböző szakmai csoportokban: „Végre!”. A szakértők, a probléma komplexitását higgadtan felmérők az iskolapszichológusok, pedagógiai asszisztensek és persze a szociális háló fontossága, vagy éppen a 2013-ban megszüntetett gyermek- és ifjúságvédelmi felelős munkakörének (és képzésüknek) visszaállítása mellett érvelnek. 
Az álláspontok nehezen közelednek: elkeserítő, hogy sok, a terepen dolgozó pedagógus már nem lát más eszközt az iskolai feszültség kezelésére, mint a megfélemlítést. A döntéshozóknak pedig láthatóan ötletük, elképzelésük sincsen, hogyan lehetne a kirajzolódó válság következtében még súlyosabb helyzetbe kerülő rétegek problémásnak bélyegzett gyerekeit kezelni. Csak az erő nyelvén értenek, ami egy iskolában pont olyan kontraproduktív, mint mindenhol máshol.
Szerző
F. Szabó Kata
Frissítve: 2020.05.30. 12:45