Kentucky;rendőri túlkapás;tüntetéssorozat;tömegoszlatás;

Tömegoszlatás közben agyonlőttek egy embert Louiswille-ben a rendfenntartók

Az egyenruhások állításuk szerint csak viszonozták a tüzet, mert egy parkolóból rájuk lőtt valaki.

Agyonlőttek egy embert a kentucky-i Louisville-ben a rendőrök és a helyi Nemzeti Gárda alakulatai, akik a hivatalos tájékoztatás szerint "viszonozták a tüzet", miközben egy nagyobb csoportosulást oszlattak. Steve Conrad, a város rendőrőnöke szerint valamivel éjfél után, negyed egy körül lőttek rá hétfő hajnalban a rendőreire és a gárdistákra – írja a 444.hu, az NBC hírstúdió beszámolójára hivatkozva.

"A rendőrök és a katonák elkezdték oszlatni a parkolóban összegyűlt tömeget, és egy ponton rájuk lőttek. A rendőrök és a nemzeti gárda katonái is viszonozták a tüzet, egy ember életét vesztette" - közölte Conrad, aki azt nem pontosította, hogy ki adta le a halálos lövést, és a hatóságok az áldozat személyazonosságát se hozták nyilvánosságra.

Hétfő reggel az állam kormányzója, Andy Beshear is csak annyit közölt, hogy a louisville-i rendőrök és a nemzeti gárdisták "viszonozták a tüzet", és ez "eredményezett halált". Egyben bejelentette, hogy az állami rendőrséget kérte fel az eset független kivizsgálására.

Hogy pontosan mi történt, arról a hatóságok ezidáig nem számoltak be. A louisville-i rendőrség az NBC helyi stúdiójának megkeresésére csak annyit közölt, hogy "több látókörbe került személyt" is meghallgattak, és begyűjtik a helyszínen készült felvételeket.

Trumpot bunkerbe menekítették a népharag elől

Mint arról lapunk is beszámolt, egy hét alatt immár több mint 140 amerikai városra terjedt ki a George Floyd megölése és a rendőri erőszak elleni tiltakozás. A 46 éves, kétgyermekes fekete családapa torkán múlt hétfőn csaknem kilenc percig térdelt a fehér Derek Chauvin. A minneapolisi rendőrt pénteken letartóztatták és gyilkosság, illetve emberölés miatt vád alá helyezték. A demonstrálók azonban a másik három, Floyd halálánál jelen lévő rendőr felelősségre vonását, a rendőrség általános reformját, az erőszakos módszerek betiltását is követelik. 

A demonstrációk sok helyen – bár messze nem mindenhol – erőszakossá váltak.  A tömeg több nagyváros központjában rendőrautókat gyújtott fel. Némelyek a zűrzavart kihasználva fosztogattak, a nyomokat eltüntetendő pedig tüzeket gyújtottak a szétvert üzletekben.

A helyzet Washingtonban is annyira eldurvult, hogy pénteken Trumpot és családját egy időre a Fehér Ház bunkerébe kísérték, mert a közelben a tömeg autókat gyújtott fel és dobálni kezdte a rendőröket, illetve az elnök biztonságáért felelős Secret Service embereit. Ezt megelőzően Trump egyre harciasabb, kemény fellépést sürgető, a hadsereg bevetésével fenyegető bejegyzéseket tett közzé a közösségi médiában. 

Louiswille-ben is áldozatot követelt a rendőri erőszak

Louiswille-ben azonban nem csak George Floyd meggyilkolása miatt forrnak az indulatok: márciusban saját lakásában lőttek agyon a kábítószerellenes osztály nyomozói egy 26 éves ápolónőt, Breonna Taylort, egy rajtaütés-szerű házkutatás során. A házban nem találtak kábítószert, ráadásul a nyomozás célpontja nem is Breonna, hanem korábbi barátja volt.