FAZ
A lap brüsszeli forrásokból úgy tudja, hogy a Bizottság elnökének sikerült megosztania a Visegrádi csoportot a gazdasági mentőcsomag ügyében, mert megígérte, hogy megnöveli a szerkezeti támogatásokat. A keleti tagok azért fanyalogtak a 750 milliárdos terv láttán, mert észlelték, hogy a pénz nagy része a déli országoknak menne. Uniós diplomáciai körökből most kiszivárgott, hogy a két kedvezményezett, Lengyelország és Szlovákia teljesen odavan a lehetőség miatt, a magyarok és a csehek viszont nem annyira örülnek, mert csak kevesebbet kapnának, és kilátásba helyezték, hogy akkor inkább a takarékos négyek oldalára állnak. Utóbbiak sokallják a keretösszeget és amellett kardoskodnak, hogy a mentőöv kétharmadát ne vissza nem térítendő juttatások alkossák. (Gulyás Gergely a múlt héten arról beszélt a Die Weltben, hogy Angela Merkel megígérte: nem csökken a strukturális transzferek összege – a szerk. megj.)
Mindazonáltal alapvető kérdések várnak még tisztázásra, így főként az, hogy ki mennyit fog kapni, és milyen feltételekkel. Az olaszok nem szeretnék, ha bármilyen reformhoz kötnék a segítséget, a hollandok viszont kemény változtatásokat követelnek a kedvezményezettektől. Nem tudni továbbá hogy mikortól kell visszafizetni a hiteleket. És hogy mi lesz a jogállamisági kitétellel Magyarország és Lengyelország esetében. Mindehhez járul még, hogy meg kell egyezni a következő hét évre szóló költségvetésről is. Az idő szorít, mert a támogatásokból az első összegeket már szeptemberben folyósítani akarják.
Hogy Donald Trump minden előzetes konzultáció nélkül bejelentette a Németországban állomásozó amerikai katonák egynegyedének kivonását, az senkinek sem jó a szövetségesek közül, ráadásul még jobban aláássa az USA hitelét. Összesen 25 ezer emberről van szó, ám hazarendelésük az Egyesült Államok haderejének korábbi európai főparancsnoka szerint kolosszális hiba. Gyengíti Amerikát és veszélyesebbé teszi a világot. Fokozódik a NATO függése a szeszélyes Washingtontól.
De hát az elnök büntetni akarja Angela Merkelt, aki nem kíván részt venni a következő G7-es csúcson. És az elnök szerint nem költ eleget katonai célokra. Emellett az Északi Áramlat-2 ügyében összeállt az oroszokkal, ami aláássa Kelet-Európai energiabiztonságát. Másfelől viszont igyekszik nem ujjat húzni Kínával. De lehetett volna még rosszabb is az amerikai reakció, mert az eredeti terv az összes haderő távozásáról szólt.
A washingtoni illetékesek meg vannak döbbenve, ráadásul a részletek teljesen zavarosak. Arról nem beszélve, hogy a németországi támaszpontok alapvetőek a NATO-számításokban arra az esetre, ha Oroszország valami turpisságra vetemedne Kelet-Európában. De ennél sokkal súlyosabb gond, hogy az amerikai jelenlét évtizedek óta az USA globális vezetésének pillérét jelenti. Csakhogy Trump nem sokra becsüli a nemzetközi megállapodásokat. Éppen otthagyja a WHO-t és a szemében a NATO sem sokkal különb, mint az Egészségügyi Világszervezet. Inkább kétoldalú szerződéseket akar, aminek feltétele a politikai hízelkedés és amerikai fegyverek vásárlása. De ez jól jöhet például Lengyelországnak, amely felajánlotta, hogy befogadja a Németországból kivonandó egységeket. Bár az nem ugyanaz, mintha azok maradnának jelenlegi helyükön.
Ugyanakkor a sértődékeny amerikai vezető húzása elkeseríti Japánt és Dél-Koreát, amely már amúgy is bizalmatlanul figyeli, áll-e még, hogy az Egyesült Államok feltétel nélkül szavatolja biztonságukat. Viszont téves számításokra serkentheti Kínát és Oroszországot, mert ha Washington így bánik a németekkel, akkor mit várhat Tajvan vagy Észtország?
Az viszont reménykedésre ad okot, hogy az elnök általában menet közben elhagyja az ötleteit, nem viszi azokat végig, bár bejelenti, hogy nagy győzelmet aratott. Továbbá a Kongresszus megtagadhatja, hogy pénzt adjon a katonák hazahívására. De a megrázkódtatásnak lehet még kedvező következménye is, mert a legtöbb európai állam elsunnyogja a katonai költségvetés emelését. Pedig nem kellene, például ha jobban megnézik, mekkora fenyegetést jelent Kína. Ha elgondolkodnak ezeken a dolgokon, az felértékelheti számukra a transzatlanti szövetséget. Már ha az még létezik akkor.
Koppant a magyar Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató, amely Münchenben beperelt egy bajor busztársaságot, miután az még három éve, két egymást követő napon nem vett matricát Magyarországon, majd nem volt hajlandó kifizetni a pótbírságot. Az alapdíj hozzávetőleg 40 euró lett volna, ha elmulasztják, akkor a tartozás 218 euróra nő, majd 874 euróra emelkedik, ha 30 napon belül nem teljesítik. A magyar cég követelése minden egyéb költséget is beleszámítva a végén már 1700 euró volt. Mellesleg itt hanem hatóságról, hanem egy Zrt-ről van szó.
Ám a német bírónő kimondta, hogy az összeg túl sok, és nagyrészt elutasította a keresetet. Csupán 436 eurót ismert el jogosnak, ami az egyszerű pótdíj összege és az ítélet szerint bőven elegendő a ráfordítások fedezeteként. A majdnem 900 euró kivetése azért túlzás, mert közben nem lett nagyobb a kár. Arról nem beszélve, hogy a jogi eljárás költségét külön lehet követelni. Az ítélet még nem jogerős.
