ATV;Német Szilárd;koronavírus;

2020-06-08 21:09:11

Elkapta a koronavírust az ATV vezérigazgatója

A televízió vezérembere még márciusban kapta el a vírust, de mivel időben karanténba vonult, nem fertőzte meg a munkatársait. A múlt pénteken elvégzett vírusteszt hónapokkal később is kimutatta szervezetében az antitesteket.

A media1  írta meg elsőként, hogy enyhébb tünetekkel túljutott a koronavíruson az ATV vezérigazgatója, Németh S. Szilárd. Az igazgató még a vírus berobbanásának első heteiben vezetett be szigorúbb elővigyázatossági intézkedéseket, és maga is karanténba vonult. Ennek köszönhető, hogy végül senki nem fertőződött meg senki a stábból.

Többször tesztelték

 A múlt héten elvégzett  pozitív eredményű tesztet egy külön laborban ma egy másik módszerrel is megismételték, ebből derült ki, hogy az antitestek a szervezetében vannak. Ennek elvégzését az igazgató abbéli aggálya előzte meg, hogy a vírusra jellemző tünetek jelentkeztek rajta az önkéntes karantén idején.

Szerencsésen túl van rajta

Németh S. Szilárd szerencsésnek érzi magát, hiszen alig jelentkeztek a tünetek. Az ízlelés, és a szaglás elvesztése az elsők között volt, de az állóképessége is nagyon lecsökkent. Gyenge volt, végtagfájdalmak gyötörték, de mivel még március 11-én bevezették az óvintézkedéseket a csatornánál, a munkatársai megúszták a fertőzést. 

 Hiába támadta meg a szervezetét a vírus, online értekezleteket tartott és a távmunka összes lehetőségét kihasználta.